Pesti Srácok

Az RMDSZ még nem döntötte el, hogy támogatja-e Ludovic Orban kormányalakítását

Az RMDSZ még nem döntötte el, hogy támogatja-e Ludovic Orban kormányalakítását

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) még nem döntötte el, hogy támogatja-e Ludovic Orban kormányalakítását – erről Kelemen Hunor RMDSZ-elnök beszélt szombat este egy kolozsvári kampányrendezvényen, amelyen államfőjelöltként válaszolt a hallgatóság kérdéseire.

Kelemen Hunor az eseményen elmondta: azután döntenek a támogatásról, hogy megismerik a kormányprogramot és a miniszterjelölteket. Hozzátette: jó esély van arra, hogy az RMDSZ megszavazza a kormányt azért, hogy megadja számára az esélyt a munka gyors elkezdésére, Kelemen álláspontja szerint ugyanis az országnak az az érdeke, hogy minél előbb kidolgozzák és elfogadják a jövő évi költségvetést. Az RMDSZ elnöke ugyanakkor úgy vélte, hogy a Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) egyelőre nincs meg a kormány elfogadtatásához szükséges többsége, és a pártok közötti egyeztetéseket az a tényező is nehezíti, hogy elkezdődött az elnökválasztási kampány, és egymás ellen küzdenek azoknak a pártoknak a jelöltjei, amelyeknek meg kellene egyezniük a kormány támogatásáról. Szerinte a PNL kormányalakítását az is nehezíti, hogy a párt az utóbbi három évben mindenkivel összerúgta a port, akivel ma a kormányalakításról tárgyalhat. Mindezek ellenére Kelemen Hunor úgy vélte: ha első nekifutásra nem is sikerül a kormányalakítás, a második kísérlet biztosan sikeres lesz, mert a képviselők többségének nem érdeke, hogy előrehozott választásokat tartsanak. A politikus kijelentette: nincs jó véleménye Klaus Iohannisról, akit öt évvel ezelőtt úgy választottak Románia elnökévé, hogy a magyarok több, mint nyolcvan százaléka is rá szavazott, azt remélték ugyanis tőle, hogy az erdélyi helyzet jobb ismerőjeként az erdélyiek és a magyarok számára pozitív lépéseket tesz. Ehelyett ő volt 1996 óta az első olyan államfő, aki még csak azt a gesztust sem tette meg, hogy március 15-én köszöntse a magyarokat.

– hangsúlyozta az RMDSZ elnöke, aki azt is felrótta az államfőnek, hogy passzív volt a külpolitikában. Kelemen Hunor elmondta: a húsz-harminc évesek elvárásaihoz is próbáltak igazodni, amikor az oktatást és a környezetvédelmet választották a kampány két fő témájának, ezek ugyanis foglalkoztatják a fiatalokat, és e generáció számára az a fontos, hogy vegyék őket komolyan. A magyar városi fiatalságnak a Mentsétek meg Romániát Szövetségre (USR) való átszavazásáról úgy vélekedett, hogy a román pártokra átszavazók aránya ma sem nagyobb, mint korábban, és aki ma az USR-ben látja a megváltást, az nagyot fog csalódni.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Baranyi Ildikó

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?