Pesti Srácok

Az ukrán nagykövet már azt követeli, hogy a Fradi rúgja ki Csercseszovot

Az ukrán nagykövet már azt követeli, hogy a Fradi rúgja ki Csercseszovot

Hálásak vagyunk a magyar kormánynak, hogy támogatja az Oroszország elleni szankciókat, az unió döntését, hogy az Európai Békefenntartási Eszköz forrásaiból segítsék Ukrajnát fegyverekkel, és azért is, hogy felajánlotta sebesült katonák gyógyítását és segítséget nyújt a háború elől menekülő ukránoknak. Hálásak vagyunk minden magyar polgárnak és az itt élő ukrán kisebbség tagjainak, akik tüntetéseken követelik a háború befejezését – jelentette ki a Népszavának Ljubov Nepop, Ukrajna budapesti nagykövete.

A diplomata az írásban feltett kérdésekre azt válaszolta: ma mindenkinek lehetősége van hozzájárulni Putyin megállításához, akár orosz és fehérorosz tisztségviselők is megtehetik, hogy elhatárolódnak tőle. Aki nem így cselekszik, felelős lesz Putyin gaztettéért. Azt azonban nem tartja elegendőnek, amit Magyarország és más partnereink tesznek:

Nem kérik, hogy magyar katonák vagy más NATO-tagállamok katonái harcoljanak helyettük, de támogathatják azzal, hogy politikai és szankciós nyomás alá helyezik Oroszországot, és segítik őket pénzügyileg is. Szerinte a háború, amelyben a támadók atomerőműveiket is elfoglalják, közeledik a világhoz, és Ukrajna csak az első állomása.

PestiSracok facebook image

– vélekedik. Azt is elmondta a nagykövet, hogy amikor Oroszország lerohanta Ukrajnát, az olyan választóvonalat jelentett, amelyen számos ország megváltoztatta álláspontját. Magyarország csatlakozása ahhoz a nyolc uniós országhoz, amelyek támogatták, hogy Ukrajna megkapja az EU-tagjelölti státust, a magyar kormány következetes lépése, amiért hálásak.

A nagykövet azt állítja, Oroszországnak rá kell ébrednie, hogy a nemzetközi jog brutális megsértéséért, egy szuverén állam megtámadásáért és lakosainak legyilkolásáért hatalmas árat kell fizetnie. Példaként felhozza Ljubov Nepop, hogy a Müncheni Filharmonikusok éléről menesztették Valerij Gergijev karmestert, Anna Netrebko világhírű operaénekesnő pedig kénytelen volt felfüggeszteni fellépéseit. Kijelentette, hogy a Fradi focicsapata számára becsületbeli ügy kell legyen, hogy ugyanígy tegyen orosz edzőjével.

– fogalmaz a nagykövet.

Szijjártó: mi a magyar érdeket képviseljük

Szijjártó Péter az ukrán nagykövet tegnapi kijelentéseire így reagált:

Hozzátette:

Forrás: Mandiner; Fotó: karpathir.com

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.