
Figyelembe véve valamennyi tagállam biztonsági és védelmi érdekeit, az uniós tagállamok vezetői üdvözlik az Európai Unió Tanácsában elért megállapodást, amely szerint az EU többek között közös beszerzés és megfelelő finanszírozás révén a következő tizenkét hónapon belül egymillió lőszert biztosít Ukrajnának – jelentették ki az Európai Tanács tagjai Brüsszelben, csütörtökön.
Az uniós tagországok állam- és kormányfői a kétnapos EU-csúcs első munkanapján az ukrajnai háborúról folytatott vita után elfogadott zárónyilatkozatukban kijelentették: az Európai Unió és a tagállamok fokozzák erőfeszítéseiket Ukrajna sürgető katonai és védelmi szükségleteinek kielégítése érdekében. Leszögezték: az Európai Unió szilárdan és teljes mértékben Ukrajna mellett áll, és továbbra is erőteljes politikai, gazdasági, katonai, pénzügyi és humanitárius támogatást nyújt az országnak, ameddig csak kell. Kiemelték: az Európai Unió továbbra is elkötelezett amellett, hogy fenntartsa és növelje az Oroszországra nehezedő nyomást, többek között esetleges további korlátozó intézkedések révén, valamint partnereivel együtt folytassa az olajárplafon kidolgozására irányuló munkát.
Az Európai Tanács hangsúlyozta a szankciók európai és nemzeti szintű hatékony végrehajtásának biztosítására irányuló erőfeszítések fokozásának fontosságát. Megerősítette: elkötelezett amellett, hogy megelőzze és leküzdje, hogy az unión kívüli országok esetlegesen kijátsszák a szankciókat. A tagállami vezetők megerősítették, hogy támogatják Volodimir Zelenszkij ukrán elnök békeformuláját, és továbbra is együttműködnek Ukrajnával a 10 pontos béketerv kidolgozásában. Kijelentették: elkötelezettek az Oroszország Ukrajna elleni háborújával összefüggésben elkövetett háborús bűncselekmények és minden más bűncselekmény teljes körű elszámoltathatóságának biztosítása mellett. Ezzel összefüggésben üdvözölték a nemzetközi agressziós bűncselekmények kivizsgálásával foglalkozó, március elején létrehozott, hágai székhelyű központról (ICPA) szóló megállapodást, valamint hangsúlyozták: támogatják a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) ügyészének vonatkozó vizsgálatait.
Oroszországnak haladéktalanul biztosítania kell az erőszakkal Oroszországba szállított vagy deportált ukránok, különösen a gyermekek biztonságos visszatérését. Ezzel összefüggésben az Európai Tanács tudomásul veszi a Nemzetközi Büntetőbíróság által az orosz elnök és az orosz gyermekjogi biztos ellen kiadott elfogatóparancsokat
– fogalmaztak. Végezetül azzal összefüggésben, hogy “az ukrajnai háború aláásta a globális élelmezésbiztonságot”, a tagállami vezetők hangsúlyozták: biztosítani kell a mezőgazdasági termékek folyamatos elérhetőségét és megfizethetőségét a leginkább rászoruló országok számára.
Uniós diplomaták beszámolója szerint Volodimir Zelenszkij a zárt ajtók mögött zajló uniós csúcs ukrajnai háborúval foglalkozó vitáján videokapcsolaton keresztül elmondott beszédben a lőszerszállítások felgyorsítására szólította fel a tanácskozó uniós vezetőket.
A szankciós csomagok, Ukrajna uniós felvétele, valamint a lőszerszállítások hozzájárulnak a konfliktus mihamarabbi lezárásához
– tette hozzá Zelenszkij a beszámolók szerint.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq
aladin
2023-03-24 at 15:00
Már csak az a nagy kérdés ha igy megy tovább akkor ki fogja ezeket kilöni.
Kakukk
2023-03-24 at 10:38
Mekkelek
A légfegyverbe nem lőszer megy, még csak nem is töltény, hanem lövedék. Nagy különbség.
chatillon r
2023-03-24 at 09:32
éljen a háború! csak háborúval érhető el a béke. hitleri logika
Mekkelek
2023-03-24 at 09:06
Mi az, hogy ‘lőszert’? A légpuskába is lőszer kell. Abból egymillió elfér egy talicskában. ursula tolja majd át a határon?
Őrnagy
2023-03-24 at 06:26
Hm. Lesz még Ukrajna 12 hónap múlva?
Kanóc
2023-03-24 at 06:05
A közös lőszerbeszerzésben mi is részt veszünk ,de nem adjuk át az ukiknak hanem a saját haderő kapja meg!
Okulva múltból a közös eu-s beszerzésekből és finanszírozásokból, javasolnám a ránk eső rész kifizetését csak a teljesítés igazolás után megtenni.
Ellenkező esetben vélhetőleg úgy járunk velük mint a helyreállítási alappal!
Kakukk
2023-03-23 at 22:56
Karcsú. Jelenleg is a duplája fogy. Hihihi
SA001
2023-03-23 at 22:51
Embereket akarnak ölni?
Ez az EU?
Bukohill
2023-03-23 at 22:36
“És a párt új rendelete alapján, holnaptól nem egy nő hordja kilenc hónapig a magzatot, hanem kilenc nő egy hónapig!”
Immár nyugaton. Ők meg is érdemlik. Mi mit keresgélünk még ott?
Cuki
2023-03-23 at 22:06
mmár a Politico is kétkedik az egészben:
Lőszer Ukrajnának? Lehet, hogy az EU nem képes megfelelni a feladatnak
röviden: koordinálatlanság, tesze-toszaság, csak a szájuk jár
a gyártók nem fognak nekiállni gyártani, hacsak nem kapnak hosszú távú szerződést, de az sok kiadással jár a kormányoknak, amit nem akarnak meglépni
„Nem lehet egyszerűen pénzt önteni a rendszerbe, és arra számítani, hogy a termelés valamilyen módon növekedni fog. Hatalmas adminisztratív kihívás van” – mondta Pie. A vállalatoknak bizonyosságra lenne szükségük, hogy a kormányok több évre elkötelezzék magukat a jelentősen megnövelt beszerzések mellett, hogy igazolják a termelési kapacitás bővítésének üzleti indokát.”
de majd Usrula küld egy sms-t
moliere
2023-03-23 at 22:02
Ja, és még annyi, hogy mindeközben esetleg egy-két célt tévesztett piszkos bomba, töltet elcsattanjon itt-ott, Kensington felett, Long Island felett, a Sunset Boulevard környékén, Palm Beachen, esetleg a Miracle Mile-on Chicagó-ban…
Csak hogy nehogy úgy nőjön fel egy újabb nemzedék, hogy a háború mekkora buli.
Ja, és még annyi, hogy esetleg egy fél év áramszünet, meg ami vele jár. Kútvíz, no net, no tel, no mart. Aztán hajrá! Akkor a túlélők tényleg tárgyalóképesekké válnának. Meg egyenrangúvá… mondjuk a peruiakkal meg velünk is amúgy.
Különben tényleg hiányzik a cévéjükből az angoloknak, hogy egyszer meg legyenek tépve, mint Tarzán majma. Kénytelenek a dunkerque-i menekülést hőstettnek, a London Blitzet meg áldozatnak ábrázolni, mert szegényeknek több nem jutott.
moliere
2023-03-23 at 21:57
Európának és Amerikának az hiányzik még a történetéből, hogy egy világháborús szintű front néhány évig húzódjon mondjuk London külső és Liverpool belső között, illetve menjen végig coast to coast Los Angelestől New Yorkig, oda-vissza-oda-vissza, mint annak idején Koreában. Egy kicsit majd lehülnének tőle néhány évszázadra. Megtanulnák értékelni a “töltény” szót.
Az európaiak, akik most ajánlkoznak, tudják ezt, csak pinák kimondani a véleményüket.
moliere
2023-03-23 at 21:54
A legnagyobb mocsokság az, hogy nem írja meg, nem mondja be senki, hogy a mocskos ukrán nácik nemzetiségi gyerekeket visznek a frontvonalra, élő pajzsnak, és h átulról lövik őket agyon, hogyha át akarnak szökni, oroszként az orosz oldalra, illetve a szüleikkel, testvéreikkel zsarolják őket, hogy élve égnek el, ha nem harcolnak, vagy “halnak meg a hazáért”. Népirtás duplán: az ukránt is irtják és az oroszt is. Láthatóan másnak kell az a föld…
DörrögZuldán
2023-03-23 at 21:04
Mitől olyan biztos, hogy az ominózus gyermekek ukránok és nem pl.krími tatárok? Ilyen alapon alkalmasint Mickey Mouse is ló lenne, ha istállóban születne.
2 ÉNAKI
2023-03-23 at 20:47
Mocskos ICC ügyész. Az ukrán gyerekek jobb helyen vannak Oroszországban.