Pesti Srácok

Az utolsó kapcsolja le azért a villanyt! Folytatja az MSZP lerablását a DK

Az utolsó kapcsolja le azért a villanyt! Folytatja az MSZP lerablását a DK

Az MSZP a DK "fiókcsapata" lett, létezése pedig gyakorlatilag csak Gyurcsány Ferenc kegyétől függ. Ez a tanulsága az elmúlt 2-3 évnek, amelynek során az MSZP megindult a végső felszámolódás felé. Gyurcsányék ugyanis kedvükre "igazolják át" a számukra hasznos politikusokat maguknak anélkül, hogy a szocialisták bármit is tehetnének. A "legszomorúbb" pedig, hogy a szocialistáknak mindehhez még jó képet is kell vágniuk, hiszen az összefogás az egyetlen esélyük a parlamenti mandátumszerzésre, magukban ugyanis a küszöböt sem ugranák át a legfrissebb felmérések szerint. Az MSZP tehát már rég halott, csak még nem szóltak nekik. Mindenesetre reméljük, hogy az új zöld program nevében legalább a villanyt lekapcsolja az utolsó szocialista.

Egy kávé mellett beszélte meg átlépését Dobrev Klárával Kazincbarcika alpolgármestere, Klimon István, aki döntését azzal indokolta, hogy úgy véli, ezzel a lépéssel városán segít.

- jelentette be a DK-ba való "átigazolását" Facebook-posztjában a város alpolgármestere. Hogy vajon ez milyen üzenetet hordoz a szocialisták érdekérvényesítő képességeivel kapcsolatban, az valószínűleg nem szorul különösebb magyarázatra: már sajátjaik sem látnak semmilyen fantáziát a DK "fiókcsapatában".

PestiSracok facebook image

-fogalmazott, ami ismerve a két pártot összekötő Gyurcsány Ferencet, igaz is lehet: az igaz szocialista úgy tűnik mára igaz DK-s lett. És vice versa.

Forrás: Facebook, Fotó:

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.