Pesti Srácok

Az osztrák kancellárnak is elege lett az EU migrációs politikájából

Az osztrák kancellárnak is elege lett az EU migrációs politikájából

Elvárom, hogy az Európai Bizottság mozgásba lendüljön, mert egyre több tagország elégedetlen a migrációs politikával – idézte Karl Nehammer osztrák kancellárt a Die Welt című német napilap kedden.

A liberális-konzervatív német újságnak adott interjújában a kancellár sérelmezte, hogy az uniós végrehajtó szerv "a nyilatkozatok védelmezőjeként nem foglalkozik az uniós törvények állandó megsértésével".

– hangoztatta Nehammer. A kancellár kifejtette: idén augusztus végéig összesen 57 ezren nyújtottak be menedékjogi kérelmet a mintegy 9 millió lelket számláló országban, ami 195 százalékos növekedést jelent a tavalyi számokhoz képest.

PestiSracok facebook image

– magyarázta Nehammer. A néppárti politikus szerint a bizottság az elmúlt években figyelmen kívül hagyta az EU "foghíjas külső határait".

– vélekedett Nehammer. Mint elmondta, a bizottságnak ezen kívül biztosítania kellene, hogy az anyaországok visszavegyék az elvándoroltakat, erre pedig megfelelően ösztönöznie kellene az érintett államokat.

Az Európai Bizottság egyik szóvivője kedden Brüsszelben leszögezte: tisztában vannak a felmerülő kihívásokkal és azzal, hogy Ausztriában jelentősen nőtt a menekültek és az illegális bevándorlók száma. Az ügyet az EU-tagországok belügyminisztereinek pénteki tanácskozásán is napirendre tűzték. A szóvivő emellett közölte: Ausztria, Szlovákia, Szlovénia, Csehország és Magyarország miniszerei külön konzultálni fognak a migráció kérdéséről.

Margarítisz Szkínász, az európai életmód előmozdításáért felelős bizottsági alelnök Gerhard Karner osztrák belügyminiszterrel tartott hétfői találkozója után Twitter-bejegyzésében úgy fogalmazott:

Mindeközben a német kormány kedden bejelentette: decembertől megerősíti a határvédelmet Ausztriával közös határszakaszán, hogy csökkentsék a Németországba belépő bevándorlók számát. Nancy Faeser német bel- és közösségügyi miniszter emellett közölte: négyezer újonnan érkezett menekült számára tesznek elérhetővé állami lakásokat, miután a német tartományok helyi hatóságai a szövetségi kormány segítségét kérték a több mint egymillió, Ukrajnából érkezett menekült, valamint a Balkánról és a Közel-Keletről érkezett migráns és menedékkérő elszállásolására. Városi képviselők arról számoltak be, hogy Lipcsében, egyéb szállás híján "sátornegyedek" alakultak ki, Drezdában pedig egy egész konferenciatermet alakítottak át a menekültek elszállásolása céljából.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.