Az USA Kínától is eltiltana bennünket

Kína korábbi külügyminisztere, a jelenleg is a területen meghatározó pozícióban lévő Vang Ji járt Magyarországon, és találkozott a külügyminiszter mellett természetesen Orbán Viktorral is. Ilyenkor itthon, valamint Brüsszelben és Washingtonban is kigyullad egy-egy kis vészjelző, mert mindkét birodalmi központban és azok helyi lerakatában is a Kínával való kapcsolatépítés az ősbűn kategóriájába esik.

Az USA végképp elkezdett olyan birodalommá válni, amely a hatalmát a hatókörében lévő területek gazdasági kifosztásából akarja finanszírozni. Az új hidegháború ennek nem oka, hanem a világkereskedelem szétrugdosásához és a kisebb országok több irányba történő kapcsolódásainak blokkolásához kell a nemzetközi feszültség és blokkosodás.

A Szovjetunió annak idején, a nyolcvanas évek elejéig nemcsak elszántan kereste a világforradalom lehetőségét, hanem sokáig valójában is megvolt az ereje ahhoz, hogy bárhol és bármikor fenyegesse a NATO-t, illetve minden olyan államot, amely nem volt eléggé bekapcsolva a Nyugathoz. Ebben az időszakban alapvetőn az USA által biztosított katonai védőernyő biztosította a kommunista behatolás elleni védelmet. Ma már nehéz különbséget tenni, ebből a terjeszkedésből mennyi volt a kommunista ideológia és mennyi volt belőle az orosz birodalmi törekvés. A kommunizmus akkoriban nagyon vonzó ideológia volt, a nyugati értelmiség jelentős része némi szovjet pénzért készséggel eltekintett a kommunisták által legyilkolt tízmillióktól. Ahogy ezeknek az értelmiségieknek a gyermekei, unokái és tanítványai ma benyalják pont annyira, igaz, talán sokkal több pénzért a jelenlegi, egyébként a kommunizmustól annyira nem különböző, aktuális haladó ideológiát.

Kínával sem az a Nyugat baja már, hogy kommunista, hanem az, hogy nem úgy kommunista, mint ahogy az manapság Amerikában és Európában divatos, illetve az zavarja még nagyon a posztmodern haladárokat, hogy erkölcsi kérdésekben valahogy már senki sem – Kína sem, Oroszország sem – tekinti zsinórmértéknek a Nyugatot. A kisebbrendűségi komplexusuktól a kínaiak és az oroszok is megszabadultak már, mert Amerika és Európa is komplett hülyének mutatkozik előttük már majd két évtizede.

Amerika a szövetségeseit a lehetőségekhez képest minden olyan gazdasági alternatívától el akarja vágni, ami nem áll az ellenőrzése alatt. A magyar–kínai gazdasági kapcsolatok anyagi értelemben lényegtelenek az USA számára, csak politikai értelemben veszélyesek: növelik Magyarország mozgásterét, olyan lehetőségeket teremtenek meg, ami szélsőséges helyzetben segít megőrizni a mozgásterünket, nemcsak gazdaságilag, hanem politikailag is. Az USA-nak minden olyan magyar gazdasági teljesítmény kellemetlen – persze Brüsszelnek is –, ami erősíti a gazdasági függetlenségünket.

Az országok közötti politikai és gazdasági kapcsolatok minden fennkölt erkölcsi aspektusára vonatkozó liberális elvárást nevetségessé tesz az, hogy maguk e szabályok meghatározói minden határon túl, gátlástalanul kereskednek mindenkivel – ha kell, kerülőutakon –, akit egyébként politikai, geopolitikai, birodalmi okokból visítozva elítélnek naponta kétszer. Hiába derül ki, hogy nincs olyan latorállam, akivel így vagy úgy valahogy ne boltolna a Nyugat, erről a nyugati közvélemények nem vesznek tudomást, minden visszacsatolás megszűnt.

Csak erkölcsi bunkósbot van, erkölcs nincs. A Nyugat önmaga számára olyan kommunikációs környezetet alakított ki, amely minden értelmes rákérdezést kizár; annyira látszat csak az erkölcsi álláspont, hogy mindenki röhög rajta, ha a fő képviselői egymás közt maradnak. A Wall Street Journal vonatkozó cikke is ebben a szellemben íródott meg, még a debreceni akkumulátorgyárig is elért a szerző figyelme, nyilván a magyar belviszonyok és sajtó részletes ismeretének köszönhetően (haha).

Minden katonai, gazdasági és politikai szövetségi rendszer végállapota az, amikor az átlagos újságolvasó számára is egyértelmű: a domináns politikai szereplők, az erőt képviselő országok vezetőinek kommunikációja teljesen kamu, csakis az önérdekeik elleplezésére szolgál, de valójában nem is érdekli őket, hogy hisz-e nekik valaki. Az USA-nak jelenleg csak az számít, hogy mindenki úgy tegyen, mintha az ő álláspontjuk lenne az alkalmazkodásra méltó erkölcsi talapzat. De a kisebb országoknak a nagyok asztalánál nem szabad a saját érdekeiket szóba hozni, mert az ilyesmi valahogy nyomasztja a nyugati elitet. Hiszen szerintük minden rendben van.

Magyarország nem azért van az USA hatókörében, mert szeretnénk egy olyan kultúrát importálni, amelybe belefér 4–5 naponta egy tömegmészárlás, illetve nem azért bizniszelnénk Kínával, mert hazahoznánk az átnevelő táborokhoz kapcsolódó tudáskészletet, hanem mert a politikai és a gazdasági észszerűség ezt kívánja. Mondjuk, a kínaiaknak egyelőre van annyi eszük és nem várják el, hogy látványosan és főleg őszintén rajongjuk őket, és ne üzleteljünk az amerikaiakkal.

Vezető kép: Orbán Viktor miniszterelnök (j) fogadja Vang Ji államtanácsost, a Kínai Kommunista Párt Központi Külügyi Bizottságának igazgatóját 2023. február 19-én. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher