Pesti Srácok

Az ukrán tartalékokra mért csapásokról számolt be az orosz katonai szóvivő

Az ukrán tartalékokra mért csapásokról számolt be az orosz katonai szóvivő

Csoportos csapásokat hajtott végre az éjszaka folyamán nagyhatótávolságú tengeri és légi indítású precíziós fegyverekkel az orosz haderő Ukrajnában a külföldi gyártmányú fegyvert és felszerelést tároló nagy raktárak, valamint ukrán tartalékok ellen – jelentette ki csütörtökön Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője.

Az orosz hadijelentésben – anélkül, hogy részletekbe bocsátkozott volna – az áll, hogy a támadások az ukrán fegyveres erők jelentős fegyver- és lőszerkészleteit semmisítették meg, valamint megakadályozták a tartalékok átirányítását a hadműveleti területekre. Konasenkov az elmúlt nap folyamán a fronton elszenvedett ukrán emberveszteséget mintegy 520 főben nevezte meg, akik közül, mint mondta, elérhette a kétszázat azoknak a katonáknak és "zsoldosoknak" a száma, akik a Donyeck körzetében vívott harcokban estek el. A harcokban megsemmisített ukrán haditechnikai eszközök között két harckocsit, egy Szu–24-es repülőgépet és egy Mi–8-as helikoptert említett. A donyecki régióban lévő Bahmut ostromával kapcsolatban azt mondta, hogy a rohamegységek – légideszant egységek, valamint a tüzérség és harcászati légierő támogatásával – folytatták a város "felszabadítását".

Gyenyisz Pusilin, a donyecki régió Moszkva által megbízott vezetője csütörtökön azt mondta, hogy Bahmutban már csak a Domino negyed és a kertes házak egy része maradt ukrán kézen, és közelinek jósolta a város "felszabadítását". Azt állította, hogy a szárnyakon a csapaterősítésnek köszönhetően javult a helyzet. Jevgenyij Prigozsin, a bahmuti ostromban kulcsszerepet kapott Wagner magánhadsereg alapítója ugyanakkor a sajtószolgálata Telegram-csatornáján megosztott hangüzenetében nehezményezte, hogy az orosz egységek Szakko i Vancetti település közelében állásokat adtak fel.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került területek több településéről jelentettek csütörtökön ukrán tüzérségi támadást. Donyeckben egy mentős ápolónő életét vesztette. Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter csütörtökön a nyugati katonai körzet gyakorlóterein szemlélte meg a szerződéses katonák harci kiképzését.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/LIBKOS

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.