A bűnszervezet hat nyelven beszélő, afgán állampolgárságú magyarországi vezetőjének gátlástalansága és kapzsisága vezetett tavaly augusztusban 71 migráns megfulladásához – mondta el budapesti sajtótájékoztatóján Boross Zoltán, az NNI Illegális Migráció Elleni Osztályának vezetője. Elhangzott az is, hogy a halálkamion utasai már Magyarországon iszonyú kínok között meghaltak. A rendőrség nyolc gyanúsított ellen javasol majd vádemelést, három személyt még köröznek. Boross Zoltán alezredes a PestiSrácok.hu kérdésére elmondta, hogy az embercsempész maffia milliárdos bevételekre szert tevő, Afganisztánban élő fejeit nem tudták felelősségre vonni.
Az Ausztriában egy hűtőkamionban tavaly holtan talált 71 ember ügyében nyolc gyanúsított ellen fog vádemelést javasolni a rendőrség, három bolgár sofőrt pedig még köröznek – jelentette be a Nemzeti Nyomozó Iroda Illegális Migráció Elleni Osztályának vezetője, Boross Zoltán, aki Szabó Csabával, az NNI Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály vezetőjével és Robert Crepinkoval, az Europol Európai Embercsempész Elleni Központ vezetőjével közösen tartott sajtótájékoztatón. Szabó Csaba a sajtótájékoztatón felidézte: az osztrák A4-es autópályán tavaly augusztus 27-én találták meg a hűtőkocsit, benne 71 halottal. A nyomozás Ausztriában indult, ezzel párhuzamosan a magyar hatóságok is eljárást indítottak embercsempészet miatt. Az osztrák rendőrök 2015 őszén átadták az eljárást a magyaroknak, akik egyesítették a két ügyet.
Iszonyú kínok között haltak meg
Boross Zoltán azt mondta, az elkövetők a magyar-osztrák határ átlépésekor tudták, hogy a hűtőkamionban szállított emberek már nem élnek. A bűnszervezetet Magyarországon egy oltalmazottként élő afgán állampolgár irányította, akitől ezt a státust később megvonták. Az előzetes letartóztatásban levő nyolc gyanúsított között van egy bolgár-libanoni férfi, akinek a feladata az embercsempészethez szükséges járművek beszerzése volt, a többiek bolgár állampolgárok, akik sofőrként működtek közre. A gyanúsítottak egyike az a 25 éves sofőr is, aki a hűtőkocsit vezette. Az alezredes tájékoztatása szerint az autópályán hagyott teherautóban volt egy adásvételi szerződés, amely alapján kiderült: a teherautót Kecskeméten vették. A járművel hajnalban a déli határszakaszon vették fel a Magyarországra illegálisan becsempészett migránsokat, majd az M5-ös, az M0-s és az M1-es autópályán haladva léptek át Ausztriába. A rendőrök 24 helyről foglaltak le 1500 órányi kamerafelvételt, így tudták rekonstruálni a teherautó útvonalát. A járművet vásárló bolgár-libanoni állampolgárt a kiszombori határátkelőhelynél fogták el, amikor megpróbált Románia felé elmenekülni. További gyanúsítottakat fogtak el a szervezet irányítójaként számon tartott afgán férfi lakásán, illetve annak környékén. Kiderült: egy már korábban bolgár sofőrök ellen indult eljárás gyanúsítottjai is ehhez a bűnszervezethez tartoznak. Beszámolt arról, a magyar szakértők is azt állapították meg, mint osztrák kollégáik: a 71 illegális bevándorló a járműbe bezárása után legkésőbb három óra elteltével fulladásos kínhalált szenvedett.
A magyarországi vezető kapzsisága vezetett a tragédiához
Az embercsempészetre szakosodott szervezet fő szervezőjeként nyilvántartott, hat nyelven beszélő afgán férfi még 2013-ban érkezett Magyarországra, többször is a rendőrség látókörébe került a többi között kábítószerrel visszaélés, garázdaság és gyorshajtás miatt. Boross hangsúlyozta, a tragédiához az afgán vezető gátlástalansága és kapzsisága vezetett, amit az alezredes szerint az is bizonyít, hogy másnap újabb csoportot akart csempészni és 67 embert zsúfoltak egy másik teherautóba. Egy másik gyanúsított azért érkezett Magyarországra, mert Bulgáriában ittas vezetésért keresték. Ő szervezte a bolgár sofőrök beosztását, hangolta össze a szállításokat. A sofőrök pedig jellemzően rossz anyagi körülmények közt élő, alkalmi munkákból élő bolgár állampolgárok voltak. A bűnszervezet működéséről azt mondta: 2015 februárjától bizonyíthatóan szinte napi rendszerességgel csempésztek embereket Szerbia területéről Ausztriába. Később nagyobb kapacitású teherautókat szereztek be, amelyekkel 60-80 embert is el tudtak szállítani. A nyomozók 25 szállítást bizonyítottak rájuk: ebből tízet Németországban, nyolcat Ausztriában, hetet Magyarországon derítettek fel. Boross Zoltán kitért arra, az embertelen szállítások során többen rosszul lettek, elájultak a levegőhiány miatt. A szállításokról szólva közölte: az afgán szervező a Szerbiában élő honfitársaival volt kapcsolatban, ők csoportosították a migránsokat aszerint, hogy kinek mi az úti célja és ők “sétáltatták át” az illegális bevándorlókat a hajnali órákban magyar területre. A csoportokat – amelyek létszáma 7-től mintegy 100-ig terjedt – a bolgár sofőrök vették fel és szállították tovább. A szállító járművel általában felvezető és kísérő kocsi is együtt haladt.
Eurómilliárdos forgalmat bonyolítanak le az embercsempészek
A járművekről az alezredes elmondta: azok nem voltak jó állapotúak, addig futottak, amíg el nem kapták az elkövetőket, vagy ameddig bírták. Olyan eset is volt, amikor a migránsokkal túlterhelt kocsi kereke kidurrant. Boross Zoltán ismertette: 2015 júniusától már azokat az illegális bevándorlókat is továbbvitték az elkövetők, akik befogadó állomásokra kerültek. Alkalmanként 1200-1500 eurót kértek a csempészetükért a szerb határtól, a migránsoknak Afganisztántól Németországig átlagosan 4-6 ezer euró közötti összeget kellett fizetniük. Működésük során 1106 embert csempésztek az elkövetők. Az ügyben négy ember ellen bűnszervezetben elkövetett emberölés, a többiekkel szemben bűnszervezetben elkövetett embercsempészet minősített esete miatt fog vádemelést javasolni a rendőrség, de ez várhatóan csak később történhet meg, mert az iratismertetés időt vesz igénybe. A gyanúsítottak között van, aki teljes beismerő vallomást tett, van, aki önmagára nem terhelő vallomást tett, és olyan is, aki mindent tagad. Robert Crepinko a tájékoztatón emlékeztetett, hogy nem a halálkamionban megtalált 71 menekült lett csak az embercsempész-hálózat áldozata, hiszen csak idén eddig 3500 ember lelte halálát a Földközi-, illetve az Égei-tengeren. Becslése szerint Európában csak tavaly mintegy 6 milliárd eurónyi forgalmat bonyolítottak az embercsempészek.
Nem tudták felelősségre vonni a bűnszervezet fejeit
Elhangzott az is, hogy a szervezet feltehetően több milliárd forintnyi bevételének útját a hatóságok nem tudták feltérképezni, arról a rendőr alezredes annyit mondott: az afgán férfi Afganisztánba küldte a pénzt, amit a társai vagy készpénzben, táskában szállítottak, vagy követhetetlen pénzátutalási rendszeren keresztül átutalták. Boros Zoltán a PestiSrácok.hu kérdésére elmondta, hogy a bűnszervezet Afganisztánban élő fejeit nem sikerült eljárás alá vonniuk. Pedig tudják a neveket, de a pontos beazonosításuk mégsem sikerült. Erről Boros Zoltán korábban egy portálunknak adott interjúban is beszélt: szerinte a rendőrség az esetek nagy többségében tisztában van azzal, hogy kik az embercsempészettel foglalkozó bűnszervezetek háttérben álló, valódi haszonélvezői, de a jórészt Közel-Keleten élő keresztapákat országuk jogrendszere miatt képtelenség felelősségre vonni. Az alezredes hozzátette, arra jóval nagyobb az esély, hogy a hazánkban tevékenykedő középvezetőket rács mögé lehessen juttatni. Boross elmondta még, hogy a főszervezők vagyonukat terrorszervezetek finanszírozására is fordíthatják.
Címlapfotó: AFP
Facebook
Twitter
YouTube
RSS