Az Egyesült Államok újabb 200 millió dollár (mintegy 75 milliárd forint) értékű katonai segítséget jelentett be szerdán Ukrajna számára az Oroszországgal vívott harcához.
A védelmi minisztérium közleménye szerint az amerikai hadsereg készleteiből rendelkezésre bocsátott csomag tartalmaz légvédelmi eszközöket, harckocsi-elhárító fegyverzetet és egyéb eszközöket. A szállítmány tételes listáján szerepelnek légelhárító rakéták, drónelhárító eszközök, 105 és 155 milliméteres lövedékek, HIMARS-rakéták, precíziós eszközök, romboló lövedékek, kisebb kézifegyverek és hozzá való lövedékek, valamint a korábban rendelkezésre bocsátott eszközök karbantartásához, javításához szükséges alkatrészek és felszerelés. A Pentagon közleménye megállapítja, hogy az Egyesült Államok – szövetségeseivel együtt – elkötelezett amellett, hogy Ukrajna rendelkezésére bocsássa az azonnali harctéri szükségletek kielégítéséhez fontos eszközöket, és egyben felszólítja a Kongresszust, hogy fogadja el az ukrajnai támogatás folytatásához szükséges költségvetési keretet. A dokumentum az Ukrajnának nyújtott biztonsági támogatást “okos befektetésnek nevezi a nemzetbiztonságba”. Megállapítja, hogy a katonai segítségnyújtás segíti megelőzni egy szélesebb konfliktus kialakulását a régióban, miközben erősíti az amerikai védelmi ipar alapjait, és magas szakértelmet igénylő munkahelyeket teremt az amerikai emberek számára.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Roman Pilipej
Karácsony.sk
2023-10-15 at 09:44
Hajrá ukronáci húsdaráló! Csak küldjétek a fegyvereket amerikaiak! Ez jó biznisz nektek is, meg nekünk is!
Szlovákiából…..
Baxi
2023-10-15 at 09:03
Undorító patkány fészek USA remélem egyszer saját földön is megtapasztalják milyen az igazi háború.
FCK LIBERAL!
2023-10-15 at 08:01
Milyen paritáson árazták a fegyvereket? Gázai? Ukrán?
Vagy okosba, hogy mindenki jól járjon?
na4
2023-10-15 at 07:45
Dörzsölik a markukat az ukrán oligarchák, híznak a svájci bankszámlák.
Vízöntő
2023-10-14 at 19:52
Ukrajna adóssága 200 millió dollárral nő, viszont ez “erősíti az amerikai védelmi ipar alapjait, és magas szakértelmet igénylő munkahelyeket teremt az amerikai emberek számára.”
Az ukrán katonai veszteségek termelik az amerikai profitot!
Hans Landa
2023-10-13 at 22:16
Ez a 200-milla hiányzott csak és minden ok……………….
Hogy juttatják le gázába,az keményebb dió
andras
2023-10-12 at 13:05
Nahát, nahát
Nahát
2023-10-12 at 10:30
Érthető. Most még nagyobb szüksége van rá a Hamasznak, mint eddig volt. A fegyverek is úgy jutnak célba, mint az orosz gáz. Előbb megkerülik a Földet. Ki van ez találva.
A Nagy Testvér figyel téged
2023-10-12 at 09:18
Még kevés ukroNáci pusztult el eddig!
2 ÉNAKI
2023-10-12 at 07:53
Azusa is tele van adósággal,kinai hitelekkel,nem értem mire való ez a nagymértékű adakozás? Fordítaná ezt a pénzt adóságai törlesztésere.Mindenáron háborút akar,de Ukrajnán keresztül az Oroszokkal.Az egész világon háborúzott már,a lajstrom hosszú.Igyekezne azon,hogy mielőbb béke legyen.Az Iraki Elnök komolyan megfenyegette az Usát,amennyiben Izraelnek segíteni próbál.Foglalkozna adomàny helyett bel és külpolitikai problémáival.Minden lében kanál lenni,másnál tenni,venni.
Gokhlayeh
2023-10-12 at 07:45
Egyre csökken az apanázs. Egy darabig még megy a lélegeztetőgép, aztán lekapcsolják.
andras
2023-10-12 at 07:42
kb egy hét, aztán mi lesz?