Pesti Srácok

Az LMP az egyéni választókerületekben is előválasztást tartana

Az LMP az egyéni választókerületekben is előválasztást tartana

Az önkormányzati osztozkodásban alaposan elnyomott LMP az összes egyéni választókerületben előválasztással döntené el, hogy az egyes ellenzéki pártok jelöltjei közül ki állhasson ki a Fidesz jelöltjével szemben. Az önálló akaratérvényesítésben igencsak gyengén teljesítő pártnak így vélhetően valamivel több lehetősége lenne arra, hogy egyáltalán jelöltet állítson a 2022-es országgyűlési választásokon. A párt társelnökei szombati sajtótájékoztatójukon elmondták: az LMP célja, hogy az ellenzéki pártokkal közösen győzze le a jelenlegi kormányt a 2022-es országgyűlési választáson.

Schmuck Erzsébet az LMP országos politikai tanácsának döntéséről beszámolva hangsúlyozta: alapfeltételnek tartják, hogy az ellenzék minden egyéni választókerületben egy jelöltet állítson a kormányoldallal szemben, az ő személyükről pedig – a miniszterelnök-jelölthöz hasonlóan – előválasztásnak kell döntenie.

– tette hozzá. Schmuck Erzsébet rendkívül fontosnak nevezte, hogy a közös ellenzéki kormányprogramnak olyan fenntartható Magyarország kialakítása legyen a célja, ahol elsőbbséget élvez a szociális és ökológiai válság kezelése, a klímaváltozás megfékezése. Megjegyezte: az LMP kormányra kerülése esetén felfüggesztené a paksi atomerőmű bővítését.

PestiSracok facebook image

Kanász-Nagy Máté azt hangsúlyozta: az ellenzéknek kormányra kerülése esetén nem szabad elvenni a határon túli magyarok választójogát. Vélhetően nem segíti ugyanakkor a DK-val való összefogást, hogy Kanász-Nagy szerint az LMP nem támogatja az "Európai Egyesült Államok" koncepcióját, mivel úgy gondolják, hogy egyértelműen a centrumországok diadalmaskodnának a periférián lévő tagok, így Magyarország kárára.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.