Pesti Srácok

Az EP elvetette a Trump elleni merényleg és a politikai erőszak egységes elítéléséről Patrióta javaslatot

null

A Patrióták Európáért európai parlamenti képviselőcsoport szerdán a politikai erőszak elítéléséről kezdeményezett plenáris vitát és határozatot, beleértve a Donald Trump volt amerikai elnök, jelenlegi elnökjelölt elleni merényletkísérlet elítélését is, ezt azonban a testület leszavazta - mondta Gál Kinga, a frakció első alelnöke Strasbourgban.

Sajtótájékoztatóján Gál Kinga azt vetette az EP szemére, hogy gyakorlatilag semmit nem tesz a politikai erőszak ellen, amely már Európában is felütötte a fejét, példaként említve a Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni támadást, illetve a Budapesten elfogott antifa aktivista, Ilaria Salis esetét, aki,

Gál Kinga elmondta, hogy napirend előtti felszólalásában kitért az EP keddi, az alelnöki tisztségekről tartott szavazására is, és tiszteletlenségnek nevezte a Patrióták Európáért frakció mögött álló mintegy 18 millió szavazóval, illetve a demokrácia alapvető szabályaival és a jogállamiság normákkal szemben, hogy az EP harmadik legnagyobbjának számító frakció két jelöltje - Klara Dostalova és Fabrice Leggeri - közül egyik sem kapott elegendő szavazatot.

PestiSracok facebook image

-szögezte le, és jogi lépéseket sem zárt ki.

-jelentette ki. A Facebookon közzétett posztjában Gál Kinga emellett leszögezte: elutasítják az európai baloldal azon gyakorlatát is, hogy "minden politikai riválist szélsőjobboldalinak bélyegez".

Az EP jegyzőkönyve szerint a Patrióták Európáért frakciónak a politikai erőszak elítéséről szóló kezdeményezését a parlament 339 szavazattal utasította el. A kezdeményezés mellett 119-en voksoltak, 15-en pedig tartózkodtak. Tartózkodtak a szavazástól a Tisza Párt EP-képviselői is, mások mellett a párt alelnöke, Magyar Péter.

Forrás/fotó: MTI