
Nem lepődtünk meg. A külföldi pénzből működő, a Nyugatért rajongó sehova nem tartozók – beleértve a 444-et, a Telex nevű kommunista röpiratot – azt gondolta, hogy eljött a vissza nem térő alkalom, több legyet üthet végre egy csapásra, és a pápalátogatás alkalmával, durván odamond majd “az Orbánnak”, meg Novák Katalinnak, meg kicsit Magyarországot is megszorongatja majd morálisan, meg szociológiailag, meg erkölcsileg, meg mindenhogyan. Aztán egy elegáns ostorcsapással a kereszténységnek is beolvashat. Egy dolgot nem kalkuláltak bele: a normális magyar embereket. Ezt gondolta az RTL és a haverjaik a német közszolgálati csatornánál is, akik nagyon hangzatos tudósítást készítettek arról, hogy Orbán és Novák Katalin is sokat profitált a pápalátogatásból. Egyébként profitált, igen. És? Az egész magyar nemzet profitált, de nem pénzben, vagy hírnévben, hanem szellemileg, hitben, emberileg. De ők ezt nem értik.
A német közszolgálati tévé, az ARD tudósítója szerint a magyar kormány most különösen örült a katolikus egyházfőnek, mert “Orbán, aki sikeresen gyűjti be a voksokat a konzervatív családkép meglobogtatásával, Novák Katalinnal együtt örömmel hallgatta, hogy a pápa – ha röviden is, de – bírálta az úgynevezett genderkultúrát”.
Wolfgang Vichtl szerint nem világos, hol van a közös nevező Budapest és a Vatikán között, amin nem lepődünk meg, mert Wolfgang Vichtl azt sem érti, hogy a magyarok óriási többségét miért nem zavarták a dugók a pápalátogatás alatt, és azt sem, hogy miért telt meg a Kossuth tér vasárnap. Wolfgang Vichtl teljesen feleslegesen vergődött, az RTL-en kívül az ég világon senkit nem érdekel, hogy ő és megbízói mit gondolnak a kereszténységről, vagy a pápalátogatásról.
A “tudósító” megjegyezte: a háború kezdete óta jó egymillió ukrán menekült érkezett magyar földre, de csupán pár tízezren maradtak. Őket az Orbán-kormány is szívesen fogadja, nem úgy, mint azokat, akik olyan válságövezetből keltek útra, mint Afganisztán, Irán, Irak vagy Dél-Szudán.
Igen Wolfgang, ezt ugatjuk egy ideje: legálisan és indokoltan lehet Magyarországra jönni. De ezt sem értitek.
Wolfgang Vichtl és az RTL nem igazán tudott erről az egészről többet írni. Beleakartak rúgni a magyarokba megint, de megint pofára estek.
És legközelebb is ugyanez fog történni.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
echtes ratte
2023-05-05 at 14:04
Ennél a Retek Klub fedőnevű mocsokmédiánál aljasabb, szemetebb bagázst még nem láttam. Hetekig basztatták a TV2 híradóját és a munkatársait. Pedig az igazi szemetek ti vagytok. Ugye, zsebóraszemű Erős Antónia meg a Szellentő Pityu. És nyíltan magyarellenesek, magyargyűlölők. Szerintem be kellene tiltani az itteni működésüket! És piszkoskodjatok az újnáci kenyéradó gazdáitokkal.
lesi
2023-05-04 at 19:44
ki a tököm ez a wolfgang egy birka amely a réten legel
Mikia35
2023-05-01 at 11:39
Mindenki támogatta a pápalátogatást.
A MÁV, a Volán-Busz, voltak olyan különbuszosok, akik jelentős kedvezményt adtak a menetjegy árából is.
Kamugerinek kellett a BKV részére a menetjegy bevétel, nem tudta azt mondani, hogy mindenki ingyen utazhat a pápalátogatásra a Kossuth térre.
Az Arany János utcánál még a Jegyellenőröket is bevetette.
Szemét egy alak, és a nagy semmitmondó pofájával beáll a meghívottak sorába…
Takarodjon……. hova!
Miki
2023-05-01 at 11:33
Válság övezet ide, klima sújtotta terület oda, meg satöbbi. Az a helyzet, hogy minden ilyen országból el lehet távozni legálisan. LEGÁLISAN. Vagy mégis hogyan lehet az, hogy ugyanazok az emberek akik illegálisan “menekülnek” valahonnan, egy év után haza mennek, azaz oda mennek ahonnan állítolag menekülve jöttek, látogatóba. A Magyar déli határ mentén – ezt azoknak a szarkeverőknek írom, akik minden nap tépik a szájukat a nyugati médiában arról, milyen embertelen a Magyar kormány – vannak kapuk és átkelőhelyek. Minden átkelőhelyen intézik a menekültek kérvényét is. Akkor miért kell illegálisan a zöld határon beszökni? Meg tudja ezt valaki a ZDF, ARD, Die Welt, BBC, CNN, és a többi nagy “okosok” közül mondani? Szemétládák.
aladin
2023-05-01 at 11:27
Fantasztikus sok tömeg gyült össze és mindenki boldog volt, a balliberális kommunista söpredék Wolfgang Vichtl vezetésével együtt elmehetnek a francba. A Pápa a beszédeivel szinte lesöpörte ezeket, szohoz sem tudtak jutni, az RTL-t, a 444-et, a Telexet, elküldte gyomlálni. Hajrá Fidesz-KDNP. csak igy tovább elöre.
K
2023-05-01 at 11:09
A fenti írással maximálisan egyetértek.
Az én meglátásom szerint a Magyarországon működő RTL-t azonnal meg kell szüntetni.
Ennek oka az, hogy az RTL nem magyar érdekeket képvisel, hanem külföldi német, de inkább külföldi liberális érdekek képviselője, ami nem szolgálja a lakosság érdekeit.
D(ollár) K(loákalíció)
2023-05-01 at 11:02
A kedvükért Gyurcsányi beállította a Fidesz- szektorba trollkodni Harácsony Herét.