Pesti Srácok

Kenőpénz nagyhalakra hivatkozva: lezárták a nyomozást a volt Pest megyei rendőrkapitány ellen

null

Lezárta a korábban a Belügyminisztérium állományába tartozó Ármós Sándor rendőr dandártábornok, volt Pest megyei rendőrkapitány és öt társa ügyében vesztegetés, befolyással üzérkedés és más bűncselekmények miatt indított titkos, majd a minősítés alól feloldott nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség – értesült a PestiSrácok.hu. A gyanú szerint a tábornok magas rangú, külföldi és magyar hivatalos személyekre hivatkozva többektől kért milliós kenőpénzt azzal az ígérettel, hogy az általa belebegtetett befolyásos emberek eljárnak az érdekükben. Ármós és társai ellen hamarosan vádat emelhet az ügyészség.

Befejezte az egykoron a Nógrád megyei és a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságot vezető, majd a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási helyettes államtitkárságán dolgozó főrendőr, Ármós Sándor dandártábornok és társai ügyében indított nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség – tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t a főügyészség helyettes szóvivője. Kovács Katalin portálunknak hangsúlyozta, hogy az ügyben megtörtént az iratismertetés, így az eljárás a vádelőkészítési szakba lépett. Innentől kezdve összesen kilencven nap áll az ügyészség rendelkezésére, hogy vádat emeljen – mondta a szóvivő.

Hivatalos személyekre hivatkozhatott

Ahogy azt néhány hónapja megírtuk: Ármóst vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedéssel, illetve külföldi hivatalos személlyel kapcsolatban elkövetett befolyással üzérkedéssel gyanúsították meg. Az ügyet a nyomozás kezdetén titkosították, ám tavaly novemberben váratlanul feloldották a minősítést, így az ügyészség végül megerősítette a büntetőeljárás megindulását. Úgy tudjuk, a dandártábornok első körben vallomást tett, a terhére rótt bűncselekményt nem ismerte el, később pedig élt a hallgatás jogával. A vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés egyébként leegyszerűsítve azt jelenti, hogy valaki jogtalan előnyért azt ígéri, hivatalos személyt fog megvesztegetni. Azt az ügyészség azonban továbbra sem árulja el, hogy ki az a magyar, illetve külföldi hivatalos személy, akikre a gyanú szerint a dandártábornok hivatkozott.

PestiSracok facebook image
Ármós Sándor dandártábornok (balról a második) fontos pozíciókat töltött be a rendőrségnél. Fotó: nol.hu

Egy NVSZ-es füles alapján indult a vizsgálódás

Az ügyben a tábornokon kívül további három társát hivatali vesztegetéssel, illetve két személyt bűnsegédként elkövetett hivatali vesztegetéssel gyanúsított meg az ügyészség, mivel a gyanú szerint milliós összeget juttattak Ármósnak abban a reményben, hogy az általa belebegtetett külföldi és magyar befolyásos személyek eljárnak az érdekükben.Ármós Sándor ellen először a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) kezdett el „egy beesett füles” alapján vizsgálódni, majd miután arra jutottak, hogy álláspontjuk szerint a tábornok és társai bűncselekményt követett el, feljelentést tettek a Központi Nyomozó Főügyészségen. Miután A KNYF munkatársai megfelelő mennyiségű bizonyítékot gyűjtöttek, az érintetteket előállították, de a gyanú közlése után semmilyen kényszerintézkedést nem indítványoztak velük szemben, így mindannyian szabadlábon védekezhetnek.

Több vezető pozíciót is betöltött a rendőrségnél

Ármós Sándor dandártábornok 2011. szeptember elsejével került a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási helyettes államtitkárságára. Értesüléseink szerint a közfoglalkoztatási pályázatokkal összefüggésben történhettek kenőpénz fejében olyan visszaélések, vagy arra való kísérletek, amelyek miatt Ármóst elővették az ügyészek. A tábornok korábban Nógrád megyei rendőrkapitány volt, majd 2007-től, Ignácz István nyugdíjba vonulása után a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságotvezette. Onnan sajtóhírek szerint azután kellett távoznia, hogy 2011 áprilisában egy körlevélben hívta fel az állomány figyelmét arra, a testület több százmillió forintos adóssága miatt megszorító intézkedésekre, többek között a túlórák kifizetésének megvonására van szükség. Később az ORFK átvilágította a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság gazdasági helyzetét, majd a vizsgálat eredményeként elrendelte a főkapitányi körlevél visszavonását, mert az szerintük hibás adatokból levont téves következtetéseken alapult. A levélnek súlyos következménye lett: Ármós főkapitányi kinevezését Pintér Sándor belügyminiszter indoklás nélkül visszavonta, ráadásul Ármósnak a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságtól is távoznia kellett. A rendőr dandártábornok azonban nem lett teljesen kegyvesztett, hiszen öt hónappal később Pintér a szociális szövetkezetek igazgatását bízta Ármósra.

Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.