Pesti Srácok

Az osztrák belügyminiszter már a Brenner-hágó lezárásával fenyegetőzik

Az osztrák belügyminiszter már a Brenner-hágó lezárásával fenyegetőzik

Közvetlenül együttműködnek a Földközi-tenger líbiai partjainál az embercsempész bandák és a civil szervezetek, amelyek ezért büntetést érdemelnek – mondta egy keddi német lapinterjúban az osztrák belügyminiszter. Wolfgang Sobotka megerősítette: 24 órán belül lezárják az Ausztria és Olaszország közötti Brenner-hágót, ha tovább növekszik a migrációs nyomás.

Wolfgang Sobotka a Bild című lapnak azt mondta, hogy a migrációs válság leküzdéséhez le kell zárni a Földközi-tengeri migrációs útvonalat, vagyis fel kell számolni az Észak-Afrikából kiinduló embercsempészetet. Ennek a tevékenységnek már a líbiai parti vizeken véget kell vetni, meg kell akadályozni, hogy az embercsempészek hajói elhagyják a területet. Ehhez fel kell szerelni a líbiai parti őrséget gyorshajókkal, radar berendezésekkel, éjjellátó készülékekkel és lehallgatásbiztos digitális rádió-távközlési rendszerrel. Azonban „ennél is fontosabb, hogy az önjelölt európai tengeri mentők ne segítsenek az embercsempészetben, ne működjenek együtt a bandákkal” – tette hozzá az osztrák belügyminiszter. Az Osztrák Néppárt (ÖVP) politikusa arról is beszélt: természetesen nem szabad hagyni, hogy bárki is a tengerbe vesszen, de

Azzal kapcsolatban, hogy a civil tengeri mentő szervezetek tevékenységére vonatkozó tervezett olasz szabálykönyv előírásai szerint nem hajózhat be olasz kikötőkbe, aki kapcsolatba lép embercsempészekkel, behatol a líbiai felségvizekre vagy kikapcsolja hajója transzponderét – a jármű helyzetének megállapítására és mozgásának követésére szolgáló berendezést –, Wolfgang Sobotka azt mondta: ezeknek a szabályoknak teljesen természetesnek, magától értetődőnek kellene lenniük. Az osztrák belügyminiszter kiemelte:

PestiSracok facebook image

Kifejtette: a líbiai hatóságoknak az ország déli határának ellenőrzésében is segíteni kell, a menedékjogi kérelmek elbírálását pedig gyorsan, és már az EU külső határán le kell folytatni. A védelemre nem szoruló kérelmezőket vissza kell juttatni, méghozzá nem feltétlenül a hazájukba, hanem abban az országba, amelynek partjairól elindultak az EU felé, és az EU-nak meg kell vonnia a támogatást a menekültek visszafogadásától elzárkózó országoktól. Wolfgang Sobotka azt mondta:

Megerősítette az osztrák kormány korábbi elhatározását, hogy egy napon belül lezárják a Brenner-hágót, ha növekedik az illegális migráció Olaszország felől. Kiemelte, hogy a helyzet egyelőre stabil, de látszik, hogy nem alakulnak jól a folyamatok. Ezt jelzi, hogy az Ausztriába érkező menedékkérők egyharmadát nem regisztrálták korábban más uniós tagállamban, ami azt jelenti, hogy embercsempész bandáknak sikerült őket egészen Ausztriáig eljuttatni.

Forrás: MTI. Vezető kép: hír.ma

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.