Pesti Srácok

Rendőri védelemmel működik Magyarországon az autópályamaffia

Rendőri védelemmel működik Magyarországon az autópályamaffia

Az, hogy a Dabasi Autópálya Alosztály tizenkét, bűnözőkkel összejátszó rendőre vesztegetés és más bűncselekmények miatt néhány éve reflektorfénybe került, majd a napokban vádat emelt ellenük az ügyészség, csak a jéghegy csúcsa – állította a korrupciós ügyben tanúként szereplő rendőri forrásunk. Szerinte ugyanis az általában román, szerb, albán állampolgárokból álló, többek között hazánkon átutazó vendégmunkásokat kifosztó bűnbandák működnek több autópályán is. Informátorunk úgy tudja, hogy az egyik nagyobb külföldi bűnözőkből verbuválódott csoport például Mosonmagyaróvár környékén tevékenykedik, zavartalanul.

PÁMER DÁVID - PestiSrácok.hu

Ismert, a napokban emelt vádat tizenkét rendőrrel, illetve volt rendőrrel szemben vesztegetés, hivatali visszaélés és más bűncselekmények miatt a Pest Megyei Nyomozó Ügyészség. A korrupciót szervezett formában folytató csoport ténykedésére azután derült fény, hogy még 2013 novemberében egy éjszaka a Dabasi Autópálya Alosztály két rendőre ellenőrzés alá vont egy külföldi férfit, aki tilosban parkolt. A rendőrök ötven eurót kértek a sofőrtől azért, hogy ne jelentsék fel, ellenkező esetben bilincselést és fogva tartást helyeztek kilátásba.

Főnöküknek is visszaosztottak

A férfi végül papírjait hátrahagyva menekült el és feljelentette a rendőröket a Kecskeméti Rendőr-kapitányságon. Ezután kezdett nyomozni vesztegetés gyanújával a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség. A vádirat azt is tartalmazza, hogy az autópálya alosztály egyik vezetője már 2012-ben megtudta, hogy néhány beosztottja nap mint nap zsebre bírságol. Megállapodtak, hogy szemet huny a főnök a zsebre bírságolások felett, sőt a korrupt rendőröket ezután azonos váltásba osztotta be és még egy szolgálati gépkocsi kilométer számlálóját is úgy állították be, hogy ne kelljen elszámolni a ténylegesen megtett kilométerekkel. Mindezt fejenként és havonta húsz euróval honorálták beosztottjai - áll a vádiratban.

PestiSracok facebook image
Képünk illusztráció Fotó: origo.hu

Egy évtizede biztosan folyhatnak a visszaélések

A PestiSrácok.hu-nak megszólaló, az ügyben tanúvallomást tevő rendőri forrás szerint a kétes ügyletek már 2006-tól zajlottak, sőt, informátorunk elmondta, hogy évekkel ezelőtt arra is volt példa, hogy a bűncselekményekre rálátó egyik vezetőt a dabasi esettől eltérően nem lefizették, hanem félreállították. Hozzátette, a bűnözők egy csoportja arra szakosodott, hogy a pihenőhelyeken a nagyrészt külföldi átutazók, áldozatok figyelmét itt a piros hol a piros” játékkal terelték el, majd ezalatt társaik a gépkocsikból ellopták az üzemanyagot, feltörték az autókat és lopásokat követtek el. A másik módszere a bűnbandáknak az, hogy a többnyire román vendégmunkásokat Spanyolországból, Olaszországból, Németországból hazaszállító sofőröket még hazájukban megkeresik, megverik, megfenyegetik, vagy lefizetik, és velük összejátszva húzzák le a külföldről hazautazó munkásokat. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy a sofőrök előre jelzik, hogy hol állnak meg hosszabb időre pihenni, majd a bűnözők ezt kihasználva kifosztják a buszokat.

Zavartalanul tevékenykednek a bűnbandák

Volt arra is többször példa, hogy az utasokat tettleg bántalmazták, ám a rendőrök késve, látványosan, szirénázva vonultak ki a helyszínre intézkedni, természetesen eredménytelenül – állította a vádirattal egyezően forrásunk, aki szerint a panaszt tevőket többször lebeszélték a feljelentés megtételéről. Szerinte beszédes az is, hogy a dabasi-ügyhöz hasonlóan a megvett rendőrök tudnak arról, hogy a külföldi gengszterek mikor érkeznek az autópálya pihenőhelyeire. A korrupt egyenruhások mindezekért körülbelül ezer eurót vágnak zsebre havonta – mondta forrásunk, aki hangsúlyozta azt is, hogy ami eddig kiderült, az csupán a jéghegy csúcsa és az általában román, szerb, albán állampolgárokból álló bűnszervezetek zavartalanul működnek több autópályán. Az egyik nagyobb, ugyancsak külföldi bűnözőkből verbuválódott csoport például Mosonmagyaróváron tevékenykedik – emelte ki informátorunk, hozzátéve, hogy az is előfordult már, hogy különböző bűnbandák egymásnak feszültek. Egy ilyen területharc zajlott le néhány éve Lajosmizsénél, ahol a területet uraló volt szerb katonák és románok estek egymásnak késekkel, szamurájkardokkal és baseball ütőkkel.

Címlapkép: hírpress.hu

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.