Pesti Srácok

Cseh Katkáék még az uniós hivatalokat is átvághatták

Cseh Katkáék még az uniós hivatalokat is átvághatták

Tíz uniós pályázaton teljes egészben vagy részben ugyanazzal a technológiai fejlesztéssel vettek részt a Cseh Katalinékhoz is köthető cégháló különféle szereplői – a Mediaworks Hírcentrumának információi szerint ezt derítette ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A hatóság nyomozói szerint a féltucat vállalkozásból álló hálózat egyebek mellett körbeszámlázással, valamint fiktív bizonylatok segítségével jutott jogosulatlanul milliárdos uniós támogatásokhoz – írja a magyarnemzet.hu.

Alaposan feltérképezték a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói a Cseh Katalinhoz, illetve családjához köthető céghálót. A NAV szakemberei áttekintették a nagyjából féltucat vállalkozásból álló hálózat utóbbi években benyújtott uniós pályázatait. A nyomozók – a lap értesülései alapján – megállapították, hogy a szóban forgó vállalkozások – köztük az a Pannónia Nyomda Kft., amelyet korábban maga Cseh Katalin irányított – összehangoltan pályáztak uniós és hazai pénzekre. Több esetben azonos volt a cégek székhelye, fióktelepe, ügyvezetője, de nemegyszer egyezés mutatkozott a beszállító személyében és a projekt megvalósításának helyszínében is.

A pályázatokban úgynevezett holografikus eszközök, illetve technológiák szerepeltek. Az utóbbi elem meglehetősen lényeges. Az adóhatóság nyomozói ugyanis azt valószínűsítik, hogy a cégháló tagjai tíz pályázaton teljesen, vagy legalább részben ugyanazzal a fejlesztéssel vettek részt. Ez azt jelentheti, hogy egy gépre, egy technológiai megoldásra többször is pénzt kérhettek az uniótól. Ezt a feltételezést támasztja alá, hogy az adóhatóságnál úgy vélik: két pályázatnál azonos eszközbeszerzés történt, több pályázat esetében pedig azonos számlákat tüntettek fel az uniós pénzek felhasználásának igazolására.

PestiSracok facebook image

A NAV-osok mindezek mellett körbeszámlázás nyomaira is bukkantak. Ennek kapcsán érdemes felidézni azt az esetet, amelyről a napokban számolt be a Mediaworks Hírcentruma. Ezek szerint a cégháló bizonyos szereplői két, hologramos technológia működtetésére alkalmas eszközt vettek egy cseh cégtől. Ám a magyar vevő által kifizetett, összességében több mint egymilliárd forintos vételár maradéktalanul visszavándorolt a vevőhöz, a céghálóba tartozó Holotech Hungary Kft.-hez. A NAV a cseh kapcsolat miatt kezdeményezte, hogy az ügyészség forduljon jogsegélykérelemmel a cseh vádhatósághoz. Cseh banki adatok, adóbevallások és különféle szerződések segíthetnek tisztázni az ügy még homályos részleteit.

A feltárt esetek alapján a pénzügyi nyomozók arra a következtetésre jutottak, hogy a Cseh Katalinékhoz is köthető céghálózat bizonyos szereplői jogosulatlanul jutottak uniós, illetve hazai pályázati pénzhez, emiatt pedig kár érte a magyar költségvetést. Vagyis felmerül a költségvetési csalás gyanúja.

A Cseh Katalinék körüli botrány tavaly nyáron pattant ki, amikor a sajtó kiderítette: a baloldali politikushoz, illetve a családjához köthető Pannónia Nyomda Kft. is tagja annak a cégcsoportnak, amely szisztematikusan összejátszva, gyanús körülmények között mintegy 4,8 milliárd forintnyi uniós pályázatot nyert el. A korrupció ellen kíméletlen harcot hirdető Cseh Katalin akkor többször is perrel fenyegette meg az ügy állásáról hírt adó újságírókat. A helyreigazítási kérelmek, a bírósági eljárások elmaradtak, a kétes ügy részleteinek hatósági feltárása azonban nem.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal költségvetési csalás gyanúja miatt rendelt el nyomozást azt követően, hogy Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő és egy magánszemély feljelentést tett a sajtóban megjelent információk miatt. A NAV tavaly már házkutatást is tartott, a Gazdasági Versenyhivatal pedig idén indított helyszíni kutatással egybekötött versenyfelügyeleti eljárást. A Cseh Katalinékhoz köthető cégháló ügyei miatt vizsgálódik az OLAF, vagyis az Európai Csalás Elleni Hivatal is.

Forrás: magyarnemzet.hu; Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.