Pesti Srácok

Tízmilliókkal húzott le alvilági figurákat és vállalkozókat az ismert győri "csalókirály"

Tízmilliókkal húzott le alvilági figurákat és vállalkozókat az ismert győri "csalókirály"

Az éjszakai élet ismert figuráit, tehetős vállalkozókat, illetve egy elsőosztályú sportegyesületet húzott le több tízmillió forinttal a sértettek szerint az az Sz. Zsolt, akit korábban már hosszú börtönévekre ítélt a bíróság egy kétmilliárdos csalássorozat miatt – tudta meg a PestiSrácok.hu.

Sz. Zsoltot - akit sokan csak a győri "csalókirályként" emlegetnek - 2012-ben ítélték tíz évre csalás miatt. A vád és az ítélet szerint egy biztosító akkori munkatársaként megkeresett mintegy száz, érvényes szerződéssel rendelkező ügyfelet, hogy garantált magas hozamú befektetésre egy-két millió forintot lehetne elhelyezni. Később, 2007 januárjában kiderült, hogy Sz. Zsolt nem tudja visszafizetni a pénzt. Volt, aki pár milliót, más több tízmilliót fektetett be. Így került a brókerhez egy vállalkozó húszmilliós vállalkozási hitele is, de volt, aki a házát adta el. Az ügyét tárgyaló bíró a legelvetemültebb cselekedetnek azt nevezte, hogy Sz. Zsolt egy olyan idős asszonyt csapott be, aki őt még gyerekként ismerte és ezért szeretettel fogadta. A csaló a kisnyugdíjast rávette, hogy hitelt vegyen fel, majd maga járta körbe vele pár nap alatt a különböző bankokat: végül több mint kétmilliót vett át az idős asszonytól.

Ügyfelei között jó pár nagyhal is volt: alvilági figurák, illetve gazdag vállalatvezetők adtak neki több tízmilliós nagyságrendű pénzt bizonylat nélkül. Az ügyfelek közül sokan azután nem is Sz. Zsoltot, hanem a biztosítót kezdték perelni, sőt, többekkel a biztosító peren kívül megegyezett. Sz. Zsolt egyébként maga bevallott a bíróságnak 712 milliós, meg nem térült kárt. A csalássorozatért tíz év mellett 15 milliós vagyonelkobzást rendeltek el Sz-nél, akiről az is kiderült a pénzből igen nagy lábon élt, pár hónapon belül több ország tengerpartján, és Párizsban is nyaralt.

Részlet az egyik tanúvallomásból.
PestiSracok facebook image

Újra lehúzta az alvilágot

A férfi pár éve szabadult a börtönből, de úgy tűnik, semmit nem tanult, legalábbis ez rajzolódik ki a portálunkhoz eljutott vallomásokból. A dokumentumokból ugyanis kiderül, Sz. 2018-ban kezdett bele újra a pénzgyűjtésbe: fedősztoriként azt adta elő, hogy aranybizniszre kér pénzt, olyan emberekre hivatkozva, akik a szakmában jártasak, de azt is állította, hogy összeköttetései révén hatósági védelmet élvez. Ennek alvilági körökben és a vállalkozói szférában is sokan bedőltek, és milliókat fizettek. Az aranyüzletből persze semmi nem volt igaz, akiket megnevezett, természetesen nem közösködtek vele. A férfi az egyik minisztériumban dolgozó, befolyásos emberre is hivatkozott, amit az egyik feljelentő azért is hitt el, mert őt az illető nevével visszaélve felhívta valaki és meggyőzte, kamatostul fog egy közös üzletük után kaszálni. Azóta kiderült, a telefonvonal másik végén egy vidéki pizzéria üzemeltetője volt…

Az egyik tanú arról is beszélt, hogy Sz. Zsoltnak sikerült egy elsőosztályú sportegyesületet is megrövidítenie, csaknem tízmillió forinttal, ugyanis az egyesület képviselőjének azt ígérte: egy teljesen legális befektetéssel magas hozamhoz juthat. Sz. nyilván nem fizetett, inkább felszívódott a pénzzel. A férfi ellen többen is feljelentést tettek, a Győri Rendőrkapitányság pedig csalás miatt nyomoz, a legutolsó értesüléseink szerint ismeretlen tettes ellen. Miután összesűrűsödtek a felhők Sz. feje felett, a férfi egy magánklinikára „menekült”, ám úgy tudjuk, pár hete elhagyta az intézményt és köszöni, jól van, a sértettek pedig futhatnak a pénzük után. A győri rendőröktől szerettük volna megkérdezni, hogy gyanúsítják-e már valamivel Sz. Zsoltot, de választ már több mint két hete nem kaptunk.

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?