Az ellenzék forradalmi újítása: összefogás

Nevetni mentünk a Közös Ország Mozgalom csekély hírértékű rendezvényére, a 300 főre optimalizált termet székekkel 150 fősre szűkítő Gödör Klubban tartandó csapatépítőjére, de becsületesen bevalljuk, hogy felsültünk: csaknem halálra untattak minket. Mint egy nosztalgiadiszkóban, egy csomó kiérdemesült dologtalan jelen volt, akik valaha sztárnak számítottak, most viszont már nem. A KOM összerántotta a kormányváltásban érdekelt pártok egy-egy képviselőjét (kivéve a Momentumot, az LMP-t és a Jobbikot) és a leglelkesebb, illetve legelkeseredettebb, maroknyi embert, hogy fellebbentse a fátylat a titokról, miként győzhető le Orbán Viktor 2018 tavaszán. Egészen Szárszó hangulata volt a dolognak, csak itt bemehettek az újságírók a vécébe.

VÉSEY KOVÁCS LÁSZLÓ, AMBRÓZY ÁRON – PestiSrácok.hu

Fogadok, hogy szükség lesz kint is hangszóróra!

– állt a nézői hozzászólásoknak kihelyezett papírcetlik egyikén. Nem lett rá szükség. A Közös Ország Mozgalom kulimunkáját végző Marci Angyalai szólították egymás után színpadra az izgalmasabbnál izgalmasabb szereplőket. Az önmagukat civilnek mondó OSI-aktivisták szolgáltak előzenekarokként, akiknek be kellett volna melegíteni a közönséget, és olyan plasztikusan ábrázolni az elviselhetetlen jelen szörnyűségeit, minek után a jelenlévőknek nem lesz más lehetőségük, mint mikroadományokat gyűjteni Gulyás Mártonnak, a mozgalom szívcsakrájának. Ezzel szemben annyira hosszan és annyira unalmasan játszottak, hogy mire a fő fellépők sorra kerültek, már kicsit meg is ritkultak a rajongói sorok a világ legfárasztóbb szabadegyetemén. Itt rögtön ki is kell térnünk az egyik alapproblémára, miszerint a rajongókon és az újságírókon kívül nem volt ott senki, nagyjából kétszáz ember népesítette be a Gödör Klub kopottas tereit. Gyurcsány Ferenc is unottan korzózott a büfé környékén, az őt mindenkor hűséges árnyékként kísérő Gréczy Zsolttal.

Öltözői pletykák egy megnyert választásról (fotó: Horváth Péter Gyula)

Odabentről néha hevenyészett tapssal jutalmazták az oktatásegészségügyről, a lakhatásról, a korrupcióról és más kurrens ügyekről elhangzó, magvas gondolatokat. Eközben a kinti büfésávban – jó intergenerációs rendezvényhez méltón – keveredtek az almácskás telefonok, a naftalinszagú autós táskák és az utcai diszkóforradalmak zavart tekintetű, ápolatlan elégedetlenjei. Zavar azért néha-néha volt a térben, a Péterfi Juditot valahonnan ismerősnek találó, idős DK-s úr nehezen emésztette meg, hogy nem valamelyik alapszervezetből emlékszik rá, amikor pedig megtudta, hogy a kollegina nem az ATV-nél, hanem a Hír TV-nél dolgozik, akkor végképp nem nagyon értette a világot.

Akik nem véletlenül vannak a döntési körön kívül

A felszólalók oktatásegészségügyi minimumokat fogalmaztak meg, nagyjából azon a szinten, mint amikor a szovjet polgárháborúban azt követelték hárompontos politikai petíciójukban a helyi parasztok, hogy legyen olcsóbb a sör és a hús, és tűnjenek el a zsidók. Nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy az előadások során egyetlen új gondolat sem hangzott el. Az volt picit izgalmas, amikor Vágó Gábor elvtársazott a Fideszre célozva; reméljük azért nem sértette meg túlzottan a jelenlévők kétharmadát! Az egykori LMP-s képviselő kifejtette, hogy beleírták a korrupciót a törvényekbe, ezért ami Magyarországon zajlik, az törvényes ugyan, ám erkölcstelen és tisztességtelen. Ezután némi bezzegromániázás és bezzegszlovákiázás után elmondta a régi bölcsességet is, miszerint cselekedni kéne. Hargitai Miklós, a MÚOSZ elnöke hangsúlyosan nem pártpolitikai, hanem szakmai álláspontot képviselt a sajtószabadság kérdésében. Mondhatni, függetlenként érkezett a balliberális pártok összefogását hirdető dzsemborira. A PS helyszíni stábjának tagjai szemükben hatalmas kérdőjelekkel néztek egymásra, amikor a Népszava tollnoka kifejtette, hogy nem az a sajtószabadság, hogy bármit meg lehet írni, hanem az, hogy nem lehet bármit megírni. Ezután még az derült ki, hogy szeretné, ha megint külföldi médiacégek kezén lenne a magyar sajtópiac, valamint szeretne ott lenni abban a hangsúlyosan szakmai testületben, amely beleszól a szerinte szükséges új médiatörvénybe.

A közönség soraiban tapintani lehetett a feszültséget. (fotó: Horváth Péter Gyula)

A Kishantos ügyében Belváros-szerte híressé vált Ács Sándorné teljes világfájdalmi balladát adott elő, a műfajilag elvárt homállyal együtt. Törley Katalin az oktatás címen szexuálisan abuzált emberekről, menekültekről és hajléktalanokról beszélt, ha jól értettük, mindannyiuk sanyarú sorsát a magyar oktatásügy nyakába varrva. Apokaliptikus viszonyokat vázolt fel, kifogásolva, hogy nem vonják be a döntéshozatalba a szakmai szervezeteket (őket – a szerk.). A Tanítanék mozgalom vezetőjének felszólalását ugyanolyan elkeseredett beszéd követte az egészségügyről szónokló Varga Andrea részéről. Kivételesen hatásvadász hullarablást sikerült elkövetnie, amikor az alábbi mondattal támasztotta alá az összeomló egészségügy toposzát:

Aki fogta már édesanyja kihűlt kezét, az érti, miről beszélünk.

Kár, hogy itt abbahagyta, mert még jobban belopta volna magát a hallgatóság szívébe azzal az állítással, hogy aki meghal Magyarországon, azt tulajdonképpen Orbán Viktor öli meg. A Város Mindenkié Csoport a hajléktalanná válás elleni fellépést szorgalmazta, de ez ügyben érdemesebb lenne talán a bíróságoknál kopogtatniuk, mert a hajléktalanság egyik erős oka a válások utáni vagyonmegosztásban keresendő. Soros György kedvenc magyarországi tengerjogásza, Majtényi László sem hiányozhatott a szereplők közül, és rövid okfejtése végére lényegében sikerült eljutnia odáig, hogy világnézettől függetlenül legyen mindenki kommunista.

Rohamcsapat (fotó: Horváth Péter Gyula)

A jelöltek

Már elbágyadt kicsit a közönség, amikor a második sztárblokk keretén belül megérkezett a két, már ismert független jelölt, Mellár Tamás és Kész Zoltán. Utóbbi olyan motivációs tréninget tartott, hogy Vona Gábor is megnyalta volna mind a tíz ujját. Arról beszélt, hogy a választókerületekben kell megnyerni a választást, tehát úgy látszik, az ellenzék érdeklődés híján elengedte a forradalmat, de még a polgári engedetlenséget is, és inkább választást nyernének mégis. Miközben Kész az összefogásról szónokolt, a külső részen elindult a szerepjátszó szakkör: az alkotmányos forradalmár, kalózpárti, demokratikus ellenálló és szabadságharcos művésznevű személyek éppen a kizárásos, ellehetetlenítős sérelmeiket sorolták. Talán még színes kártyáik is vannak a neveikhez, szuperképességekkel. Mellár ezután kifejtette, hogy nem a pártoknak kell adniuk a közös miniszterelnök-jelöltet, hanem annak egy becsületes, komoly szakmai háttérrel rendelkező civilnek kell lennie. De vajon milyen szakmai háttérre gondolhatott? Szerszámlakatos? Közgazdász? Filozófus? Közterület-fenntartó?

A pártok

Mire a pártok képviselői szóhoz jutottak, már mindenki máshol szeretett volna lenni, és ők maguk sem voltak csúcsformában. Gyurcsány Ferenctől meglepve tudtuk meg, hogy időközben a baloldal lett a polgári Magyarország. A volt kormányfő beletörődően mondta, hogy a választókerületekben dől el a választás. Gyanúnk szerint jobban örülne, ha a Bitó Szalonban dőlne el. Fodor Gábor és Gőgös Zoltán még annyi újat se tudott mondani, amennyit azért igazán illett volna, ha már odafáradt a kedvükért egy kétszáz fős kormányváltó tömeg, Karácsony Gergely pedig szeretné visszaadni az emberek hitét, amit Kész Zoltán alig félórával korábban adott vissza.

Tele ötlettel (fotó: Horváth Péter Gyula)

A Mesterterv, amely egyúttal csodafegyver és a Fidesz Sztálingrádja

Kínosan lassan ugyan, de a forró ősz lassan hideg télbe fordult, és miután a közönség szűk harmadát kitevő valaha fontos emberek és kilátástalan helyzetben lévő pártok képviselői plusz Gyurcsány Ferenc után végre színpadra lépett az est házigazdája, szervezője és szívcsakrája, Gulyás Márton, megmagyarázandó, miért is kellett elviselnünk az elmúlt három és fél órát. A mondanivalóját roppant korszerűen, kivetítő előtt adta elő, bár a kivetítő valódi funkciója végig rejtve maradt előttünk, hiszen Justin Trudeau nevén, a 106 egyéni választókörzeten és három közvéleménykutató-intézet cégérén túl semmi nem jelent meg rajta.

Az előadásból kiderült, Mártonnak sincs újabb ötlete, mint hogy a választók többsége nem a Fideszt akarja, de a sok versengő idea, világnézet, párt és oktatásegészségügyi program közül mégis a Fidesz nyer, mert ő szerzi meg a szavazatok relatív többségét, ami a választási rendszerben abszolút többséget eredményez. De hát ilyen a demokrácia, a legnépszerűbb nyer, és ez akkor is igaz, ha nem kettő, hanem több jelölt van. Gulyás Márton a megoldhatatlan egyenlet megoldására feltalálta a meleg vizet, és leegyszerűsítette a kérdést a kettes számrendszerre, azaz: igen=Fidesz; nem=Nemfidesz; goto1. Választástörténeti alapozóként meghallgathattuk, hogy Trudeau, aki olyan a haladó értelmiség számára, mint Vona Gábornak egy pici vizslakölyök, úgy tudott nyerni, hogy a három baloldali párt összefogott és koordináltan indultak. Hogy miért Trudeau győzelmét hozta példaként, és nem a 2014-es összefogást, amikor a magyar baloldali pártok összefogtak a Fidesz ellen, arra csak a kimenet a magyarázat.

Gulyás végül a tarhálásban találta meg azt a dolgot, amit mindenki tehet a közös célért.

A Közös Ország Mozgalom közös célja ezt megtölteni, majd elkölteni közvélemény-kutatásra (fotó: Horváth Péter Gyula)

Ő úgy képzeli, hogy az egyfordulós választási rendszert kétfordulóssá alakítja, amihez mikroadományokat hív segítségül. Ehhez számlaszámot is adott, és becsszó, csak erre fog belőle költeni. A beérkező mikroadományokból pedig, mintegy privatizált első fordulóként, három nagy, liberális körökben elfogadott közvélemény-kutató cég mind a 106 körzetben megméri, hogy melyik a legnépszerűbb ellenzéki jelölt. Ezek után kikerülhetetlen törvényként mindenki beáll a legnépszerűbb helyi jelölt mögé; a jobbikos megy plakátot ragasztani éjjel a dékás jelöltnek és fordítva. Ráadásul ez mindössze kétmillió forint cégenként és választókerületenként, ami aprópénz, kihagyhatatlan ajánlat, utaljon még ma!

A csodafegyverként beharangozott teleshop előadás végén a győzelem leheletétől megrészegült emberek helyett bágyadt arcok hagyták el a helyszínt.

Képgaléria: Horváth Péter Gyula