Továbbra is heves harcok dúlnak a Gázai övezet déli részén lévő Hán-Júnisznál, az izraeli hadsereg (IDF) emellett vasárnap közleményben arról tájékoztatott, hogy egységei leromboltak egy alagutat az övezet északi részén.
A hán-júniszi műveleteknek az IDF szerint több halottja van, szemtanúk pedig arról számoltak be, hogy folytatódik a városban lévő Nasszer kórház ostroma, mely a harcok miatt gyakorlatilag felfüggesztette működését. A hadsereg dróntámadást intézett az övezet középső részén lévő en-Nuszeirát menekülttábora ellen is, és arról tájékoztatott, hogy az akcióban megsemmisített egy terroristasejtet. Jóllehet a harcok októberi kezdete óta az IDF számos, a Gázai övezet alatt meghúzódó alagutat rombolt le, ahol az övezetet irányító Hamász fegyveresei húzódtak meg, a The Wall Street Journal című amerikai lap amerikai hírszerzési forrásokra hivatkozva hét végén azt közölte, hogy az alagútrendszer mintegy 80 százaléka még mindig sértetlen. Mindeközben vasárnap megszólaltak a légvédelmi szirénák a Gázai övezet melletti, a háború kezdete óta nagyrészt kiürített Kiszufim kibuc térségében.
A Hamász október 7-én hajtott végre összehangolt terrortámadást Izrael déli részén, az offenzívában 1200 ember meghalt, és több mint 3000 megsebesült. A terrorszervezet Gázába hurcolt 240 túszt, akik közül azóta mintegy 100-at engedett el. Izraeli források szerint 132-en még mindig az övezetben raboskodnak, 28-an pedig feltehetően már nincsenek életben. Válaszul Izrael hadműveletet indított a Hamász felszámolására. A gázai háború palesztin halottjainak száma meghaladta a 26 400-at.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Christophe Petit Tesson
ezazöld
2024-01-29 at 02:21
a háttérhatalom/sorosék azért rendezték az Izrael elleni Hamász támadást hogy annak ürügyén rengeteg Izrael körül felszaporodott arabot/palesztint/muzulmánt legyilkolhassanak vagy legyilkoltassanak egymással vagy Európába űzzenek.Sorosék már tavaly pedzegettek vmi migrációs vészhelyzetet -nos az Izrael által menekülésre kényszerített palesztinok valószínű hogy Európára lesznek lőcsölve(mint 20015-ben)
Izrael egyfajta tehermentesítése hogy részben legyilkolja részben Európába telepíti a
veszélyesnek ítélt palesztin/muzulmán tömeget.A Hamász támadásásával kialakuló harcok még
arra is jók hogy Európát leválasszák Kínáról.
Dtehén
2024-01-28 at 20:51
És mi van a New yorki voksik alagútjaival.
Orientál
2024-01-28 at 19:20
solothurn2024-01-28 at 13:00 Mit szólnál ahoz hogy tavaly évvégén a gázai palesztin terrorista hitlerista balliberális zöld HAMAS elvbaráti muszlim terroristáid nem tégedet mészároltak volna le. Ja mára semmit. Fasiszta kommunista vagy mint az élősködő parazita gyilkosmuszlim gázai mészárló HAMAS elvtársaid.
Solaris
2024-01-28 at 14:44
Szerencse, hogy ezt is megtudhattuk a prop.médiábúl.
solothurn
2024-01-28 at 13:00
Népírtást hajtanak végre a zsidók.