Pesti Srácok

A rendőrség oszlatta fel M. Richárd szilveszteri drogpartiját

null

Kábítószer-birtoklással is meggyanúsították a Dózsa György úti halálos baleset miatt nem jogerősen négy évre elítélt M. Richárdot, emiatt az ügyészség a letartóztatását indítványozza – derült ki a fővárosi főügyész portálunknak küldött közleményéből. Sajtóhírek szerint a kecskeméti maffiaper korábbi elítéltjét és több társát M. Richárd Nyugati téri étterméből állították elő.

Ibolya Tibor főügyész emlékeztetett, a súlyos balesetben két ember vesztette életét, az első- és másodfokú ügyészség eddig is azt képviselte, hogy az egyik sofőrt (M. Richárdot- PS) le kell tartóztatni, pár napja pedig ezt az álláspontot erősítő újabb büntetőeljárás indult.

– áll a közleményben, amelyben arra is kitértek, hogy

PestiSracok facebook image

– írta közleményében az ügyészség.

Az atv.hu szerint a kecskeméti maffiaper korábbi elítéltjét és több társát is M. Richárd Nyugati téri étterméből állították elő. A BRFK megkeresésükre azt közölte, hogy december 31-én 22 óra 45 perckor a rendőrök Budapest V. kerületében, egy vendéglátó helyen intézkedtek, ahol tíz ember tartózkodott. Az éttermet hatvan napra be is zárták a vészhelyzet ideje alatti járványügyi szabályok megsértése miatt.