Pesti Srácok

Az EU csalás elleni hivatalának körözési listáján Gyurcsány Altus-os üzlettársai

Az EU csalás elleni hivatalának körözési listáján Gyurcsány Altus-os üzlettársai

Az Európai Bizottsághoz fordul Lázár János az Altus Zrt. üzleti partnerei miatt. A miniszter szerint érdemes lenne megtekinteni az Altus elmúlt öt évi uniós megbízásait, mivel a cég konzorciális partnereit vizsgálta és el is marasztalta az EU csalás elleni hivatala (OLAF).

Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter sajtótájékoztatóján elmondta, hogy kérdést intézett Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnökhöz a Parlamentben az Altus Zrt.-vel kapcsolatos új információkkal kapcsolatban, de a DK elnöke nem válaszolt a kérdésekre.

A néppárti frakció eközben az EU egyik szakbizottságának ülései elé vinné az Altus-ügyet. A PestiSrácok.hu információi szerint a néppárti képviselők a Költségvetési Ellenőrzési Bizottság június 17-ei ülésén szerették volna napirendre tűzni a Gyurcsány milliárdos megbízásának kérdését. Lapunknak Deutsch Tamás akkor úgy nyilatkozott, hogy „az unióban volt már példa arra, hogy az Európai Parlament a testület javaslata alapján szerződést bontott egy korábban kiválasztott céggel”.

PestiSracok facebook image

Lázár János sajtótájékoztatón a bizottsági meghallgatással kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy az ügy napirendre tűzése az OLAF új információinak fényében egyre aktuálisabb. „Minden támogatást megadunk a magyar kormány részértől. A helyzet jelentősen változhat akkor, ha beigazolódik az az információ, hogy az EU csalás elleni hivatalának körözési listáján többek is szerepelnek azok közül, akik Gyurcsány Ferenc társai” – fogalmazott Lázár János.

Forrás: MTI/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.