Már nem is pontosan lehet azt tudni, hol kezdődik a Szél Bernadett és hol végződik Hadházy Ákos, mindenesetre a két agyszívó parafelelős újabb fogas kérdéssel akarta az Operatív Törzsön keresztül megbuktatni Orbánt. Aztán meg a kapott válasszal akarták megbuktatni Orbánt, mert a koronavírusozás nem állhat le. Mulatságos történetüket a 444 nevű blog írta meg, mi pedig cikkük nyomán azt, hogyan épül föl, és milyen üzenetekkel operál a balliberális parakampány. Íme…
Ékes példáját adta ma a Hadházy – Szél – 444 tandem, hogyan is működik, működtetik a pánikkeltő, sunnyogva sejtető, konkrétumokat, tényeket elhallgató balliberális propagandagépezetet. Hogy hogyan oltják a szájhanyományba semmitmondó, szándékosan mindent félreértő és félremagyarázó parakampányukat. Erről egyébként már egy kitűnő mém is terjed az Interneten, idemásolom mások derültségére is.
Igaz ugyan, hogy Magyarországon a fertőzöttek száma nem érte még el a negyvenet, az ellenzék által behülyített rettegőkből viszont már több százezer van, akik folyamatosan ontják frusztrációjukat a gyanútlan nethasználókra. A koronavírusnál tehát mindenképpen virulensebb és kártékonyabb a balliberális parakampány, és szinte lehetetlen ellene védekezni. Hadházy mindennap bemászik az emberek agyába, hogy a savanyú, énmindigmindentmegmondtamelőreismárrég arcával újabbnál újabb ellenőrizhetetlen blődségekkel sokkolja a magyar idegeket.
Az oxigénról még nem volt szó
Legutóbb is pontosan ez történt. Szél Bernadett és Hadházy eredetileg ugyan nagy gondban lehettek, hiszen szinte már mindenbe belekötöttek és úgy elfogyott a téma, mint a Teszkóból a liszt. Végül aztán Szél Bernadett csapott a homlokára, hogy megvan az újabb nagy kormánybuktató kérdés:
hát aztán oxigén van -e elég az országban? Meg az a gép, amelyik a vízből kiveszi, abból van -e elég? Mi lesz, ha nem lesz oxigén? Vagy csak a korrupt fideszeseknek jár a kormányoxigén, a tízmillió éhező és fázó szegényember meg fulladjon meg? Orbán ellopta az összes oxigént, ezért legjobb lenne, ha az IMF lélegeztetné az országot?
Hát ezt így jól kitalálták, aztán szőttek köré egy mesét, hogy ezeket a kérdéseket egy orvos kérdezi (ez a lényegi része egyébként az egésznek). Az “orvos” azon nemlétező források egyike, akikre pélául a 444 is rendszeresen hivatkozik, holott mindenki tudja, hogy a szerkesztőségi babzsákfotelokban gumigolyót gyúrogatva születnek sztoriaik. Mindenesetre az ötlet kitűnő volt. Szóval, Hadházy és Szél a diadal mámorától megittasulva rohantak is az operatív törzshöz, hogy nesztek, erre feleljetek, ha tudtok, ti nagyokos kormányemberek, hogy hogyan is van a dolog az oxigénnal? Szél-Hadházy többek között az alábbi kérdéseket tette fel:
- Intézményi szinten a koronavírus-fertőzés kezeléséhez használt oxigénterápia mennyivel növeli meg országosan az oxigénfogyasztást?
- Felkészültek-e megfelelő mennyiségű oxigéntartalékkal a vészhelyzetben kialakult magas igényszám biztosításához?
Az Operatív Törzs meg válaszolt. Közölte, hogy van elég oxigén, és lesz is, nyugi. Ettől viszont Szél-Hadházy teljesen kiborult. Hogy őket egy egyszerű igennel nem lehet csak úgy elintézni. Ők LE VOLTAK KEZELVE, SEMMIBE VOLTAK VÉVE, RAJTUK CSAK ÚGY KERESZTÜLNÉZTEK, SZÓRA SEM MÉLTATTÁK ŐKET, vagy VÉGÜL IS MÉLTATTÁK, NADE VÁLASZ AZ ILYEN…?
És ezt a felháborodást azonnal meg is írta a 444. A fenti mondatok bármelyikét választhatták volna címnek, de inkább ezt adták:
Egy orvos kérdéseit küldte el Szél Bernadett az Operatív Törzsnek, semmitmondó választ kapott
Igen, ebből cikk lehetett, ezzel a címmel. Ez a 444-nél egy hír. És, csakhogy értsük a cikk tulajdonképpen tökéletesen adagolt metaüzenetét: az Operatív Törzs lényegében nem a Szél-Hadházy blődségeket vette semmibe, azaz intézte el egyszerű igenekkel és nemekkel. Hanem az orvosokat.
Az Operatív Törzs szarik az orvosokra, semmibe veszi a kérdéseiket
– ezt írta meg valójában a 444. Na, így működik a sejtető propaganda. Hogy az emberek nem tudják pontosan mitől, de elegük van. Tele van a fejük egy csomó hasonló kamu metaüzenettel. Pontosan ezért is kellett erről írni, hogy értsük, mennyire résen kell lennie mindenkinek, aki nem akar Hadházy hatása alá kerülni.
Vezetőkép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS