baloldali ellenzéki összefogás
Húsz százalék felett Magyar Péter pártja? No persze, van az a pénz, amitől korpás a hajad!
Két olyan közvélemény-kutatásnak álcázott propagandatermék látott napvilágot a héten, melyeknek eredményei és következtetései aligha tükrözik a valóságot. Úgy tűnik, hogy a Závecz Research és az ez idáig tetszhalott, valahonnan ismét pénzhez jutó (egykor jobbikos kötődésű) Iránytű Intézet is beszállt a kampányba. Ugyanúgy, mint 2022-ben, mikor az előbbi a választások előtt egy héttel döntetlent mért, utóbbi intézmény vezetője pedig utólag nyilvánosan bevallotta, hogy „pszichés nyomás” miatt szándékosan fals számokat közöltek. Most a Závecz repítette ismét a Gyurcsányék által vezetett közös baloldali listát az egekbe, míg az iránytűsök Magyar Pétert lőtték húsz százalék felé. Persze, mert az ellenzéki választónak remény kell – habár ez csupán a remény illúziója –, ezt pedig hajlandóak megadni annak az árán is, hogy hülyét csinálnak magukból. Persze – nekünk ne legyenek délibábjaink – van az a pénz, amitől „korpás a hajad”. Amikor Márki-Zay megvilágosodik: Gyurcsány alatt ártatlanokat rugdostak az utcákon
Egymást ütik a köztársaságpárti demokraták, megújulás nincs, de legalább történik valami izgalmas a baloldalon. Mielőtt kormányt buktatnának, rendszert váltanának és még mielőtt visszaállítanák a jogállamiságot, végre valahára tiszta vizet öntenek a pohárba. Ki-ki a maga sajátos módján. Gyurcsányék szerint Márki-Zay Péter a Fidesz alvó ügynöke, míg utóbbi váltig állítja, hogy Gyurcsány mindig is összejátszott Orbánnal. Valaki szólt ugyanis Márki-Zay Péternek, hogy 2006 őszén azonosító nélküli rendőrök földön fekvő ártatlanokat rugdostak az utcán, a rendőrfőnököt meg kitüntették, így végül csak leesett a tantusz Hódmezővásárhelyen is: Gyurcsány nem is akarja leváltani Orbánt. Nyakatekert, MZP-re jellemző következtetés ugyan, de tényleg szólhattak volna neki április 3-a előtt! Ajánljuk még
Magyar B. Tamás válasza a Telex cikkére, avagy egy „orosz propagandista” unortodox gondolatai
A buta kisfiú nem érti, hogy a nem buták miért sikeresek
A buta kisfiú szerint a magyarok rendszerváltásra készülnek jövőre, de mi eláruljuk, hogy NEM. "Hazudik, rágalmaz, de a bíróság előtt felel majd" - nem engedte el a baloldal a Szőlő utcát
„Kiabálni tud, alaptalanul vádaskodni tud, a szemembe nézni nem tud" - mondta a párbeszédes politikusnak Rétvári Bence. Párkapcsolati tanácsok hülye horvátoknak
Diszklémer: nem állítjuk, hogy minden horvát hülye. Kizárólag a politikusaik, és a következő sorokban nekik adunk párkapcsolati tanácsokat, hogy ne járjanak úgy, mint Borat Pamela Andersonnal.