A hadsereg közleménye szerint az ország déli részén végrehajtott műveletekben a Hezbollah libanoni síita fegyveres szervezethez tartozó célpontokat támadnak.
Az X közösségi felületen közzétett tájékoztatás szerint pontos felderítési információkon alapuló, célzott szárazföldi razziákról van szó. A szárazföldi erőket repülőgépekkel és tüzérséggel támogatják – tették hozzá. Olyan célpontokról van szó, amelyek a határhoz egészen közeli településeken helyezkednek el, és “közvetlen veszélyt jelentenek az észak-izraeli közösségekre” – áll a közleményben.
Megerősítették azt is, hogy a hadsereg addig folytatja műveleteit, “amíg el nem éri háborús céljait”, és továbbra is mindent megtesz az izraeli polgárok megvédése érdekében, továbbá azért, hogy az északi térségekben lakók visszatérhessenek otthonukba. Izrael már az elmúlt két hétben rendszeres légitámadásokat indított az Irán támogatását élvező Hezbollah ellen Libanonban.
Joáv Galant védelmi miniszter hétfőn jelezte, hogy hamarosan megkezdődik a Hezbollah elleni “háború következő szakasza”, amely lehetővé teszi az észak-izraeliek hazaköltözését. Az izraeli hadsereg szóvivője hétfő este megerősítette, hogy a határhoz legközelebb eső három izraeli települést zárt katonai területnek minősítették. Az amerikai külügyminisztérium nem sokkal a hivatalos izraeli közlés előtt beszámolt arról, hogy Izrael korlátozott hadműveletekről tájékoztatta libanoni területen.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Abir Szultan
GJ
2024-10-01 at 08:33
AnonimAndras
2024-10-01 at 07:46
CSEPPET SEM VAGY ÉRINTETT UGYE?
(már a neved is elárul “Anonim” – mint a szikáriusok vagy a szabadkőművesek ugye?)
“Ami késik, az nem múlik”
En az igazságtételt a történelemre bíznám.
AnonimAndras
2024-10-01 at 07:46
Kétezer évvel ezelőtt a Római Birodalom úgy döntött, hogy megsemmisíti Izraelt és a megmaradt zsidóságot szét kergette a világban. 75 évvel ezelőtt az erőviszonyok úgy alakultak,hogy a zsidó nemzeti törekvéseket megtámogatva Anglia és az USA létre hozta Izraelt a zsidó allamot. Ez a későbbiekben is feszültséget okozott a Közel-keleten, de a zsidó állam meg tudta védeni magát. A palesztinok nem tudnak és akarnak közös államban együtt élni Izraellel és külföldi támogatással Izrael megsemmisítésére törekszik. Az elfogadhatatlan, hogy egy 9 milliós nemzetet felszamoljanak, megsemmisitsenek elsősorban vallási indíttatásból. Minden nemzetnek joga van az önvédelemre, és a józan ész és emberségesség alapján közmegegyezésre kell jutni.
Andor
2024-10-01 at 07:09
Libanon szuverenitását nemzetközi szerződések garantálják.
Ez egy hamis hír lehet csak.