Pesti Srácok

Kenőpénzért megvett ítélet az egyik fővárosi bíróságon: vesztegetés miatt nyomoz az ügyészség

null

Hivatali vesztegetés és más bűncselekmények miatt indított nyomozást az ügyészség annak a férfinak a feljelentése alapján, aki egy hivatali helyzetével többször is visszaélő volt NAV-os pénzügyőrről, ügyvédi és bírói korrupcióról, kenőpénzért megvett ítéletről tett említést az ügyészeknek. A tanúként is meghallgatott férfi feljelentésében az is szerepel, hogy az egyik fővárosi bíróságon vesztegetési pénzért cserébe napoltak el egy pert, majd szabtak ki a kelleténél súlyosabb ítéletet.

Hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt rendelt el nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) egy olyan feljelentés alapján, amelyben egy, a gyanú szerint hivatali helyzetével többször is visszaélő volt NAV-os pénzügyőrről, ügyvédi és bírói korrupcióról számolt be egy tanú. Néhány hete megírtuk, az ügyészséghez eljuttatott feljelentésben többek között az áll, hogy a volt NAV-os pénzügyőr munkahelyi kapcsolatait és beosztását felhasználva járt el az adóhatóság által indított különböző adó- és büntetőügyekben. Az ügy bonyolultságától függően a hölgy 500 ezer és 5 millió forint közötti összegeket kért és kapott, deelőfordult, hogy a nő a NAV Bűnügyi Főigazgatóságán járt el, illetve a NAV Repülőtéri Igazgatóságához tartozó Cargonál vámkezelésre váró árukat hozott ki alacsonyabb költségek megfizetése mellett – áll a feljelentésben, amely azt is tartalmazza, hogy kik voltak azok a munkatársak, adott esetben felettesek, akik segítséget nyújtottak és ezért szintén részesedtek a korrupciós pénzből. A tanú megemlített egy olyan alkalmat is, amikor a hölgy egy magas rangú NAV-ossal találkozott és az ő segítségével avatkoztak be egy több mint hatmilliárdos költségvetési csalás gyanúja miatt elrendelt nyomozásba.

Részlet a feljelentésből. Fotó: PS

Kenőpénzért megvett ítélet?

PestiSracok facebook image

A feljelentés kitért arra is, hogy a nő jó viszonyban van egy budapesti ügyvéddel és annak feleségével, aki az egyik fővárosi bíróságon dolgozik bíróként. Ők ugyancsak kaptak a bűnös úton megszerzett apanázsból, a tanú szerint azért, mertbelenyúltak egy fővárosi vállalkozó elleni eljárásba úgy, hogy a NAV-os hölgy kérésére az ügyet tárgyaló bíró a büntetőpert hosszabb időre elnapolta, majd kérésre súlyosabb ítéletet szabott ki a vádlott ellen. A vesztegetési pénzhez a bíró közvetítéssel jutott hozzá, és több részletben összesen másfél millió forintot tett zsebre, állította a feljelentő, aki 1000 euró átadásánál maga is jelen volt. Ezt az összeget egy Vörösvári úti McDonald’s-ban kapta meg az ügyvéd.

Az ügyben egy hónapja feljelentés-kiegészítést rendeltek el, melynek keretében hosszú órákon keresztül faggatták a feljelentőt, majd néhány nappal ezelőtt a nyomozás megindításáról határozott a főügyészség.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.