Pesti Srácok

Kicsoda a két újabb antifa verőlegény, akiket a budapesti embervadászatban való közreműködéssel vádolnak? (videó)

A hírhedt, német antifa rohamosztag, a Hammerbande két újabb tagja ellen emelt vádat a napokban a Fővárosi Főügyészség. Róluk csak annyit közöltek, egyikük német, a másik olasz állampolgár. A vád szerint a német három, az olasz két budapesti helyszínen volt verőlegény 2023. február 8 - 11 között. Brutálisan összevertek katonai jellegű ruhában lévő magyar és külföldi állampolgárokat. Velük együtt már öt rohamosztagost vádol a magyar ügyészség, egyet a német hatóságok, a hetedik, a bandavezér is kézre került, de őt egyelőre nem adták ki Magyarországnak a német hatóságok.

Még 2023-ban Terdik Tamás vezérőrnagy, Budapest rendőrfőkapitánya azt nyilatkozta e sorok írójának az év februári eleji embervadászattal kapcsolatban, hogy egyetlen elkövető sem lehet nyugodt, mert addig folytatják a hajtóvadászatot, míg valamennyi támadót bíróság elé nem állítják. A főkapitány kijelentését azóta igazolta az élet.

A legfrissebb történés, hogy a Fővárosi Főügyészség vádat emelt további 2 külföldi állampolgárral - egy némettel és távollétében egy olasszal – szemben, akik egy bűnszervezet tagjaként vettek részt a 2023 februárjában történt budapesti támadásokban.

2023. február 9. és 11. között öt támadás történt Budapesten, amelyben kilencen sérültek meg. Az első támadás a Nyugati pályaudvaron, egy vonaton, a második a Fővám téren, a harmadik és a negyedik támadás február 10-én, a Gazdagréti téren, valamint a Bank utcában, az ötödik pedig február 11-én, az I. kerületi Mikó utcában történt. A sértettek között volt magyar és külföldi állampolgár is. Közülük hatan súlyos, hárman könnyű sérüléseket szenvedtek, azonban többüknél fennállt az életveszélyes sérülések okozásának lehetősége is.

PestiSracok facebook image

A Hammerbande kegyetlen szélsőbaloldali rohamosztag

A vádirat szerint egy német férfi (Johann Guntermann - a szerző) – az élettársával (Lina Engellel - a szerző) együtt – 2017. évtől kezdődően Lipcsében, egy szélsőséges baloldali ideológiával szimpatizáló szervezetet (Hammerbande - Kalapács Banda - a szerző) hozott létre, amelynek az elkövetők, köztük a legújabb vádemeléssel érintett német (Simeon Trux - a szerző) és olasz (Gabrielle Marchesi - a szerző) állampolgár is a tagjai voltak.

Trux körözése

A szervezet tagjai a támadások szervezése során – a lelepleződés elkerülése érdekében - egy darknetes alkalmazáson keresztül, vagy személyes találkozók alkalmával egyeztettek egymással. Az elkövetők megosztották egymás között az előkészületekkel kapcsolatos feladatokat. Ezek kiterjedtek az utazásra, a szálláshelyek biztosítására, a támadás eszközeinek beszerzésére, a helyszín, illetve menekülési útvonalak feltérképezésére is.

A fentiek szerint megszervezett, 2018. október és 2020. február közötti, németországi támadásokat követően, a szervezet tagjai 2022-ben elhatározták, hogy a németországihoz hasonló erőszakos támadásokat követnek el Budapesten is. A támadásokat a Becsület Napja elnevezésű eseményre tekintettel, 2023. február 11. napjára, illetve az azt megelőző, valamint azt követő napokra tervezték.

Gabriele Marchesi körözése

Ilyen előzmények után, az újabb vádemeléssel érintett 2 vádlott, más tagokkal együtt, kifejezetten azért érkezett Magyarországra, hogy részt vegyen a budapesti támadásokban.

Mivel vádolják a két, újabb Hammerbande-tagot?

A Fővárosi Főügyészség Simeon Truxot 4 rendbeli bűnszervezetben – részben társtettesként, részben bűnsegédként – elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével, és 1 rendbeli aljas indokból, bűnszervezetben elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérletével; Gabrielle Marchesit – mint távollévő vádlottat – 3 rendbeli bűnszervezetben és társtettesként elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével vádolja. A főügyészség velük szemben fegyházbüntetés kiszabását, valamint Magyarország területéről történő, határozott idejű kiutasítást indítványozott.

A főügyészség indítványozta, hogy a Fővárosi Törvényszék a korábban benyújtott vádirat alapján még folyamatban lévő ügyhöz egyesítse jelen ügyet.

A szervezetet érintően Németországban is folyik büntetőeljárás, az ott még 2018. október és 2020. február között elkövetett támadások, illetve egy terhelt esetében a magyarországi bántalmazások miatt.

Schiller körözése

Az utóbbi a 29 éves Hanna Elisabeth Schiller, akit bűnszervezetben való részvétellel, gyilkossági kísérlettel és súlyos testi sértéssel vádolja a Szövetségi Ügyészség a müncheni Legfelsőbb Regionális Bíróság állambiztonsági szenátusa előtt a budapesti embervadászatban való részvétel miatt. Schillert a BRFK nemzetközi elfogatóparanccsal keresi, tavaly május 8-án el is fogták Németországban, ám nem adták ki.

Ilaria Salis az EP-be menekült az igazságszolgáltatás elől

Ilaria Salis, az antifa-támadások elsőrendű vádlottja // fotó: Hatlaczki Balázs

2023. februárjában kegyetlen támadók között ott volt az olasz Ilaria Salis, aki az Európai Parlament szárnyai alatt bújt el a magyar igazságszolgáltatás elől. A vádirat szerint ő olyan súlyos bűncselekményeket követett el, hogy 11 év szabadságvesztés kiszabását kérte rá a vádhatóság az előkészítő ülésen. Salis egy szélsőbaloldali olasz pártocska színeiben jutott be az EP-be és azonnal el kellett engedni őt. A menteli jogáról még mindig nem döntött az EP.

A Hammerbande főnökét se adják ki a németek

Johann Guntermann német körözési fotója

Legalább három budapesti támadásban verőlegény volt Johann Guntermann, a banda főnökasszonyának szeretője, fő ideológusa, tényleges vezetője is, akit tavaly novemberben Türingiában kaptak el a német rendőrök. Bár a BRFK kéri a kiadatását, ám a várakozásokkal ellentétben nem biztos, hogy kiadják hazánknak a németek a Hammerbande mai főnökét, Johann Guntermannt, akit otthon gyilkossági kísérlettel vádolnak.

Tobias Edelhoff (Forrás: X)

Ugyanabban az ügyben bűntársa, Tobias Edelhoff , aki 1 év 10 hónapot letöltött Magyarországon a budapesti embervadászat miatt, majd néhány hete kiadtuk őt a német igazságszolgáltatásnak, és ott azonnal letartóztatták.

A német szövetségi főügyészi vizsgálat megállapítása szerint Lina Engel, a Hammerbande egyszer már elítélt vezetője, Johann Guntermann, Engel szeretője, egyben a Hammerbande szellemi atyja, jelenlegi tényleges vezetője, valamint Tobias Edelhoff még 2019 januárjában rajtaütött az 1945-ös terrorbombázások áldozataira emlékező felvonulás négy résztvevőjén, miután ők elhagyták a felvonulást Magdeburgban.

Összefoglalás: kik a vádlottak ma Budapesten az embervadászat miatt?

Edelhoff letöltötte a büntetését, miután az előkészítő ülésen teljes körű beismerő vallomást tett és lemondott a tárgyalásról való jogáról.

A német Anna Christina Mehwald szabadlábon védekezhet. A tárgyalásokra se jár, Németországból követi az eseményeket, Budapesten ügyvédje képviseli.

Trux és Marchesi, a két újabb vádlott - formailag még nem egyesítették az ügyüket az alapüggyel, de ez csak idő kérdése. Ilaria Salis, a mentelmi jog mögé bújt olasz szélsőbaloldali antifa. Kiemelt kép:

A gazdagréti támadás (Forrás: térfigyelő kamera)