Oroszország három új harccsoportot hozott létre Ukrajnával közös határrégióinak védelmére – jelentette be kedden Andrej Belouszov orosz védelmi miniszter a határterületek katonai biztonságának kérdéseivel foglalkozó koordinációs tanács ülésén. A harccsoportokat a Kurszki, a Belgorodi és a Brjanszki területekről nevezték el. Belouszov egyben hangsúlyozta, hogy a határterületek biztonságáról legfontosabb döntéseket személyesen hozza meg.
Az orosz védelmi tárca keddi hadijelentésében közölte, hogy az ukrán csapatok augusztus 6-án indított betörése óta az ukrán erők vesztesége Kurszk megyében 4130 halott és sebesült. Emellett az ukrán hadsereg 58 harckocsit, 27 gyalogsági harcjárművet, 50 csapatszállítót és 299 egyéb páncélozott harcjárművet vesztett.
Az orosz védelmi minisztérium összesítése szerint a különböző frontszakaszokon az utóbbi egy napban az ukrán hadseregnek 2250 katonája esett el vagy sebesült meg a harcokban, közülük 350-en a Kurszkban harcoló ukrán alakulatokból. A minisztérium a megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között említett meg több lőszer- és üzemanyagraktárt és tüzérségi eszközt, valamint 10 HIMARS rakétát, továbbá 31 drónt. A tárca közölte azt is, hogy orosz erők ellenőrzése alá került a Toreck agglomerációjához tartozó, fontos stratégiai csomópontnak számító Nyu Jork (oroszul: Novgorodszkoje) település.
Forrás/fotó: MTI
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS