Pesti Srácok

Újabb hangfelvétel bizonyítja, hogy Portik politikai védelmet akart kérni Gyurcsánytól

null

A Fenyő-gyilkosság ügyében lefoglalt, portálunk birtokába jutott legújabb Portik-Gyárfás hangfelvételek leiratai is azt igazolják, hogy a több leszámolásos gyilkosság miatt elítélt, rettegett olajmaffiózó az MSZP hatalomban tartásában volt érdekelt és mindenképp találkozni akart Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnökkel, de Gyárfás állítása szerint nem teljesítette a kérését. Azt nem tudni, hogy a politikai védelmet remélő Portik más módon kapcsolatba tudott-e lépni a volt kormányfővel, vagy a környezetével, de az tény, hogy a balliberális kormányzat alatt elkerülte a felelősségre vonást. A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint a Fenyő-ügyben továbbra is folyamatban van a nyomozás, Gyárfást és Portikot felbujtással gyanúsítják, de mindketten ártatlannak vallják magukat. Gyárfás védője, Zamecsnik Péter pár hete arról beszélt a PestiSrácok.hu-nak, hogy szerinte Fenyő másik nagy ellenségének, Princz Gábornak a szerepét a nyomozóknak jobban kellett volna vizsgálniuk. A Princz-szállal összefüggésben portálunk azóta érdekes információra bukkant.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Portik még Gyurcsány miniszterelnöksége idején azzal próbált házalni az MSZP környékén, hogy olyan információi vannak, amely az akkori MSZP-SZDSZ kormány számára nagyon értékesek lehetnek, és abban bízott, hogy Gyurcsányék ezért cserébe szemet hunynak bűnei fölött. Portik ezzel kapcsolatban az úgynevezett politikai színezetű robbantásokra utalhatott, hiszen ez többször visszaköszön a leiratokból. Köztudott, az 1998-as országgyűlési választások előtt és után ismeretlen személyek, hivatalosan ismeretlen okból különböző robbantásos merényleteket hajtottak végre Magyarországon: bomba robbant Torgyán József és Szájer József lakásánál, illetve a Fidesz Lendvay utcai székházánál is. Azt nem tudni, hogy Portik akár személyesen, akár közvetítők útján beszélt-e erről végül Gyurcsánnyal, de az tény, hogy az MSZP-SZDSZ-kormányok regnálása alatt a bűnözőnek esett baja, sőt, 2008 nyarán még Laborc Sándor egykori NBH-főnökkel is találkozott, a hivatalos verzió szerint két alkalommal. Portik a találkozókon az MSZP tántoríthatatlan támogatójaként tüntette fel magát, és minden szolgálatát felajánlotta az MSZP-nek és Laborc Sándornak:

A maffiózó azzal is dicsekedett Laborcnak, hogy számos MSZP-s politikust lefizetett, majd elmondta: nagyon szeretné, hogy Gyurcsány 2010 után is kormányon maradjon, továbbá ezeken a megbeszéléseken is szóba hozta a politikai robbantás-sorozatot, abban a megközelítésben, hogy azok önmerényletek voltak. Bizonyítékokkal azonban nem tudott szolgálni.

PestiSracok facebook image

"Bástya elvtársnak megér ennyit egy hamis vallomás?"

Itt érdemes megemlíteni, hogy fél évvel a Laborc-találkozók után az MSZP belső köréből valaki egy névtelen levélben meséltGyurcsány és társai sötét ügyeiről, többek között arról, hogy akár Roháčcsal is alkut kötöttek volna, ha a székházrobbantásokkal kapcsolatban fideszesekre vall:

Jozef Roháč a levél megírásakor már magyar börtönben ült, mivel Csehország kiadta őt a sikertelen Seres-merénylet ügyében, ugyanakkor az Aranykéz utcai robbantással és a Fenyő-gyilkossággal csak a 2010-es kormányváltás után gyanúsították, majd vádolták meg Portik kivégzőemberét.

Portik félt a Fidesz hatalomra kerülésétől és védelmet akart kérni Gyurcsánytól. Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Portik rettegett a kormányváltástól

Visszatérve a Gyárfás-Portik leiratokhoz, arról is beszámoltunk már, hogy az Energol-vezér a 2006-os választások előtt is Gyurcsány hatalomban maradásában reménykedett, mert tudta, ha jön a Fidesz és Pintér Sándor újra belügyminiszter lesz, akkor előveszik a leszámolásos ügyeket:

Portik: De jobb így végigcsinálni, mint megvárni a… amikor újabb négy évre, bár az Isten adná, hogy a Gyurcsány nyerjen…, mert én attól tartok, hogy…

Gyárfás: …ebben az a…

Portik Gyárfás válaszát a szokás szerint meg sem várva, egyből közbevágott: …Fidesz, mert én nem paktálok le velük… énbennem látják a lehetőséget. Bennem látnak olyan jövőbeli lehetőséget…

Tisztában lehetett az MSZP belső hatalmi viszonyaival

Az újabb, birtokunkba került beszélgetések is arról árulkodnak, hogy Portik szinte könyörgött Gyárfásnak, hozza össze Gyurcsány Ferenc akkor már hivatalban lévő kormányfővel: „Kérlek, tedd meg azt, hogy menj el a Gyurcsányhoz. Olyan, mintha hozzám jönnél, nem hozzá”-kérte Portik Gyárfástól, aki a Magyar Nemzetnek adott interjújában is elmondta, a sorozatos kérések ellenére sem teljesítette az alvilági leszámolások kulcsfigurájának tartott, jelenleg több gyilkosság miatt jogerős fegyházbüntetését töltő férfi kérését. Portik később eléggé zavarosan, jól értesültségét is bizonygatva így folytatta:

Gyárfás válaszában közölte, ezúttal sem érti, hogy Portik miről beszél.

A szakszolgálat által lejegyzett beszélgetés leiratának több más részletéből szintén kitűnik, hogy Portik tisztában lehetett az MSZP belső viszonyait illetően. Erre jó példa, amikor a bűnöző még Gyurcsány Ferenc első miniszterelnöksége előtt, jól értesülten arról értekezik Gyárfásnak, hogy úgy tudja, „Gyurcsány följebb fog menni a sportminisztériumból” és miniszterelnök akar lenni (ez később elődje, Medgyessy Péter megpuccsolása után meg is történt - PS). Az Energol-vezér szóba hozza a szocialisták volt honvédelmi miniszterét, egykori erős emberét, Juhász Ferencet is:

Portik: A Juhász, az nagyot fog emelkedni állítólag, ugye,-

Gyárfás: Úgy hallottam, hogy elnök akar lenni, és Kovács László (az MSZP volt elnöke-PS) pedig köztársasági elnök.

Juhász Ferenc neve Gyurcsányéval együtt a Vizoviczki-ügyben is felbukkant, hiszen a portálunk által megtekintett iratok szerint maga Vizoviczki adott át alkukötés reményében terhelő információkat róluk a Központi Nyomozó Főügyészségnek (KNYF), ám végül nem született egyezség és nyomozás sem indult a két politikus ellen, így azóta sem tudni, milyen adatok vannak az alvilág kezében Gyurcsányékról.

A PestiSrácok.hu által most megismert, új leiratokban a korábbiakhoz képest kevesebb szó esik a Fenyő-ügyről, amelyben a Fővárosi Főügyészség portálunknak küldött tájékoztatása szerint továbbra is folyamatban van a nyomozás. Az ügyben Gyárfás Tamást és Portik Tamást felbujtással gyanúsítják, de mindketten ártatlannak vallják magukat. Gyárfás ügyvédje, Zamecsnik Péter néhány hete a PestiSrácok.hu-nak adott interjújában úgy fogalmazott, hogy véleménye szerint a bizonyítékok még a megalapozott gyanúhoz is gyengék és ezek alapján az ügyészségnek nem szabadna vádat emelnie ügyfele ellen (igaz, azt nem tudni, hogy milyen további bizonyítékokat tart vissza még a hatóság). A védő kifogásolta azt is, hogy a rendőrség szerinte nem kellő alapossággal vizsgálta Fenyő János másik nagy ellensége, a tavaly novemberben elhunyt Princz Gábor szerepét a gyilkosságban. Ezzel összefüggésben megjegyezte:

– mondta néhány hete az ügyvéd.

A Népszava 1997-es cikke Radnai László vallomását erősíti. Fotó: PS

Gyárfás reagált a Radnai-vallomásra

Azóta egy olyan, Népszava által 1997. márciusában közölt cikket is felleltünk, amiben a Postabank-botrány kapcsán nyilatkozott a Keleti pályaudvarnál található postahivatal vezetője is, hogy „zavartalanul tudják kiszolgálni a betéteseket, elegendő pénzmennyiség volt a fiókban”. Azaz, a Keleti pályaudvarnál nyitva tartó postahivatal is foglalkozott pénzkifizetésekkel, így T. Tamás hozzájuthatott ott a Portiknak szánt pénzhez, ez pedig Radnai László vallomását erősíti, de megjegyezzük, az egykori keresztapa a Fenyő-gyilkossággal összefüggésben két megbízóról tett említést a nyomozóknak, hiszen Princz Gábor mellett - igaz, más módon, de - Gyárfásra is utalást tett.

A koronatanú 2012 nyarán úgy vallott, Portik szívességből végeztette ki Fenyő Jánost, hogy ezzel kedvezzen a Nap TV volt tulajdonosának:

Radnai elmondásával kapcsolatban Gyárfás Tamást is megkerestük, aki portálunknak hangsúlyozta:

A volt keresztapa vallomásáról korábban Zamecsnik Péter is beszélt portálunknak. Az ügyvéd elmondta, arra nincs semmilyen bizonyíték, hogy Portikot többen bujtották fel és véleménye szerint Princz esetleges megbízói szerepe a leghatározottabban gyengíti a Gyárfással szembeni gyanút.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS