Pesti Srácok

Az európai kultúrára, identitásra nézve is kihívást jelent a tömeges migráció Hidvéghi Balázs szerint

null

A tömeges migráció kihívást jelent az európai kultúrára, identitásra és a hagyományokra is, míg sok nyugati uniós tagállamban már relativizálják, megkérdőjelezik ezek létét, egyedülállóságát – jelentette ki Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti képviselője szerdán, Strasbourgban, a magyar közmédiának adott nyilatkozatában.

Jelzésértékűnek nevezte ebből a szempontból az Európai Bizottság vitát kavaró, később visszavont inkluzív kommunikációs iránymutatását, amely megfogalmazása szerint felháborító, abszurd és szélsőséges. Mint mondta, a bizottsági dokumentum azokat a kommunista időket idézi, amikor a karácsony helyett fenyőünnepet kellett mondani vagy a Mikulás helyett Télapót.

– tette hozzá. A képviselő szerint az Európai Néppárt "üres gesztuspolitikájával, a folyamatos hátrálásával" szintén lehetővé tette, hogy az egyébként néppárti vezetésű brüsszeli bizottság ilyen dokumentumot adjon ki. Hangsúlyozta, hogy az iránymutatóért felelős uniós biztosnak, Helena Dallinak távoznia kell tisztségéből.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki.

Schengeni határvédelem

Hidvéghi Balázs arra is kitért, hogy az Európai Bizottság szerdán bejelentett, a schengeni határvédelmi szabályokra vonatkozó reformjavaslata félmegoldásokat szorgalmaz, nem orvosolja a fő problémát, a külső határok védelmét, nem állítja vissza az európai polgárok biztonságát. Hozzátette: a szabad mozgás a schengeni térségben csak akkor működhet, ha a külső határok védettek, így nem kerül sor illegális határsértésekre. A fizikai határzárak, kerítések építése az eddigi leghatékonyabb megoldás a határvédelemre, az EU-nak ezekre forrást kellen biztosítania. A képviselő arról is beszélt, hogy a bevándorláspárti civil szervezetek törvényt sértenek, szembemennek a vízi és szárazföldi határvédelmi szabályokkal, és gyakorlatilag az embercsempészekkel együttműködve bevándorlókat szállítanak az EU-ba.

– szögezte le.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.