Pesti Srácok

Portik titkára ismeri az internetet - Juhász megint mellébeszélt

Juhász Péter, az Együtt alelnöke tegnap töredelmes beismerő vallomást tett videójában arról, hogy róla szól egy szerdai cikkünk, amelyben nem neveztük meg, mégis magára vette. A videóban a beismerést azzal is tetézte, hogy lerántotta a leplet titokzatos bűnözői kapcsolatáról, nevezetesen, hogy ismeri, sőt, jó kapcsolatban áll a több leszámolásos gyilkosság megrendelésével vádolt, valamint elítélt egykori olajos bűnöző, Portik Tamás titkárával. Akinek kinyomtatta az internetet, mert sajtófigyelést végzett neki, holott F. Erika igen biztos kézzel kezeli Facebook oldalát, ahol számos cikket oszt meg. Hogy is van ez?

Juhász Péter hivatalos fb-oldalán fenyeget és magyarázkodik

Juhász Péter csütörtök délutáni videójában konkrétan ezt mondja:

PestiSracok facebook image
fe10-blur

Reméljük kiderül majd, mit rejtett az a boríték, amit a Demokratikus Koalíció aktivistája, a többször is nevet változtató, most épp F. Erikaként ismert titkár, Portik családi barátjaként, miegyéb funkcióval bíró nő adott Juhász Péternek, de addig is nézzük meg, F. Erika mennyire nem ért az internethez és sajtóválogatásokhoz. Jó, eláruljuk, nagyon is ért hozzá!

fe16

Már amennyiben elfogadjuk, hogy ha valaki minden nap szétposztolja saját Facebook oldalát különféle, jórészt baloldali, vagy liberális híroldalak cikkeivel, akkor valamit konyítania kell ahhoz. Ok, mi is tartozunk egy beismeréssel: F. Erika a PestiSrácok.hu cikkeit is olvassa, nyilván a Portik-ügyben írt anyagainkra fókuszálva.

Nicsak, egy PestiSrácok.hu videó!! Fotó: Facebook.com

Szóval, elnézve F. Erika - nyilvános - Facebook oldalát a teljes baloldali sajtó univerzumból oszt meg cikkeket ismerőseivel: 444.hu, Index.hu, Átlátszó.hu, ATV.hu, Kettős Mérce, Nyugati Fény-blog, EGYÜTT, Egymillióan a magyar sajtószabadságért, dkp.hu, és persze Juhász Péter agymenéseit is osztja rendesen. Akkor tehát mi szüksége van Portik titkárának Juhász Péter önzetlen segítéségére, sajtófigyelés szempontjából. Mert hát egyéb, politikai szempontjaikat nyilván mindenki látja, nap, mint nap. Az Együtt politikusa hamarosan sajtótájékoztatót tart az ügyről. Kíváncsian várjuk, mivel magyarázza a magyarázhatatlant: hány alkalommal találkozott Portik titkárával, melyik internetet nyomtatta ki F. Erikának, de arról is jó lenne konkrétumokat hallani, mit rejtett az a boríték, amelyet F. Erikától kapott?

Címlapkép: Facebook.com

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?