Pesti Srácok

Az Index 20 perces főpolgármesteri siránkozást közvetített interjú címszó alatt

Az Index 20 perces főpolgármesteri siránkozást közvetített interjú címszó alatt

A főpolgármester az Index élő adásában válaszolt a nem túl izzasztó kérdésekre a Pesti úti idősek otthonával kapcsolatban. Mint ismert, a főváros által fenntartott intézményből már több, mint 200 igazolt koronavírusos beteg került kórházba, közülük pedig tíz ember bele is halt a fertőzésbe. Az alig húsz perces "interjúban" bár új információ nem hangzott el, de legalább a főpolgármester mentális egészségére jó hatással lehetett, hogy végre zavartalanul kipanaszkodhatta magát. Élt is a lehetőséggel.

Bravúros főpolgármesteri interjút láthattunk az Indexen, ahol élő adásban sikerült húsz percen keresztül beszélni a semmiről. Bár tény, hogy legalább az kiderült: a felelős városvezető döntően a sajtóból értesül a hírekről és fejleményekről. Karácsony Gergely kihasználta a kínálkozó lehetőséget és hosszas sopánkodásba kezdett arról, mennyire nincs információáramlás, nem tájékoztatják megfelelően és ezért ő nem tehet semmiről. Pláne nem a Pesti úti idősek otthonában történtekről. Ezzel kapcsolatban kiemelte: a főváros dolga, hogy fenntartsa az intézményeket, amit ők persze meg is tettek, még akkor is, ha a kiszivárgott információk szerint régóta nem járt orvos a Pesti úti Idősek Otthonában. (valamint rossz és lejárt szerekkel takarítottak és több más hasonló esemény is napvilágra került.)

– mondta Karácsony Gergely, aki többször aláhúzta azt is, hogy ő igazán konstruktív próbál lenni, de jaj, a kormány mindig támadja őt. Pedig ő tényleg nem tehet semmiről, hiába szajkózza ezt a jobboldali média. Az Index megkérdezte arról is, hogy a központi készletből kapott-e a főváros, mire a városvezető a jó alaposan betanult mantrával válaszolt: "jaj, alig valami jön, nem segítenek", stb. stb., de végül nem bírta tovább és csak kibökte, hogy na jó, azért jönnek a védőfelszerelések, amikért hálás és köszöni szépen. A húsvéti hosszú hétvégén bevezetett szigorításokkal kapcsolatban Karácsony Gergely úgy fogalmazott: Budapest jól vizsgázott és köszöni a fővárosiak türelmét és megértését.

PestiSracok facebook image

– zárta az interjút a láthatóan nem túl üde főpolgármester.

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.