A Népszava tartja a lelket az MSZP-ben. Egykor Horn Gyula, majd a nagy tudású Medgyessy Péter pártja még szégyenszemre 40 százalék körüli eredményt mutatott föl, aztán a Gyurcsány-korszak alatt jött a zuhanás, most pedig a leláncolt vörös Prométheusz, azaz Komjáthi Imre vezeti a pártot. Komjáthi a balhéi és bunkó beszólásai révén ismert, illetve a Tanácsköztárságnak emléket állító vörös pulcsijáról, újabban pólójáról. De ő most pártot erősít, ahogy ezt társelnökként is tette. Akkor levitték 5 százalék alá az MSZP-t, most jön a végső megsemmisülés, ám Imre szerint ez nagyon nem így lesz, hiszen közelít az internacionalista világforradalom és minden jó lesz végre.
A Karanténvlog is sokat foglalkozott Imrével, aki különösen alkalmas volt a gegekre és vicces történetekre. Pedig ez az ember pártvezető, igaz korábban harmadvonalas szoci volt, de most odáig jutott a párt, hogy már Kunhalmin is túlléptek. Sőt, igen komoly ötéves tervek is vannak, elvégre Komjáthi szerint nem hervadt el az a vörös csillagból ácsolt szegfű. Inkább talán elrohadt. A politika azonban komoly dolog, erről jobb ha megkérdezzük Imrét:
Szoktam keményen fogalmazni, ami a szívemen, az a számon. Megtanultam, hogy szív nélkül lehet ugyan politizálni, csak nem érdemes.
Ehhez csak azt illik hozzátenni, hogy szív nélkül sem lehet, de sajnos agy nélkül is nehéz, de Imre nem adja fel. Hősiesen bezzegromániázik a Parlamentben, majd nem érti, hogy miért küldik oda környezettanulmányra. Pedig jó kis ploiesti túra lehetne ebből, de Constanzába, vagy Pitestibe látogatva is bőven szívhatna magába egy kis európai levegőt az MSZP elnöke. De ő nem megy, itthon tapod inkább a szirmaitól már régen megfosztott szegfűjén és sírja el a szocik balladáját a Népszavának. Mert azok még meghallgatják és teret is adnak neki. Talán még benzinre is gyűjtenek a román úthoz.
Vezető kép: Hatlaczki Balázs/PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS