
Eltolná magától a gabonaexport kölüli vita felelősségét Ukrajna. Az ügy kapcsán eléggé megromlott Kijev viszonya Varsóval, ezért az ukrán külügyminiszter úgy érezte, meg kell szólalnia a témában.
Nem mi okoztuk ezt a válságot, de elkötelezettek vagyunk az iránt, hogy véget vessünk ennek
– fogalmazott Dmitro Kuleba, Ukrajna külügyminisztere az Interfax–Ukraine hírügynökségnek. A politikus szerint azért “hullámzanak ilyen erősen az érzelmek” ebben az ügyben, mert október közepén választás lesz Lengyelországban. Hozzátette azt is:
A történelem, a jövő és a biztonság egész egyszerűen nem hagy nekünk más választást, mint hogy kikecmeregjünk ebből a válságból.
Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/EPA/EFE/Ángeles Visdómine
Facebook hozzászólás
Pórász Ármin
2023-09-28 at 22:41
Az amerikai nagytőke már fut a pénze után, főleg, hogy az ukránokkal termeltetett gabonájukat sem tudják eladni nekünk. Afrikába, meg már lassan nem éri meg elvinni a magas többszöri átrakodási és szállítási költségek miatt. Meg nem biztos, hogy ki tudják fizetni, a bartell meg nagyon macerás. Az őszi gabonát meg lassan vetni kellene háborús körülmények között, úgy, hogy a traktorosok nagy része tankot vezet. Nem beszélve az elaknásított vetésterületekről. Abban igaza lehet Kulebának, hogy nem ők okozták ezt a válságot, csak nem merte megnevezni a gabona nagytőkés tulajdonosait és az Uniót mint okozókat.
Pórász Ármin
2023-09-28 at 22:33
Az amerikai nagytőke már fut a pénze után, főleg, hogy az ukránokkal termeltetett gabonájukat sem tudják eladni nekünk. Afrikába, meg már lassan nem éri meg elvinni a magas többszöri átrakodási és szállítási költségek miatt. Meg nem biztos, hogy ki tudják fizetni, a bartell meg nagyon macerás. Az őszi gabonát meg lassan vetni kellene háborús körülmények között, úgy, hogy a traktorosok nagy része tankot vezet. Nem beszélve az elaknásított vetésterületekről.
aladin
2023-09-28 at 21:50
Hogy mit mond Kuleba már olyan mindegy, amerika felmondja az anyagi segitséget és ukrajnának vége. Az amerikai tejelö tehént levágták, ukrajna feloszlik mint állam, minden szomszéd kap egy egy részt ukrajnából még lehet a lengyelek mellett a magyarok is.
DörrögZuldán
2023-09-28 at 21:28
A történelemnek mi köze van az ukrán szutyokhoz?
TalEle
2023-09-28 at 21:22
A hitvány Soros/USA ügynökök. – von der Leyen-nel az élükön – háború ide vagy oda, nyomják a fasisztoid/oligarcha Zelenszkijék Ukrajnájának EU-s csatlakozását, mivel piacot szeretnének az ukrán földek 40%-át birtokló amerikai multiknak! Ukrajna EU-s csatlakozása, egyben, a magyar mezőgazdaság végét is jelentené, mivel kizárt, hogy a magyar gazdák versenyezni tudnának a kiváló adottságú talajon, precíziós csúcstechnikát alkalmazó, a legkisebbként is 100 ezer hektárt meghaladóan gazdálkodó amerikai multikkal szemben…
Orientál
2023-09-28 at 20:23
Kuleba szerint az a biztonság hogy az agyonvegyszerezett és sokkal olcsóbb mezőgazdasági ukrajnai termények csődbe juttatják a lengyel szlovákiai magyar romániai és bulgáriai mezőgazdasági vállalkozókat termelőket.
moliere
2023-09-28 at 17:09
Szerintem a kuleba-podolják-zelenszki-szmihál négyesre igen erős parancs lesz, hogy élve kell őket elfogni, mert szerintem belső tiszti körben akarják őket kivégezni az oroszok. Remélem.
moliere
2023-09-28 at 17:07
CSAK AZÉRT ENGEDJÜK BE AZ UKRÁN SÖPREDÉKET, HOGY A SAJÁT KORMÁNYUK NE MÉSZÁROLTASSA LE ŐKET MIND. PONT.
HUXIT
2023-09-28 at 16:20
Kuleba az egyik legnagyobb gazember Ukrajnában.
kati
2023-09-28 at 16:17
Már csak azt kellett volna mondani, hogy nem is Ukrajnából szállították a gabonát!
Nagy Péter
2023-09-28 at 16:04
Kula Bá’…:-))))
Ungarn über alles !
2023-09-28 at 15:35
ez egy ukretén állat (csaholó hohol)!
…kell még valamit mondanom ?