A Pfizer és a BioNTech gyógyszercégek bejelentették hétfőn, hogy a koronavírus ellen közösen kifejlesztett vakcinájukból, a Comirnatyból további százmillió adagot szállítanak az idén az Európai Uniónak, mert az EU lehívja a szerződésük szerinti opciót, és igényt tart erre.
Az amerikai Pfizer és a német BioNTech február 17-én kötött újabb szerződést az EU-val, miszerint kétszázmillió adagot mindenképpen leszállítanak neki, további százmillióról pedig még eldöntheti az unió, hogy akarja-e. A kétszázmillióból hetvenötmilliót már az év második negyedében leszállít a két cég a megállapodás szerint. Az EU és az amerikai-német gyógyszeripari páros tavaly már szerződést kötött háromszázmillió adag Comirnaty leszállításáról. Ebből a mennyiségből az első negyedévben hatvanmilliót szállítottak le, a másodikban pedig százhetvenöt milliót fognak.
A két szerződés keretében így összesen hatszázmillió adagot szállítanak a huszonheteknek a vakcinából, amelyből két adagot kell kapniuk a pácienseknek. Ezeket a vakcinákat mind a cégek európai üzemeiben állítják elő. Sean Marett, a BioNTech üzleti igazgatója azt mondta: ezzel a hatszázmillió adaggal ellátják az unió lakosainak csaknem kétharmadát. A Comirnatyból az idén valamennyi piacot együttvéve több mint kétmilliárd adagot gyártanak a tervek szerint, és a legnagyobb üzletet az EU-val kötötték meg. A BioNTech/Pfizer vakcina volt az első, amelyre forgalmazási engedélyt adtak ki az EU-ban.
Forrás: MTI; Fotó: Jakub Porzycki/NurPhoto via Getty Images
Facebook
Twitter
YouTube
RSS