A választási ciklus felénél a kormánypártok népszerűsége ötven százalék felett van, úgy, hogy valószínűleg most először nem is mérik felül őket, ahogy szokták, néhány százalékkal, hanem a stabil Fidesz szavazók száma valóban most több, mint az összes választó fele. Ennek az az oka, hogy a Fidesz és a miniszterelnök szokás szerint talált az emberek számára elfogadható válaszokat az ország problémáira, az ellenzék viszont még az önkormányzati választásokon szerzett pozícióival sem tudott élni. Az ellenzéki pártok pedig egyenként és különböző okokból vannak válságban, úgy, hogy egyiknek sincs igazán esélye arra, hogy a helyzetén javítson.
A Demokratikus Koalíció
A DK egyre inkább Dobrev Klára pártja lesz. Gyurcsány Ferenc látványos Facebook–posztokon keresztül jól dokumentált és így követhető mélyrepülése lassan kikapcsolja a volt miniszterelnököt a nagypolitikából, már évek óta inkább jelenség, mint valódi játékos. A felesége és a DK szerencséjére és szerencsétlenségére időnként felbukkan és rendkívül hatékonnyá válik a többi ellenzéki párt kinyírásában, viszont ezzel párhuzamosan azzal, hogy látszik, tovább korlátozza a DK egyébként is csekély további növekedési esélyeit. A közvélemény-kutatási adatok szerint sem Gyurcsány, sem a felesége nem eladható a hazai politikai piacon. Dobrev azért kevésbé népszerűtlen, mint férje, mert a törzsbalos MSZP-szavazókat nem töri ki tőle a frász. De ez csak arra elég, hogy a maga gátlástalanságával látsszon, de még ehhez is kell a nyugati „demokraták” támogatása, ahogy EP alelnököt csináltak belőle (nyilván születési előjog alapján, mert politikai teljesítménye korábban nem volt.). A DK nem nagyon juthat 15-20 százalék fölé, még a legoptimistább forgatókönyvek szerint sem. Nyugdíjas támogatói nem a programja miatt követik, hanem Gyurcsány miatt, illetve biztos van néhány százaléknyi olyan szavazó is, akit az Európai Egyesült Államok eszméje lenyűgöz. De ez egy belpolitikai célpontú választáson inkább visz, mint hoz.
A DK egy szekta, és semmi esélye megváltozni. Ebben az értelemben nem egy szociológiai jelenség, hanem Gyurcsány Ferenc „karizmája” hozta létre. Létének egész folyamata az ezzel való küzdelem, olyasvalakit akar hatalomra juttatni, akit a magyar társadalom megvet.
A Momentum
Érdekes jelenség, hogy a jelenlegi két legerősebb ellenzéki párt egyike sem rendelkezik igazi társadalmi beágyazottsággal, nem a magyar társadalomban gyökeredző okok hozták őket létre, hanem a Momentum esetében külföldről importált tudás és tőke. És ez pont annyira rossz is, mint ahogy hangzik. Tulajdonképpen a Momentum sem politikai párt. A Momentum egy generációs illúziót árul azoknak, akik magukat a világban utazgatva akarják megvalósítani, lehetőleg valamilyen kreatív, művészeti tevékenység segítségével. Azt az ígéretet, hogy ez lehetséges. Ez nem politikai program, hanem egy egyetlen választásra szóló projekt. A Momentumnak nincsenek válaszai a társadalom problémáira, elsősorban azért, mert nem is érzékeli azokat. Nem magyar párt, csak magyar nyelvterületen működik. Nem azért generációs párt, amiért a Fidesz az volt 1990-ben, hanem azért, mert a hivatásos „önkénteskedés”, az SJW, mint életforma ebben a generációban tört ki a boldogtalan felső-középosztály köréből. Mostanában van arra lehetősége sok ezer fiatalnak Magyarországon, hogy hivatásszerűen tanulmányozhassa az egyetemeken az elnyomás minden aspektusát és utána nagyrészt külföldi pénzből főállású társadalmi igazságosságért küzdő harcos lehessen. A kommunisták ezredannyi helyen nem találtak elnyomást, mint modern utódaik.
A Momentum válságának egyre látványosabb oka is ez. A vezetői nem politizálnak, hanem csak ideológiai harcot vívnak, az olimpia megtorpedózása óta nem reflektáltak a magyar valóságra egyetlen egyszer sem. A hatalmas médiahátszél, a közösségi médiában kapott technikai támogatás még viszi őket előre, de a valósággal érintkező szavazók közül egyre többen veszik észre, hogy a Momentum egy másik világban él. A tisztújításuk alapján pedig látható, hogy a belső harcaikat sem játszották még le. A Momentum vezetőinek nem volt innovatív ötlete évek óta, a politikában ez már válság. És valóban tehetséges politikust egyetlen egyet sem sikerült felfuttatniuk. Tulajdonképpen nem politizálnak, hanem ötletelnek és próbálnak reagálni, de egyre gyakrabban sikertelenül.
A Jobbik
A Jobbik is értelmezhető politikai program nélkül imbolyog a magyar közéletben azóta, amióta a 20 százalék körüli választási eredményével és Vona Gábor vezetésével a nagypárti lét közvetlen közelébe került a vezetése képzeletében. Az már persze akkor is illúzió volt, hogy 2018-ban megnyerhetik a választást. Az, hogy a Jobbik politizálását 2014-től egy lehetetlen célnak rendelték alá, már eleve bizonytalanná tette a párt hosszú távú túlélését, mint ahogy az is, hogy a párt eredeti káderállománya teljesen fejlődésképtelennek bizonyult. A néppártosodási álom is már a válság lereagálásáról szólt, de azt csak Török Gábor hihette el, hogy egy szélsőjobbos politikai bagázsból öltönyös értelmiségieket lehet csinálni, ha a legszörnyűbb alakokat kiteszik a pártból. A szélsőjobbos az szélsőjobbos, ha nem lehet az, akkor boldogtalanná válik. Jakab Péter ennek az ideáltípusa, aki azt hiszi, hogy az agresszivitás az egy politikai program. Szervezeti szétesés, folyamatos erózió és a teljes ötlettelenség arra vonatkozóan, hogy mit kellene csinálni azon kívül, ami látványosan nem működött eddig. A Jobbik már nem politikai párt, hanem egy roncs, és úgy is viselkedik. A párt vezetése azt sem képes észrevenni, hogy a válság menedzselése (a kizárások és feloszlások) a párt működésének az egyetlen jele. A Jobbik sem politizál már, mert minden „jelentősebb” politikusa a még letárgyalatlan közös ellenzéki listán keresi a helyét.
Az MSZP
Mindig leírom, hogy senki sem tudja, ki az MSZP elnöke. Én pont tudom, de ezt a poént bármikor újra el lehet sütni, mert mindenki elhiszi, hogy más tényleg nem tudja. Olyan embert viszont tényleg képtelenség találni, aki bármilyen eredeti politikai cselekvést vagy gondolatot fel tud idézni ettől a párttól az elmúlt tíz évből. Az utolsó sikeres politikai gondolatuk az volt, a 2006-os választások előtt levitték az adókat, hogy utána újra felemeljék. Persze nem ez volt az eredeti gondolat, hanem az, hogy komolyan azt hitték, ezt is megúszhatják. Az MSZP már csak egy emlék és ahogy halnak azok, akik emlékeznek, úgy halványul el a 14 éve még választást nyerő párt. Utólag persze látható, az MSZP válsága Medgyessy Péter miniszterelnök-jelöltségével kezdődött. Alkalmatlan jelölttel nem tanácsos választást nyerni (érdekes ez tavaly Budapesten is sikerült nekik), ami aztán válságok sorozatán keresztül vezetett el Gyurcsány miniszterelnökségéhez. Aki egyedül a válságok fokozásában és újabbak létrehozásában jeleskedett szocialistaként. És mégis ő volt az utolsó jelentős szocialista politikus.
Az LMP és a Párbeszéd
Azt se sokan tudják, hogy két parlamenti frakcióval rendelkező párt szerepel a címben. Különösen annak a fényében, hogy az LMP magához képest kifejezetten jól szerepelt 2018-ban, és a Párbeszéd adja Budapest főpolgármesterét. Egy politikai pártnál nyugodtan válságtünetnek lehet nevezni, hogyha parlamenti párt létére nem látszik. És ennek a két pártnak sikerül ez a bravúr. Az LMP korábban még képviselt eredeti, releváns politikai gondolatokat 2010 előtt és 2014 után is, de ezeket inkább a párt egy-két vezetője birtokolta, mint a párt. Egyik párt sem volt képes olyan politikai mondanivalóval előállni az elmúlt két évben, ami a legkisebb hatást is gyakorolta volna a politikai közvéleményre.
Ezek a politikai pártok, ha együtt indulnának el az országgyűlési választáson, a kutatások szerint legfeljebb a szavazatok 42-43 százalékát kapnák meg, mert túl sok választópolgár riad vissza a társaság egyik vagy másik szereplőjétől. Valószínűleg azok, akik elképzelik azt, hogy ezek a pártok és politikusok együtt kormányozzák Magyarországot. E pártok sorsa az összefogás, de csak azért, mert egyiknek sincs ötlete arra, hogy a véletlenül vagy szerencsével megszerzett szavazóin kívül bárkit is megszólítson. Az összefogás is egy válságtünet csupán, ami a politikai mondanivaló hiányát hivatott leplezni.
Bármennyire is kellemetlen hallani, a kormányképes ellenzék a demokrácia egyik fontos biztosítéka. Ezzel most a magyar ellenzéki szavazók nem tudnak szolgálni a hazának. És ezen elsősorban nekik kell elgondolkozniuk.
Fotó: Horváth Péter Gyula
Facebook
Twitter
YouTube
RSS