Pesti Srácok

Lefizetett bíró, kokain, illegális lőfegyver: Újabb bűncselekménnyel gyanúsítják a NAV egykori tisztjét

Lefizetett bíró, kokain, illegális lőfegyver: Újabb bűncselekménnyel gyanúsítják a NAV egykori tisztjét

Már családi jogállás megsértésével is gyanúsítja a rendőrség azt a volt NAV-os tisztet, aki ellen kokain használat és birtoklás, valamint lőfegyverrel való visszaélés miatt is nyomozás van folyamatban – tudta meg a PestiSrácok.hu. A nő neve egy súlyos, az egyik fővárosi bíróságot érintő vesztegetési ügyben is felmerült, de tavaly ősszel a bíróság azért is elmarasztalta a volt pénzügyőrt, mert az elsőfokú ítélet szerint milliós összegért eladta a saját gyermekét.

Az ügy előzménye, hogy a NAV volt tisztje, B. Ildikó ellen a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) még 2016-ban kezdett titkos nyomozást, amelynek során felmerült annak a gyanúja, hogy eladta a második gyermekét, akit 2012 decemberében Bécsben hozott a világra. A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) titkosítás alól feloldott jelentése szerint a kislányt születése óta ténylegesen egy házaspár, a gyermek apja, G. Zoltán és annak felesége nevelnek. Jogilag ők a szülők, a kislány az ő gyermekükként került be a magyar népességnyilvántartásba. A II. és III. kerületi bíróság tavaly ősszel nem jogerősen másfél év börtönre ítélte családi jogállás megváltoztatása miatt az egykori pénzügyőr őrnagyot, mert az elsőfokú ítélet szerint igazoltnak látta, hogy eladta gyermekét. A G. házaspárt szintén elmarasztalta a bíróság, akik szerint a gyermekéről való lemondásért B. Ildikó öt éven át luxusutazásokat, bérelt lakást és több millió forint készpénzt kapott.

A szeptemberben iskolai tanulmányait kezdő kislányt egy második kerületi magánóvodába járatták, ahonnan múlt pénteken a szülői felügyeleti joggal nem rendelkező volt pénzügyőr – az óvoda vezetőjének engedélyével és a szülők szerint segítségével - elvitte a gyermeket úgy, hogy erről a szülőket nem tájékoztatták. Ebbe a budai óvodában egyébként ismert emberek gyerekei is járnak, például Gyurcsány Ferenc legkisebb gyermeke. Az apa azonnal feljelentést tett a rendőrségen, a kislányt pedig a police.hu-n eltűnt személyként keresték. G. Zoltán portálunknak elmondta, hogy B. Ildikó tudta, melyik óvodába jár a kislánya és számára megdöbbentő, hogy az óvoda úgy adta ki neki a kislányt, hogy nekik és a rendőrségnek nem szóltak (holott ebben állapodtak meg), annál is inkább, mert pontosan tisztában voltak a család helyzetével. A BRFK az ügyben nyomozást indított és családi jogállás megsértésével gyanúsították meg a volt NAV-munkatársat, a gyermek pedig azóta visszakerült a szülőkhöz.

Részlet a feljelentésből.
PestiSracok facebook image

G. Zoltán feleségének jogi képviselője, Francsics Imre ügyvéd is azon az állásponton van, hogy az óvoda nem adhatta volna ki a kislányt B. Ildikónak, hiszen egy nem jogerős bírósági ítélet megállapította, hogy ő szülte a gyermeket, ez azonban nem azonos a szülői felügyeleti joggal. Az az álláspontom, hogy szülői felügyeleti jog kérdésében csak egy bíróság dönthetne és B. Ildikó teljesen önkényesen intézkedett, amikor a gyermeket egyszerűen kiragadta az addigi környezetéből és magához vette – nyilatkozta portálunknak az ismert jogász, hozzátéve, hogy a kislány apjának, G. Zoltánnak van élő szülői felügyeleti joga, ő és a felesége nevelte idáig a gyermeket, emiatt B. Ildikó mindenféleképpen jogsértően lépett fel. Megítélésem szerint fennállhat a kiskorú veszélyeztetése és a kiskorú elhelyezésének a megváltoztatása bűncselekménye is, hiszen a hatéves kislányt anélkül vitte el, hogy erre neki bírósági határozata lett volna. Az ügyvéd hozzátette azt is: gyanakvásra ad okot, hogy a gyermek a nyári szünet miatt már nem járt óvodába, ám az óvoda vezetője kérte, hogy G. Zoltán felesége vigye vissza a kislányt az óvodai ballagásra. B. Ildikó pedig éppen aznap vette magához a kislányt, emiatt Francsics Imre szerint vizsgálni kellene, hogy ez nem egy tudatos összejátszás volt-e. Legalább annyit kellett volna tennie az óvodavezetőnek, hogy mielőtt elviszik a gyermeket, mindkét szülőt értesíti, hogy mi a kialakult helyzet – tette hozzá az ügyvéd. Kerestük a magánóvoda vezetőjét és, de ő nem kívánt nyilatkozni.

Részlet a feljelentésből.

Vesztegetés miatt is nyomoznak

A volt NAV-os tiszt ellen több eljárás is folyamatban van, 2017. tavaszán például egy házkutatás során kokaint és illegálisan tartott fegyvert találtak nála, emiatt kábítószer birtoklással és lőfegyverrel való visszaéléssel is meggyanúsította őt a Fővárosi Nyomozó Ügyészség. A nő maga ismerte el, hogy fogyasztott kokaint, de állítása szerint nem rendszeres szerhasználó. Az egykori őrnagy ügyében a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) tavaly nyár óta hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt is nyomoz egy olyan feljelentés alapján, amelyben a volt NAV-os pénzügyőr mellett ügyvédi és bírói korrupcióról is beszámolt a feljelentő.Az ügyészséghez eljuttatott feljelentésben többek között az áll, hogy a volt NAV-os alkalmazott munkahelyi kapcsolatait és beosztását felhasználva járt el az adóhatóság által indított különböző adó- és büntetőügyekben. Az ügy bonyolultságától függően a hölgy 500 ezer és 5 millió forint közötti összegeket kért és kapott, de előfordult, hogy a nő a NAV Bűnügyi Főigazgatóságán járt el, illetve a NAV Repülőtéri Igazgatóságához tartozó Cargonál vámkezelésre váró árukat hozott ki alacsonyabb költségek megfizetése mellett – áll a feljelentésben, amely azt is tartalmazza, hogy kik voltak azok a munkatársak, adott esetben felettesek, akik segítséget nyújthattak és ezért szintén részesedtek a korrupciós pénzből. A tanú megemlített egy olyan alkalmat is, amikor az egykori pénzügyőr őrnagy egy nagyon magas beosztású adóhatósági vezetővel találkozott, és egy milliárdos költségvetési csalás gyanúja miatt elrendelt nyomozás befolyásolásáról tárgyaltak a Bécsi úton található Vapiano étteremben. A feljelentés kitért arra is, hogy a nő jó viszonyban van egy budapesti ügyvéddel és annak feleségével, aki az egyik fővárosi bíróságon dolgozik bíróként. Ők ugyancsak kaphattak a bűnös úton megszerzett apanázsból, a tanú szerint azért, mert belenyúltak egy fővárosi vállalkozó elleni eljárásba úgy, hogy a NAV-os hölgy kérésére súlyosabb ítéletet szabott ki a vádlott ellen. A vesztegetési pénzhez a bíró közvetítéssel jutott hozzá – állította a feljelentő, aki 1000 euró átadásánál maga is jelen volt. Ezt az összeget a Vörösvári úti McDonald’s-ban kapta meg az ügyvéd, de a korrupciós cselekményekkel kapcsolatban egy kerületi ügyész nevét is jegyzőkönyvbe vették; igaz, azt hozzátesszük, hogy sok esetben előfordul, hogy valakire úgy hivatkoznak, hogy az illető nem is tud róla.

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.