Pesti Srácok

Egy karrierista haveri kör osztogathatta a funkciókat az EU menekültügyi hivatalánál 

Egy karrierista haveri kör osztogathatta a funkciókat az EU menekültügyi hivatalánál 

Az OLAF-nak, azaz az Unió csalásellenes hivatalának is szemet szúrt az a számtalan panasz, amely az EU menekültügyi ügynöksége ellen érkezett. A gyanú szerint ugyanis egy karrierista baráti kör a felvételi szabályok megkerülésével osztogatta a pozíciókat a szervezetnél. A vizsgálat, még ha elmarasztalás nélkül le is zárult, felveti annak kérdését, milyen körök uralkodhattak a menekültügyi hivatalnál 2019 óta.

Az persze óvatosságra int az esettel kapcsolatban, hogy azt éppen a Politico elnevezésű brüsszeli technokrata portál szellőztette meg. Gondosan kiemelve, hogy az eset kapcsán nem indult fegyelmi eljárás és az OLAF is csak ajánlásokat fogalmazott meg.

Ismeretlen marad a baráti kör hálózata

A legnagyobb probléma, hogy hiába hivatkozik a Politico meg nem nevezett forrásokra az OLAF vizsgálat kapcsán, arra valahogy mégsem térnek ki, milyen kapcsolati háló bontakozhatott ki a panaszbejelentések kapcsán. Azaz, konkrétan kikből is állhatott a karrierista baráti társaság. Nem ismerni így hátterüket sem, sem azt, állhatott-e politikai, ideológiai motiváció amögött, hogy ez a csoport lényegében igyekezett elfoglalni a menekültügyi ügynökséget.

PestiSracok facebook image

Karrierambíciók

Ami a Politico cikkéből kiderült, az OLAF még 2022 végén indított vizsgálatot névtelen panaszok nyomán. A gyanú szerint ugyanis az előléptetések során egy baráti kör élvezett előnyt az ügynökségénél. A vizsgálat idén márciusban zárult le, többek közt megállapítva, hogy

Brüsszelnek kényes pillanatban jött a vizsgálat

A Politico nem rejti véka alá, hogy a vizsgálat egy igen kényes időszakban éri a Menekültügyi Ügynökséget. Szerintük ugyanis erősödnek a szélsőjobboldali erők Európában, ez alatt nyilvánvalóan a migrációellenes pártokat értve. A Politico szerint a szélsőséges hangok visszaszorítása érdekélben Brüsszel igyekszik keményebb hangokat megütni a migráció kérdésében, miközben áterőltetné a tagállamokon a migrációs paktumot. Erre föl jön a botrány, amely kétségbevonja a menekültügyi hivatal hitelességét.

Végül fegyelmit sem kaptak

A portál szerint Nina Gregori, az EUAA ügyvezető igazgatója természetesen mindent tagadott. A Politico megkeresésére külön kiemelve, hogy az OLAF-jelentésében megfogalmazott kritikák azért sem lehettek megalapozottak, mivel végül ő maga sem kapott fegyelmit. Az EUAA igazgatótanácsának elnöke, a litván liberális Evelina Gudzinskaitė pedig azzal érvelt, az OLAF jelentését abban a kontextusban érdemes vizsgálni, hogy a koronavírus-járvány megnehezítette a megüresedő álláshelyek betöltését.

Nehéz embert találni a menekültügyi hivatalba

A portálnak két név nélkül nyilatkozó tisztviselő is beszélt az OLAF vizsgálat részleteiről. Mint korábban jeleztük, a kapcsolati hálóról ugyan nem ejtettek szót, arról ugyanakkor igen, hogy az ideiglenes kinevezések felvetették egy baráti kör működését, illetve személyes szálakat. Ez egyet jelentett a hivatalos kinevezési procedúra felülbírálásával, a kinevezési bizottság döntésének figyelembe hagyásával. A jelentés szerint a kiválasztottak köre baráti viszonyt ápolt, együtt ebédeltek, kávéztak, illetve már a kinevezés előtt is szoros kapcsolatban álltak. Gregori a vádakkal kapcsolatban arról beszélt,

Itt nemcsak a Covid-járványt, de az Afganisztáni tálib hatalomátvételt, az orosz-ukrán háborút és a fehérorosz határon a lengyel határőrök és a migránsok között kialakult patthelyzetet említette példaként. Mint hozzátette, ez különös megterhelést jelentett az emberhiánnyal küzdő hivatal számára.

Az EP újabb vizsgálatot indított

Hogy Gregori mégiscsak szúrhatja valaki szemét, mi sem bizonyítja, hogy az Európai Parlament újraindította a vizsgálatot. Úgy tűnik, a stabilitását és hitelét vesztett ügynökség hírnevének visszaállítása érdekében egy fejnek legalább hullnia kell. Beszédes, hogy az Európai Parlament törvényhozói május 7-én megszavazták az ügynökség számláinak felfüggesztését, és a vitatott kinevezések újbóli kivizsgálását.

Az újabb vizsgálat ugyanakkor azért is lehet fontos, mivel akár többet is megtudhatunk arról, milyen kör és milyen indíttatásból foglalta el a menekültügyi intézményt.

Forrás: Politico. Vezetőkép: MTI

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Bíróság elé áll a 15–16 éves fiúkat megrontó újpesti jiu-jitsu edző

Exkluzív 2024 június 19.
Július 3-án 8:30-kor ugyan csak kiskorú veszélyeztetésének vádjával, de bíróság elé áll az az újpesti jiu-jitsu edző, akiről tényfeltáró cikksorozatban, illetve videoriportokban a PestiSrácok.hu rántotta le a leplet, hogy 20 éven át tucatnyi fiatalkorú fiút rontott meg és használt éveken át aberrált szexuális vágyai kielégítésére. F. Márton áldozatai egytől egyig valamilyen nehéz helyzetben lévő, kiszolgáltatott fiatalok voltak, akiknek korábban szexuális tapasztalatuk sem volt. Egyetlen fiú az, aki ugyan évek múltán – ma már huszonéves fiatal felnőtt –, de a sarkára mert állni: feljelentést tett, és most újra szembe kell majd nézzen bántalmazójával, az ügyvédekkel – akik majd ízekre akarják szedni a sértetti vallomását, csak azért, hogy minél enyhébb megítélés alá essen F. Márton tette – és még az áldozathibáztatókkal is. A büntetőper első napját megelőző estén közös társadalmi kiállásra hívunk az áldozatok mellett, a mindenkori pedofil bűncselekmények áldozatai mellett. Azt üzenjük, hogy nincsenek egyedül, merjenek segítséget kérni, mert a társadalom nem őket fogja hibáztatni, hanem meg fogja őket védeni. Gyere el Te is július 2-án 17 órára a IV.–XV. Kerületi Bíróság előtti térre (1043 Budapest, Tavasz u. 21.), állj ki velünk az áldozatokért és ne feledd: bármelyikük akár a Te gyereked is lehetne.