Pesti Srácok

Az ellenzék az ápolási díjjal is színjátékot űz

Az ellenzék az ápolási díjjal is színjátékot űz

Az ellenzék az ápolási díjjal is színjátékot űz, hiszen egyetlen ellenzéki képviselő sem szavazta meg az otthonápolási díj emelését - mondta Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

A kormánypárti képviselő hiteltelennek és kétszínűnek nevezte az ellenzéket, amelyre szerinte nem számíthatnak a magyar emberek. Felidézte: az Országgyűlés decemberi utolsó ülésnapján sem a Jobbik, sem az MSZP, sem a Párbeszéd, sem az LMP soraiban nem volt egyetlen képviselő, aki támogatta volna az ápolási díj megemelését.

- mondta.

PestiSracok facebook image

A kormánypártokra azonban számíthatnak az emberek, hiszen "mi ott voltunk és megszavaztuk az ápolás díj 15 százalékos emelését január 1-jétől és az új ellátási formát, a gyermekek otthongondozási díjának bevezetését is" - fogalmazott Nyitrai Zsolt. Megjegyezte: a javaslatot komoly szakmai egyeztetés előzte meg a civil szervezetekkel és az érdekképviseletekkel. Hozzátette: fontos ügyről van szó, hiszen az ápolási díj több, mint 50 ezer embert, a gyermekek otthongondozási díja pedig több, mint 17 ezer családot érint.

Forrás: MTI; Fotó: Mohai Balázs/MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.