Az iraki rendőrség legalább hét tagjával végeztek és kettőt megsebesítettek vélhetőleg az Iszlám Állam terrorszervezet szélsőségesei egy támadásban vasárnap.
A dzsihadisták egy rendőröket szállító furgonra csaptak le a Kirkukhoz közeli Salal al-Matarban – mondta el egy biztonsági forrás. A szélsőségesek először felrobbantottak egy pokolgépet, majd fegyveres támadást indítottak. A biztonsági erők egy támadót megöltek, a többiek ellen pedig hajtóvadászatot indítottak. Egy bagdadi belügyi tisztségviselő is megerősítette az incidensről szóló értesüléseket.
Az Iszlám Állam 2014-ben jelentős területeket foglalt el Irakban és Szíriában, és csak nagy nehézségek árán sikerült felszámolni rémuralmukat. A bagdadi kormány 2017-ben jelentette be, hogy legyőzte a dzsihadistákat. A szélsőségesek ennek ellenére Irak számos területén tevékenyek, és még mindig képesek rendszeres támadások végrehajtására. Egy friss ENSZ-jelentés szerint az Iszlám Államnak 6-10 ezer harcosa maradhatott Irakban és Szíriában.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Murtadzsa Latif (illusztráció)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS