Pénteken véget ér az óbudai polgármester számára a börtönoffice, Kiss László, mint a perbe fogott DK-sok mind, politikai fogolynak tartja magát (videó)
Az illetékes nyomozási bíró tegnapi végzésével szabadlábra helyezte a korrupciós vádakkal tavaly augusztusban letartóztatott Kiss László DK-s óbudai polgármestert. A végzés nem jogerős, a Központi Nyomozó Főügyészség fellebbezetett ellene, de Kiss védője szerint ez nem halasztó hatályú, Kiss László holnap mindenképpen szabadul. Legfeljebb visszaviszik majd a börtönbe, ha másodfokon mégis csak bent tartják. Ha mégsem, akkor börtönoffice helyett akár homeoffice is jöhet a polgármester számára, például ha bűnügyi felügyelet alá helyezik másodfokon.
Zamecsnik Péter több lapnak is megerősítette ma reggel, valóban nem hosszabbították meg védence letartóztatását. Az illetékes nyomozási bíró szerdán hozta meg a végzést, amiben elutasította a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) Kiss László letartóztatásának 3 hónapos hosszabbításra tett indítványát. A jelenlegi letartóztatás hatálya május 16-án veszti érvényét, akkor szabadul a kiszivárgott hírek szerint a börtönben piknikus alkatúvá vált baloldali politikus.
A KNYF fellebbezett a szabadlábra helyezés ellen, ám Zamcsenik Péter szerint ez nem halasztó hatályú: Óbuda DK-s polgármestere holnap mindenképpen szabadul. Legfeljebb visszaviszik majd a börtönbe, ha másodfokon a bíróság mégis úgy dönt, hogy letartóztatásban van a helye.
A minősített korrupcióval megalapozottan gyanúsított óbudai polgármester a történelem során az első volt, aki tavaly letartóztatásból hívta össze az önkormányzat alakuló ülését.


Mondhatni, börtönoffice-ban volt, hiszen papírokra írva utasításait, amit aztán a hozzá látogatóra betérő jegyző előtt személyesen aláírva hitelesített - így igazgatta az Óbuda - Békásmegyer néven ismert kerületét. Újraválasztott polgármesterként pedig a jegyző jelenlétében, ha nem is a fogdában, de a Központi Nyomozó Főügyészség hivatalos helyiségében írta alá az alakuló ülésre szóló meghívót.
A Börtönoffice eredményesen működött, legalábbis a polgármester számára. Az igazoltan távol(börtönben)lévő Kiss László megszavaztatott magának az új testülettel havi bruttó 1 millió 300 ezer forint illetményt és bruttó 195 ezer forint költségtérítést.
A börtönoffice után akár homeoffice is jöhet a polgármester számára, például ha bűnügyi felügyelet alá helyezik másodfokon, és állandó tartózkodási helyéül nem a polgármesteri hivatalt jelölik ki számára. Amire ugye csekély az esély.
Az újra választott polgármestert vezető beosztású személy által az előnyért hivatali helyzetével egyébként visszaélve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntettével, valamint pénzmosás elkövetésével gyanúsítja megalapozottan a KNYF. Az óbudai önkormányzati korrupciós botrány gyanúsítottjainak száma már 18-ra nőtt.
Ugyancsak letartóztatásban volt ugyanebben az ügyben Kiss László kampányfőnöke, aki egyben a Békásmegyeri Piac vezetője és Czeglédy Gergő (most már csak volt) alpolgármester is. Őket korábban szabadították a letartóztatásból.
Kiss László politikai fogolynak mondja magát, amihez felsorakozott a Demokratikus Koalíció a már lemondott Gyurcsány Ferenccel együtt. Kiemelt kép:
Kiss László (Forrás: PS-archív)