Pesti Srácok

Az ózonlyuk utoljára mért kiterjedése az elmúlt évek egyik legnagyobbika

null

Elérte idei legnagyobb kiterjedését az Antarktisz feletti ózonlyuk. A Copernicus Sentinel-5P műhold mérései alapján, amelyeket a német űrközpont (DLR) elemzett, ez a kiterjedés az elmúlt évek egyik legnagyobbika.

Az ózonlyuk mérete szabályszerűen változik. Augusztustól októberig növekszik, szeptember közepe és október közepe között éri el a maximumát. Amikor a déli félteke feletti légkör felsőbb rétegében, a sztratoszférában emelkedni kezd a hőmérséklet, csökken az ózonhiány, az úgynevezett poláris örvény – a Föld sarkainál lévő, nagy kiterjedésű, alacsony légnyomású terület, amely ott tartja a hideg, nagy tömegű levegőt a sarkoknál – gyengül, december végére az ózonszint újra normális lesz.

Idén a műhold mérései azt mutatják, hogy október 2-án az ózonlyuk elérte legnagyobb, nagyjából 25 millió négyzetkilométeres kiterjedését, ami méretében a 2018-as 22,9 millió és a 2015-ös 25,6 millióhoz hasonlítható – olvasható az Európai Űrügynökség honlapján. Tavaly az ózonlyuk egyrészt korábban bezárult, mint általában, másrészt az elmúlt harminc év legkisebb méretét érte el.

A méret változatosságát nagyban meghatározza a Déli-sarkvidék körül fújó szelek erőssége. Ez az erős széláramlat a Föld forgásának és a sarkvidék, valamint a mérsékelt égövi hőmérséklet különbségének közvetlen következménye. Ha ez a szélköteg erős, válaszfalként működik, a mérsékelt égövi és a sarkvidéki légtömegek nem keverednek egymással, a sarkkörön belüli légtömegek nem jutnak ki, télen lehűlnek. Diego Loyola, a DLR munkatársa elmondta, hogy a 2020-as ózonlyuk augusztus közepe óta gyorsan növekedett, átlagon felüli kiterjedésével az Antarktisz legnagyobb része fölé terült. Az idei ózonlyuk emellett az egyik legmélyebb is, valamint rekordalacsony ózonértéket mutat – tette hozzá.

PestiSracok facebook image

A főként hűtőberendezésekben és aeroszolos palackokban használt klorofluorokarbonok elterjedése az 1970-es, 1980-as években megrongálta az ózonréteget, amely az Antarktisz feletti ózonlyuk képződéséhez vezetett. Az ózonréteg védelmére 1987-ben létrehozott montréali jegyzőkönyvben arról állapodtak meg, hogy kivezetik ezeknek a káros anyagoknak a gyártását és használatát, begyógyítandó az ózonsebet. Claus Zehner, a Copernicus Sentinel-5P műhold menedzsere szerint a globális ózonréteg 2050 körül éri el újra normális állapotát.

Forrás: MTI; Fotó: National Geographic

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.