Pesti Srácok

Fenyő-gyilkosság – Tasnádi kitart amellett, hogy felbérelte őt Gyárfás, aki továbbra is tagad (Videó!)

null

Kitartott korábbi állítása mellett a Fenyő-gyilkosság miatt indított büntetőper keddi tárgyalásán Tasnádi Péter, aki szerint őt bízta meg Gyárfás Tamás üzleti riválisa, Fenyő János kiiktatásával, de ő nem végezte el a feladatot, csak a vérdíjat vette át. Tasnádi A keresztapa börtönben című új könyvének dedikált példányát adta a sajtó képviselői és a hallgatóság előtt Gyárfásnak a tárgyalás kezdete előtt. A tanú szerint hozzá hasonlóan Gyárfás sem gondolta komolyan a merényletet, bár nem sikerült feloldani azt az ellentmondást, hogy akkor miért fizetett ki azért tizenkétmillió forintot. Gyárfás Tamás továbbra is következetesen tagadja a vádban foglaltakat, a két férfi szembesítése eredménytelen volt. Tasnádi Péter a tárgyalás után interjút adott a PestiSrácok.hu-nak és a Pesti TV-nek.

Elfogadta a megbízást Fenyő János megölésére, a vérdíjat is felvette, de nem gondolta komolyan, hogy meg is szervezi merényletet – állította kedden Fővárosi Törvényszéken tett tanúvallomásában Tasnádi Péter. Az egykori keresztapát az ügyben felbujtóként megvádolt Gyárfás Tamás, illetve Portik Tamás büntetőperére idézték be, a tárgyalás kezdete előtt a tanú nemrég megjelent, A keresztapa börtönben című új könyvének dedikált példányát adta a sajtó képviselői és a hallgatóság előtt Gyárfásnak. A büntetőper vádirata is a fentieken alapul: az ügyészség szerint Gyárfás Tamás először Tasnádi Péter bízta meg Fenyő János meggyilkolásával, aki elvállalta a merénylet megszervezését 1997 szeptemberében, majd másnap át is vette a megrendelőtől a tizenkétmillió forintos vérdíj felét. Tasnádi állítása szerint esze ágában sem volt megöletni a médiamágnást, csak a pénzre hajtott. Később az Egyesült Államokba utazott hosszabb időre, és ott a híradásokból tudta meg, hogy Fenyőt agyonlőtték Budapesten. Tasnádi ekkor szinte azonnal felvette a kapcsolatot Gyárfás köreivel, és kérte a vérdíj második felét, amit Gyárfásék hamarosan át is adtak Tasnádi itthoni embereinek. Amikor a keddi tárgyaláson felvetődött, hogy még a korabeli viszonyokhoz képest is keveset kért a bérgyilkosságért, Tasnádi azt mondta, nem volt járatos ebben a témakörben, a két részletbe pedig azért egyezett bele, mert – mint mondta – ezt látta az általa ismert gengszterfilmekben is.

Tasnádi szerint a hatóságok tudtak a Fenyő ellen készülő merényletről, mégsem léptek

Fenyő Jánost 1998 február 11-én a budai Margit utca és a Margit körút sarkán lőtték szitává, amikor autójával a piros lámpánál várakozott. A merénylettel kapcsolatban számos teória született, de a nyomozás vakvágányra terelődött. Évekkel később kiderült, hogy a lövész által a környéken szétszórt ruhadarabok az akkor alvilág egyik bérgyilkosa, a szlovák Jozef Rohác genetikai mintáját tartalmazták. Rohácot immár jogerősen is elítélték az ügyben, de a megbízók körét akkor még nem tárgyalta a bíróság. Gyárfás Tamás egyebek mellett épp Tasnádi Péter fenti vallomásának köszönhetően került a képbe. Tasnádit – állítása szerint – számos alkalommal kapacitálták a hatóságok, hogy valljon Gyárfásra, amikor a különféle ügyekben kiszabott szabadságvesztéseit töltötte, kedvezményeket is ígértek neki, de ő hosszabb ideig ellenállt a kéréseknek. Később mégis vallomást tett, amit egyebek mellett azzal indokolt, hogy az ő és a Gyárfás által elkövetett bűncselekmény, az emberölés előkészülete időközben már elévült. Tasnádi a tárgyaláson többször is hangoztatta, hogy a merénylet tervéről már a gyilkosság előtt jóval értesült a rendőrség, így a hatóságok is megvédhették volna Fenyőt, valamiért mégsem tették. Az egykori keresztapa kedden azt is kijelentette: magyarázatra szorul, hogy miért fogadta el a megbízást, amire nem büszke, és az akkori anyagi helyzete miatt nem is volt szüksége a tizenkétmillió forintra. Tasnádi a tárgyalás egy későbbi szakaszában „jópofának” minősítette tettét, amellyel becsapta Gyárfást.

PestiSracok facebook image
Sok titokra nem derült még fény, és ez talán már így is marad. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

A „duce” is a médiamágnás meggyilkolására készült?

A Póta Péter bíró, az ügyészség képviselői és a védelem is részletesen igyekezett feltárni Tasnádi és Gyárfás korabeli kapcsolatát, amelyet egyikük sem nevezett barátinak, mint mondták, szoros üzleti kapcsolatban voltak, mivel a Gyárfás vezette Nap TV-ben Tasnádi szállította a hirdetések nagy részét. Vallomása szerint Tasnádi Fenyővel is bizniszelt egykor, és a vele való kapcsolatát is kizárólag üzletinek írta le. A tanú azt mondta, hogy a történtek előtt alig volt tudása arról Fenyő és Gyárfás kiélezett rivalizálásáról, mint mondta, akkoriban nem nagyon foglalkozott a hírekkel, inkább az üzlet érdekelte. Tasnádi kedden megismételte egyik korábbi vélekedését, amely szerint a merényletet Gyárfás sem gondolta komolyan, bár azt az ellentmondást nem sikerült feloldani, hogy akkor miért fizetett azért egy jelentősebb összeget. A bíróság szembesítette a tanút és a vádlottat, az eljárás eredménytelen lett, mivel Tasnádi Péter kitartott amellett, hogy Gyárfás Tamás megbízta őt a támadás megszervezésével, Gyárfás pedig tagadta ezt. Tasnádi a bíróságon kijelentette: a néhai bankár, Princz Gábor mellett a már ugyancsak elhunyt Kiss Ernőnek, a Központi Bűnüldözési Igazgatóság (KBI) főigazgatójának is komoly konfliktusa volt Fenyővel, és a Tasnádi által „duce”-ként rendőr dandártábornok is a médiamágnás meggyilkolását fontolgatta.

Az ügyészség álláspontja szerint a merényletet végül a Prisztás-gyilkosság és a négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantás ügyben ugyancsak felbujtóként immár jogerősen elítélt Portik Tamás szervezte meg. A vádirat alappillérét képezik azok a hangfelvételek, amelyeket Portik készített titokban, amikor Gyárfással találkozott több alkalommal, és amelyek a vádhatóság szerint utóbbi érintettségét is bizonyítják. Portik Tamás a merénylet előkészítésének idején nagyrészt külföldön tartózkodott, a keddi tárgyaláson pedig ezzel igyekezett alátámasztani, hogy épp ezért nem lehetett köze az előkészületekhez, Tasnádinak ugyanakkor nem tett fel kérdéseket. Tasnádi Péter kedden interjút adott a PestiSrácok.hu-nak, illetve a Pesti TV-nek, amelyet fenti videótudósításunkban láthatnak olvasóink. A Fenyő-gyilkosság büntetőpere csütörtökön tanúk meghallgatásával folytatódik a Fővárosi Törvényszéken.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.