Pesti Srácok

Az Európai Bizottság közzétette a vállalatoknak szóló első közös gázbeszerzési felhívását

Az Európai Bizottság közzétette a vállalatoknak szóló első közös gázbeszerzési felhívását

Az Európai Bizottság első közös gázbeszerzésről szóló felhívást tett közzé, amely szerint az európai vállalatok regisztrálhatják gázbeszerzési igényüket, hozzájárulva ezzel az uniós szintű közös gázbeszerzés előkészítéséhez - tájékoztatott az uniós bizottság kedden. A brüsszeli testület közleménye szerint a közös gázbeszerzés mérföldkő az EU számára a következő télre való felkészülésben, ugyanis a közösség összehangolt módon és kellő időben tudja feltölteni gáztartalékait, illetve kollektív vásárlóerejét kihasználva alacsonyabb árakat tud kialkudni a nemzetközi gázszolgáltatókkal folytatott tárgyalások során.

A vállalkozásoknak május 2-ig egy hét áll rendelkezésükre, hogy csatlakozzanak az első gázbeszerzési pályázathoz. Miután az egyes vállalatok benyújtották kérelmüket, az igényelt mennyiségeket összesítik, és megpályáztatják a világpiacon.

Az úgynevezett AggregateEU nevű uniós gázbeszerzési mechanizmus összeköti az összesített európai keresletet a nemzetközi gázszolgáltatók ajánlatával, majd a résztvevő vállalatok tárgyalásokat kezdenek a szolgáltatókkal a gáz megvásárlására és szállítására vonatkozó szerződési feltételekről. Az első adásvételi megállapodások a nyár előtt várhatók

- közölték. A tájékoztatás szerint a következő 12 hónapos időszakban kéthavonta írnak majd ki további pályázatokat. A vállalatoknak továbbra is lehetőségük lesz arra, hogy csatlakozzanak a mechanizmushoz. Az uniós bizottság emlékeztetett:

PestiSracok facebook image

a tagállamok kötelezettséget vállaltak arra, hogy nemzeti tárolófeltöltési célmennyiségük legalább 15 százalékát az uniós folyamatban történő részvétellel teljesítik, ami évente mintegy 13,5 milliárd köbméter gázt jelent.

A gáztárolási és a közös gázbeszerzési célértékekről 2022-ben vészhelyzeti intézkedéssel született megegyezés, válaszul az orosz gázellátás fegyverként való felhasználására és az Oroszország Ukrajna elleni háborújának kitörését követően megemelkedett energiaárakra. Az említett intézkedések célja az áringadozás csökkentése, a biztonságos és kiszámítható energiaellátás biztosítása, valamint Európa kollektív piaci súlyának kiaknázása - tette hozzá közleményében az Európai Bizottság.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Virginia Mayo

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.