olaf
Polt: Az ügyészség politikamentesen végzi munkáját
Az ügyészség politikamentesen, objektíven, a jogszabályoknak megfelelően végzi munkáját - jelentette ki képviselői kérdésre Polt Péter legfőbb ügyész kedden az Országgyűlés igazságügyi bizottsága előtt. Hozzátette, tavaly személyesen is találkozott az OLAF főigazgatójával, Giovanni Kesslerrel, aki rendkívül elégedett volt a magyar ügyészség és az OLAF együttműködésével.Az uniós átlagot meghaladó arányban emel vádat a magyar ügyészség
A magyar ügyészség az uniós átlagot meghaladó arányban emel vádat az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) igazságügyi ajánlásai nyomán – közölte a Legfőbb Ügyészség (LÜ) pénteken.Az ellenzék egyik legszomorúbb napja – bűncselekmény hiányában szüntette meg a rendőrség az Elios-ügy nyomozását
Bűncselekmény hiányában megszüntették az Elios Innovatív Zrt.-vel szembeni nyomozást - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden. Ismert, a magyarországi ellenzék afféle utolsó reményszálként kapaszkodott az OLAF-jelentés állításaiba, amelyek alapján – bár a jelentés semmi ilyesmit nem tartalmazott – szándékosan akarták bűncselekmény gyanújába keverni Orbán Viktor miniszterelnök vejét. A jelek szerint a Tiborcz Istvánt lebuktatni kívánóknak egy új játszóteret kell most találniuk, miután korábban több évtizedes szabadságvesztéseket és mesés vagyonok elkobzását delirálták az ügyben.„Kifelejtette” Göncz Kingát a 12 milliárdos korrupciós ügyből a haladó sajtó
Az egykori MSZP-s politikus, Göncz Kinga által alapított alapítvány is tagja volt azon két cég egyikének, amelyeknél súlyos szabálytalanságokat és csalást állapított meg az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF). A haladó sajtó „mindössze” Göncz Kinga alapos érintettségét felejtette ki az esetről szóló híradásaiból. Az OLAF ajánlása szerint több mint 12 milliárd forint uniós támogatást kellene visszafizetniük a cégeknek. A NAV is hasonló mértékű, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalást állapított meg.Demszkyék metróbotránya rontja Magyarország uniós besorolását
Egyoldalú adatokat közöl és sajátosan értelmezi a balliberális média az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) Magyarországot érintő, 2013 és 2017 közötti jelentéseit. A brüsszeli testület által vizsgált, korrupciógyanús magyarországi projektek közül minden téren kimagaslanak a 4-es metró szociálliberális kormányok alatt kötött szerződései, ezek jelentősen rontják korrupciós besorolásunkat – írta a Magyar Idők.Trócsányi: Magyarország továbbra sem csatlakozik az Európai Ügyészséghez
Magyarországnak továbbra sem áll szándékában részt venni az Európai Ügyészség létrehozásával megvalósuló megerősített együttműködésben, az álláspont esetleges felülvizsgálata jelenleg nincs napirenden – közölte Trócsányi László az EU-tagországok bel- és igazságügyi minisztereinek luxembourgi tanácskozása után az MTI-vel hétfőn.Nyomozás indult a pécsi közvilágítás ügyében, Tiborcz volt cége is érintett lehet
Rendőrségi nyomozás indult a pécsi LED-es közvilágítás tender kapcsán – tudta meg a Zoom.hu. A portál úgy tudja, korábban Berkecz Balázs, az Együtt politikusa tett feljelentést azután, mivel véleménye szerint az OLAF által kifogásolt közbeszerzési gyakorlat a pécsi tender kapcsán is fennállhatott.Szextárskeresőre adtak EU-s támogatást
Az OLAF nem csak azt tette szóvá a JEREMIE-programmal kapcsolatban, hogy a pénzből a Puncs.hu üzemeltetőjének is jutott, de kartellezést is megállapított - írja a 24.hu-ra hivatkozva a HVG.Tételesen cáfolta Polt Péter az EU-s bürokratának az OLAF-ügyekben hangoztatott alaptalan vádaskodásait
Valódi magyar nyomozóhatóságok valódi vizsgálatokat végeznek az OLAF által Magyarországnak jelzett ügyekben, nem igaz, hogy a kormánynak nem tetsző témákban a hazai döntéshozók szelektálnak – derül ki a legfőbb ügyész leveléből, amelyet az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrzési Bizottsága elnökének küldött. Polt Péter reméli, hogy egy kis emlékeztető révén Ingeborg Gräßle rájön, hogy meddig terjednek az unió. és meddig a tagországok hatóságainak jogkörei. Gräßle az utóbbi időkben azzal haknizik a sajtóban, hogy Orbán Viktor miatt nem kezdődött el az Elios-ügy vizsgálata. Polt Péter nyomatékosította Gräßle-nak: van vizsgálat, ahogy az eddig az összes, az OLAF által ajánlott történetben is volt. Úgy tűnik, a jogállamiság brüsszeli értelmezése mára az lett, hogy bizonyítékok, nyomozás nélkül, a suttogó propaganda és pletykalapok cikkei alapján bárkit el lehet marasztalni. A közelgő magyar választásokba a fentiekkel nyíltan beavatkozó Gräßle állítja, ő csak jót akar azzal, hogy alaptalanul magyarázkodásra akarja kényszeríteni a magyar kormányt.Ajánljuk még

















