Pesti Srácok

Az erőszak a mindennapok részévé vált Franciaországban

Az erőszak a mindennapok részévé vált Franciaországban

A Le Figaro jobboldali francia napilap a minap közzétette azt az év első hat hónapját vizsgáló kutatását, amelyből kiderült: Franciaországban az erőszak mértéke már meghaladja azt a szintet, amelyet 2019 első felében a sárgamellényesek tüntetése idején tapasztalhattak az emberek – olvasható a Magyar Nemzet cikkében.

Hat hónap alatt több mint 350 ezer erőszakos bűncselekményt rögzítettek, szemben a 2020 első felében elért 300 ezer és 2019 azonos időszakában 320 ezerrel. A Le Figaro szerint a bűnözés elsősorban a kábítószer-kereskedelem sújtotta megyékben robbant be jelentősen. A bevándorlóktól zsúfolt Seine-Saint-Denis nevű, Párizstól északkeletre található előváros például még a fővárost is megelőzi a bűnözések magas számát tekintve – olvasható a Magyar Nemzet cikkében.

A Marianne című francia hetilap közben arról írt, hogy több száz család szeretne elköltözni Marseille északi kerületeiből, ahol nem titkoltan virágzik a kábítószer-kereskedelem, és az ott történt erőszakokról is gyakran lehet olvasni az újságok címlapjain. Az elsősorban a munkásosztály lakta kerületben tíz ember vesztette életét egy hónap alatt. A hetilap szerint ezen haláleseteknek legalább a fele gyilkosság. Az erőszak kirobbanásával szembesülve a családok attól tartanak, hogy egy napon őket is meggyilkolják, vagy hogy gyermekeik a kábítószer-kereskedelem áldozatai lesznek. Ezért közülük több százan gondolkodnak a költözésen.

PestiSracok facebook image

– nyilatkozta az újságnak Nadia Boulainseur, Marseille 15. és 16. kerületi polgármestere, aki elmondta, hogy havonta tucatnyi áthelyezési kérelmet kap.

Franciaországban „quartier sensible-nek”, azaz érzékeny kerületnek nevezik azokat a városrészeket, ahol jóval a szegénységi küszöb alatt élnek a többnyire bevándorló hátterű lakosok. Az elmúlt években nőtt a bűnözés az ilyen területeken. A no-go zónák jelensége már több évtizede problémát okoz Franciaországban, az országban mintegy 1500 ilyen érzékeny területet tartanak számon, ahová a rendőrök beteszik ugyan a lábukat, de tudják, hogy jó eséllyel nem kerülnek ki onnan sértetlenül. A súlyos bűncselekmények számának növekedését támasztja alá egy pár héttel korábbi Ifop-Fiducial felmérés is: eszerint a franciák 71 százaléka úgy vélte, hogy az elmúlt hónapokban nőtt a bűnözés, sőt, ebből 48 százalékuk szerint jelentős mértékben. Jérôme Fourquet francia politológus, aki az Ifop közvélemény-kutató intézet munkatársa, úgy fogalmazott: ez a szomorú diagnózis mutatja, hogy az a „bizonytalanság-érzés”, amely tapasztalható a francia társadalomban, nemcsak kitaláció, ahogy azt néhányan a 2000-es évek elején mondták.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/EPA/Yoan Valat

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.