Pesti Srácok

Az Egyesült Államok szerint bizonyíték vannak arra, hogy a Hamász kórházakat használ fel katonai céljaira

Az Egyesült Államok szerint bizonyíték vannak arra, hogy a Hamász kórházakat használ fel katonai céljaira

Az Egyesült Államok szerint bizonyíték van arra, hogy a Hamász és a Palesztin Iszlám Dzsihád szervezet a Gázai övezet kórházait saját katonai céljai elérésére használja – jelentette ki a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője kedden.

John Kirby újságírók előtt kérdésre válaszolva elmondta, hogy az utóbbi napokban nagy figyelmet kapott al-Sifa kórház, a Gázai övezet legnagyobb egészségügyi intézménye alatt is húzódnak olyan alagutak, amelyet a palesztin fegyveresek használnak. Úgy fogalmazott, hogy az értesülések "különböző hírszerzési forrásokból származnak", ennél pontosabbat azonban nem mondott. A Nemzetbiztonsági Tanács kommunikációs koordinátora ugyanakkor hangsúlyozta, hogy "az Egyesült Államok nem támogat kórház elleni légicsapást".

A Kongresszus felsőházában kedden a demokrata többség elutasította a kizárólag Izrael katonai támogatásáról szóló törvényjavaslatot, amelyet november elején a Képviselőház demokrata szavazatokkal elfogadott. A republikánus javaslat alapján Izrael számára az önvédelemhez költségvetésen belüli átcsoportosítással 14,3 milliárd dollárt bocsátottak volna rendelkezésre. A hosszú vita során a demokraták kitartottak korábbi álláspontjuk mellett, miszerint olyan törvényt nem tudnak elfogadni, amelyben Izrael támogatása mellett nem szerepel az Ukrajnának nyújtandó további segítség forrása.

Kedden Washingtonban több tízezres tömeg részvételével tartottak Izrael melletti és az antiszemitizmus elleni megmozdulást. A "Menet Izraelért" elnevezésű tüntetést kezdeményező zsidó szervezetek szerint 100 ezer ember gyűlt össze a Capitolium előtt a nemzeti emlékhely, a National Mall füves területének egy részén. Az eseményen többek mellett beszédet mondott Mike Johnson republikánus képviselőházi elnök, valamint Hakeem Jeffries, az alsóházban kisebbségben lévő demokraták vezetője. A tüntetők és felszólalók szolidaritásukról biztosították Izraelt, illetve többen, köztük Mike Johnson további és szélesebb kiállást sürgetett Izrael mellett. Az Izrael és a Hamász közötti háborús cselekmények kirobbanása óta a keddi volt az első tömegeket megmozdító tüntetés Izrael mellett, miután az elmúlt hetekben rendszeressé váltak a palesztinbarát szervezetek nagy létszámú felvonulásai és tüntetések.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Itai Ron

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.