olaf
Vizsgálat indult a lombkoronasétány ügyében
Vizsgálat indult a nyírmártonfalvi lombkoronasétány ügyében. Az uniós forrásból épült kilátó költségvetésével kapcsolatos nyomozás megkezdéséről Donáth Anna számolt be közösségi oldalán.Első körben nem jelent nagy változást, amit az EU-s forrásokért cserébe vállal a kormány, de a második körben már új törvényjavaslat is lesz
A NAV feladata lesz az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) helyszíni ellenőrzéseinek pénzügyőri támogatása, a vagyonkezelő alapítványokat konkrétan is nevesíteni kell, de a közalapítványi egyetemek kuratóriumaira is szigorúbb összeférhetetlenségi szabályok vonatkoznának – első körben ezeket vállalná a kormány a jogállamisági problémák kezelésére. A területfejlesztési és uniós források felhasználásáért felelős miniszter szerint első körben ezek nem nagy módosítások, de a bizottságnak az átláthatóság terén nagyobb garanciát jelentenek. Navracsics Tibor ugyanakkor kiemelte, hogy pénteken kerül a második csomag az Országgyűlés elé, amiben már új törvényjavaslat is lesz.Hidvéghi: ha igazak lennének a korrupciós vádak, nem lenne folyamatos a növekedés Magyarországon (videó!)
Ha igazak lennének az Európai Unió korrupciós vádjai, akkor Magyarországon nem lenne évek óta folyamatos a gazdasági növekedés – mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti képviselője a La faute a l'Europe? című francia vitaműsorban.Sikkasztással vádolja Marine Le Pent az OLAF
Nincs itt semmi látnivaló, csupán a brüsszeli gépezet megszokott működése. Esélyessé vált egy jobboldali jelölt a francia elnökválasztáson? Természetesen lecsapnak rá: ezúttal az OLAF indított vizsgálatot Marine Le Pennel szemben.Rendőrségi nyomozást is indulhat a Cseh Katalin-ügyben
A Mediaworks Hírcentrum értesülései szerint feljelentést tett a rendőrségen a Közbeszerzési Hatóság a Cseh Katalinékhoz is köthető cégháló ügyében. A hatóság szerint a hálózathoz sorolható három vállalkozás úgy hangolta össze magatartását, hogy azzal megszegte a közbeszerzés szabályait és bűncselekményt követett el. Közben költségvetési csalás miatt a NAV is nyomoz.Munkamegállapodást kötött a Legfőbb Ügyészség és az OLAF
A Legfőbb Ügyészség sajtóközleménye szerint az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) és a magyar ügyészség az eddigi kiváló együttműködését munkamegállapodás formájában rögzítette. A mostanáig a közös érdekek és célok alapján történt munka kereteit ezentúl a munkamegállapodás formálisan is biztosítja.Cseh Katkáék még az uniós hivatalokat is átvághatták
Tíz uniós pályázaton teljes egészben vagy részben ugyanazzal a technológiai fejlesztéssel vettek részt a Cseh Katalinékhoz is köthető cégháló különféle szereplői – a Mediaworks Hírcentrumának információi szerint ezt derítette ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A hatóság nyomozói szerint a féltucat vállalkozásból álló hálózat egyebek mellett körbeszámlázással, valamint fiktív bizonylatok segítségével jutott jogosulatlanul milliárdos uniós támogatásokhoz – írja a magyarnemzet.hu.Tarlós István: a fővárosi vezetés másokra mutogatva szeretné elterelni a figyelmet a botrányos ügyeiről
A Fővárosi Önkormányzat másokra mutogatva szeretné elterelni a figyelmet a botrányos ügyeiről, így az új vezetés a korábbi fejlesztéseket vizsgáló bizottsággal nyomoztat – hívta fel a figyelmet Tarlós István. A Magyar Hírlapnak adott interjújában elmondta: részt vett a vizsgálóbizottság ülésén, ami szerinte másfél év alatt semmi konkrétumot nem mutatott fel, aminek oka lehet a kompetencia hiánya is.A Riporter – Fogy a levegő Cseh Katalin körül, már a férje is belezavarodott a magyarázkodásba (Videó!)
A Momentum EP-képviselőjéhez köthető nyomdaipari vállalatok egy Nógrád megyei városba, Szécsénybe tették ideiglenes székhelyüket. Az ügylet már a kezdetektől fogva az uniós pénzek lecsapolására jött létre; csaknem 1,6 milliárdos forrást nyertek el különféle fejlesztésekre, amelyekből semmi nem valósult meg. A pénznek ugyanakkor nyoma veszett. Nem véletlen, hogy a Cseh Katalinhoz köthető cégek ellen a NAV nyomozást, az OLAF pedig vizsgálatot indított. A Riporter elérte Cseh Katalin férjét, a szintén momentumos Berg Dánielt, aki lebuktatta saját magát és a feleségét is. A szövevényes bizniszt a Pesti TV A Riporter című műsorának legutóbbi adása leplezte le. A momentumos korrupciógyanúval a Pesti TV Az Ügy című műsora is foglalkozott, amelyben arra derült fény, hogy a Cseh Katalinhoz köthető cég még a Nógrád megyei telephely kulcsát sem vette át, ahol állítólag fejlesztenek.Ajánljuk még