Az Egyesült Államok azt tervezi, hogy november végéig ötezer fő alá csökkenti katonai kontingensét Afganisztánban – közölte Mark Esper amerikai védelmi miniszter a Fox televíziónak adott interjújában szombaton, újabb adalékkal szolgálva Donald Trump amerikai elnök a héten bejelentett csapatkivonási terveihez.
Mint mondta, kisebb katonai kontingenssel is biztosítani tudják majd, hogy az Egyesült Államokat ne fenyegesse terrorveszély Afganisztánból. Az afganisztáni békefolyamatról szólva ugyanakkor elismerte, hogy az nem éppen ideális, de történik előrehaladás. Ez egy nehéz út, de minden héten sikerül előrébb lépniük – jelentette ki Esper a kabuli vezetésre és a radikális iszlamista tálib lázadókra utalva. Az Afganisztánban állomásozó NATO-haderő összlétszáma februárban még 16 551 volt hivatalos adatok szerint. Jelenleg ez a szám nagyjából 8600-ra apadt. Trump az Axios hírportálon hétfőn megjelent interjújában arról beszélt, hogy ezt a számot hozzávetőleg négyezerre kívánja csökkenteni. Hangsúlyozta, hogy a november 3-án esedékes amerikai elnökválasztás idején lehet, hogy már csak 4000-5000 amerikai katona lesz Afganisztánban.
A szélsőséges iszlamista tálibok 1996 és 2001 között irányították Afganisztánt, amíg a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat követő amerikai beavatkozás el nem távolította őket a hatalomból. Azóta igyekeznek megdönteni a Nyugat támogatását élvező kabuli kormányt, amelyet Washington bábjának tartanak. Mindennek ellenére februárban Dohában megállapodást írtak alá az Egyesült Államokkal, ami a tálibok és a kabuli kormány közötti béketárgyalások megindítását is előírja egy fogolycserét követően. A februári dohai megállapodás egyúttal kilátásba helyezi a nemzetközi haderő kivonását Afganisztánból biztonsági garanciákért cserébe.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS