Pesti Srácok

Az emberek többet érnek mint a fizetett trollok és az algoritmusok!

Az emberek többet érnek mint a fizetett trollok és az algoritmusok!

A Fidesz egyik legnagyobb ellenfele már tulajdonképpen a 2018-as választás óta a digitális térben zajló szervezett agymosás, hiszen a teljes közösségi média ultra liberális ideológiát valló nagyvállalatok kezében van világszerte.

A magyar ellenzék szinte mindig minden segítséget megkapott ezeken a platformokon, a jobboldali, konzervatív vélemények sokszor olyan nyomás alatt vannak, mint amikor a kilencvenes évek végén és a századelőn a liberális sajtófölény verdeste a 95 százalékot.

Az ellenzék digitális nyomulását maguk a platformok is megszervezik, Magyar Péter hihetetlen berobbanása is ennek a technológiának a csúcsrájáratásából következett. A technológiai óriások algoritmusai sohasem lesznek objektívek és sohasem fognak velünk úgy bánni, mint a Magyar Péter félékkel. A jobboldalnak tehát ahhoz kell visszanyúlnia, ami mindig is a nemzeti és a konzervatív oldal velejét adta, ahhoz, amit a technológia elmúlt frenetikus negyedszázada szinte teljesen lerombolt, a valódi, ember-ember közötti kapcsolatokhoz.

Az embereknek meg kell érteniük, hogy milyen hatalmas különbség van az algoritmus, ma már tulajdonképpen mesterséges intelligencia által eléjük tolt mesterséges vélemények és hangulatok és aközött, amit a saját szemükkel látnak, amit tényleg megtapasztalnak. A Fidesz, minden hibájával, tévedésével, igazi jó kis emberi gyengeségeivel egy valódi “humán” projekt, amelyet a valódi érzelmeink, hiteink tartottak meg az elmúlt 37 évben. A négy kétharmad nem véletlen, az elmúlt 80 évben az Orbán Viktor által vezetett Magyarországon lehetett a leginkább élni, nagybetűs Életet élni.

PestiSracok facebook image

Mi nem a múlt vagyunk, hanem azok vagyunk, akik minden jót meg akarunk menteni a múltból, például a nemzeti, nyelvi, kulturális közösségünket, mert nekünk még megvannak ezek az emberi dolgaink. Most először kerülünk szembe azonban nem emberi erőkkel. A digitális világban már gépekkel harcolunk, olyan valamikkel, akiknek nincsenek érzelmeik, akik a közösségi médiában kiválogatják a hergelhető és jól programozható embereket, hogy mesterséges politikai mozgalmakat hozzanak létre, hatékonyabbakat és embertelenebbeket, mint amilyeneket a nagyhatalmak titkosszolgálatai valaha meg is tudtak szervezni.

Egy mesterséges projektet kell most majd legyőznie a harcosainknak, a Harcosainknak, valami olyasmit, amelyben megtestesül az összes romboló emberi indulat. Olyan emberekkel gyűlöltettek meg bennünket, akik soha életükben nem éltek olyan jól, mint az elmúlt 15 évben. Milliónyi magánemberi csalódást és kudarcot akarnak ellenünk fordítani, olyanokat, amelyekhez a politikának semmi köze sincsen. A Tisza párt egy hergelőgép, amely csak a gyűlöletre épít, és a lehető legátlátszóbb hazugságokban bízva van csak esélye még a saját maga szerint is a nyerésre. A hazugságai átlátszóak, de ahogy építgeti őket, abban tetten érhető a gépi “zsenialitás”. Gépi, gépiesített, gépies hazudozással állunk szemben. Még egy robotjuk is van hozzá.

És nekünk összesen egy fegyverünk maradt, a jó szó, az értelmes meggyőzés, és azzal sok embert visszatudunk majd rántani a valóságba, amelyet már teljesen elfelejtett. Küzdenünk kell mindenütt, ahol szólhatunk az emberekhez és minden hazugságnál fel kell kapnunk a fejünket. Nem véletlen, hogy ilyen hamar elkezdtük, mert ez nem egy szokványos választás lesz, hiszen most először lesznek “gépek” és igazán mindentudó algoritmusok a másik oldalon. De az algoritmusoknak nincsenek gesztusaik, humoruk, érzelmeik, nem köszönnek vissza az utcán, mert nincsnek is ott, egyelőre még csak a telefonunkon, a képernyőkön keresztül éri el az áldozatait. De végtelen idejük van arra, hogy hazugságokkal tömjék az emberek agyát. Emberpróbáló küzdelem lesz, de a jóindulat mindig képes győzni a rosszakarat felett.

Vezető kép: Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Benko Vivien Cher

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.