Az ellenzéki értelmiség meg van sértődve, hogy nem rajongunk Márki-Zay Péterért!

A baloldaliak – és ettől baloldali valaki igazán – ostobának tartja azokat az embereket, szavazókat, akik rájönnek, hogy a mindenkori baloldal társadalomátalakító tervei veszélyes, pusztító ostobaságok. A baloldal már bő száz éve kísérletezget rajtunk; a pszichiátriai betegeknél megjelenő tünetek, futó ötletek, tévképzetek, indulatok és agresszív cselekvések mindegyikét kipróbálta már a magyar embereken.

Különösen visszataszító módon kezdenek el őrjöngeni, ha az emberek határozottabban kimutatják, hogy nem kérnek a hülyeségeikből. Érdemes megfigyelni azt az eszelős, hagymázas gyűlöletet, amit a liberálisok mutatnak, amikor például a meglátják a Békemeneten megjelenő, számukra felfoghatatlanul sok embert.

A magyarországi baloldal máig “legsikeresebb” tömegrendezvénye 1957 május elseje, amikor az “ellenforradalom” kiújulásától rettegő komcsik a szovjet hadsereg fegyvereitől védve, a legdurvább fenyegetésekkel hajtották ki az embereket az utcára. Aztán persze váltottak – ez a megoldás fejezi ki leginkább a kádárizmust –, és a “konszolidációt” a hatvanas évektől a tavaszi langymeleg és a sör-virsli biztosította a tömeget a hivatalos felvonulás után. Az emberek megszokták a kényszert és sétáltak egy jót evés előtt. Ez a hagyománya aztán megmaradt a baloldalnak; egyre kevesebb aktivistája akadt, aki kész lett volna feláldozni magát, hogy a párt “uralja az utcát”, ahogy annak idején Grósz Károly elvtárs mondta végső kétségbeesésében.

A balliberálisok mindig is feltételezték, hogy az emberek őszinte örömmel és lelkesedéssel működnek együtt a saját életük felforgatásában, a vagyonuk társadalmasításában, a gyerekeik jó kommunistává, jó liberálissá és mostanában jó queerré nevelésében. Annyira megszokták, hogy az embereket minden hülyeséggel ki lehet vinni tüntetni az utcára, hogy a fotelforradalmárrá nemesült antimagyarok már teljesen elfelejtkeztek olyan apróságokról az utcai aktivizmusuk gründolásában, mint az időjárás vagy a fáradtság. Annyira még nem előrehaladott a globális felmelegedés, hogy télen is 10 órákat lehessen lelkesedésből álldogálni egy stand mögött. Arról nem is beszélve, hogy a stand mögött nem az ellenzék jól fizetett hivatásos aktivistái strázsálnak, hanem olyan idealisták, akiknek egyébként dolgozniuk is kell a megélhetésükért. Az ellenzéki tömeg akciókészségéről az is elmond mindent, hogy Márki-Zay kampány-megnyilvánulásainak csúcspontjait, vasárnapi szómenéseit (logorrea – még nevet is adott neki más dilisek nyomán a szenvedő hallgatóság) ezernél jóval kevesebb ember méltatja figyelemre, azzal a több száz jobboldalival együtt, aki csak szórakozni akar, vagy munkaköri kötelességből unatkozza végig MZP sértegetéseit. Az ellenzék még arra sem volt képes, hogy megértse és átvegye a Magyar Kétfarkú Kutya Párt passzivistáinak munkamódszerét. Hiszen nem kell meghallgatni MZP baromságait, elég lenne csak megnyitni a böngészőben és lehalkítani – ezt már aktív részvételnek hazudja a számláló. De ilyenkor – vasárnap késő délután – érdekes, mindenkinek van jobb dolga.

A baloldali értelmiség jobb híján elméjének nevezett miskulanciájában máig visszhangzik az a jelképes pofon, amit MZP egy rokkant nénitől kapott. Tulajdonképpen persze az a csoda, hogy csak egyet – és csak jelképeset –, és csak egy nénitől kapott sallert a hódmezővásárhelyi fenomén. MZP-nél ugyanis nincs szövegkörnyezet, amiből ki lehetne ragadni az elképesztő hülyeségeit, a zagyva mondatait; sok ezer embernek viszket a tenyere, hogy letörölje az orcájáról az önelégült vigyort. Gratulálnunk kell magunknak: szinte mindenki visszafogja magát, akit MZP megsértett az elmúlt hónapokban, és ez az 5-6 milliós tömeg bőven túlterjeszkedik azon a választói csoporton, akinek egyáltalán eszébe jutott az a futó gondolat, hogy az ellenzék hatalomra juttatásával akarja színesíteni az egyébként unalmas és anyagiakban rendezett életét. Magyarországot 2006 ősze után a szavazók realitásérzéke mentette meg és tartotta életben. Még a Jobbik-szavazók számára is világos volt, hogy ha gyűlölik is a Fideszt és Orbán Viktort, a liberálisoknál és a kommunistáknál minden jobb, még a Jobbik is. A baloldal sohasem értette, hogy a tömegek miért nem viselkednek úgy, ahogy szerintük kellene.

A kérdés az, hogy miként állunk most ezzel a realitásérzékkel? Az ellenzéki értelmiség félszívvel ugyan, de még így is lelkesebben állt MZP mögé, mint az ellenzéki pártelnökök, akik olyan látványosan és szánalmasan kikaptak tőle az ellenzéki törzsközönség szimpátiaszavazásán. Dobrev Klára, aki a Feri klónja volt ebben az esetben, például három hónapja nem heverte ki ezt a zakót pszichikailag. Ezek az emberek nem szürke eminenciások akarnak lenni, hanem megnevezett istencsászárok, csak az lakatja jól az egójukat. De hát a barna színű, ismeretlen ízű, viszont nagyon kellemetlen szagú matéria már ilyen: nagyon nehéz tőle megszabadulni, ha már egyszer ráfröccsent az ember ruházatára. Az ellenzéki politikusok azzal vannak elfoglalva szűk két hónappal a választások előtt, hogy valahogy összerakják a közös ellenzéki listát; MZP megszeretgetése a propagandistákra és azokra a kommentelőkre marad, akiket jó kormányzással nem lehet megvenni, mert nekik elveik vannak. És ők is érzik, hogy MZP-t nem szerették meg az emberek.

A viágrengető pofon (képernyőfelvétel)

A magyar baloldali értelmiségi jelenlegi életérzését fura módon Dévényi István fogalmazta meg a legjobban, aki már felnőttként coming outolt és hozta a köz tudomására, hogy tévedett, és mégis inkább Gyurcsány Ferenccel kapcsolatban működik nála az a kémiai vonzalom, amit annak idején Gréczy Zsolt is érzett. Dévényi ezt bírta posztolni a Facebookon:

Üt.

A kép, és a néni is.

A kedvenc generációm, amelyik elbaszta a rendszerváltást, aztán megszavazta az MSZP-SZDSZ kétharmadot, aztán a 300 forintos vizitdíj miatt jobboldali lett, aztán elhitte, hogy ő, mint magyar, különb, jobb, több, okosabb, fontosabb minden más népnél, aztán bekajálta, hogy Nyugat-Európában polgárháború van, most meg elhiszi, hogy jobban él, mint egy német nyugdíjas, és legfontosabb problémája a soha nem volt, van, lesz óvodai nemváltó műtét, amiről fél éve még nem is hallott, és most se tudja, hogy miről van szó, de lelkesen gyűlöl mindent, és mindenkit, akit a propaganda célpontként kijelöl.

Ez a választópolgár megütötte az egyik miniszterelnök-jelöltet. Aztán hazagurult, és büszke volt magára.

Hát legyetek büszkék magatokra.

Ne feledjük, ezek a baloldali és liberális emberek annyira hülyék, hogy nemcsak azért gyűlölik a többi embert, mert azok nem akarnak úgy élni, ahogy ők, hanem azért is, mert védeni merészelik az anyagi és a kulturális érdekeiket. Igazi ávós tempó. Dévényi és a többi ostoba szerint MZP-vel minden rendben van, a néni a hülye. Kezdjük azzal, hogy a néni nem akar miniszterelnök lenni. Tudja, hogy nem alkalmas rá. MZP azonban az akar lenni és azt hiszi – ahogy Dévényi is –, hogy ő a tökéletes választás erre a feladatra. Ki a hülye?